FTC–Volán: a magyar jégkorong is profitálhat ezekből a rangadókból

BEKE ZSOMBORBEKE ZSOMBOR
Vágólapra másolva!
2025.11.15. 15:32
null
Nagy volt az érdeklődés a MET Arénában (Fotó: Kovács Péter)
Péntek este a MET Arénában a Hydro Fehérvár AV19 és az FTC-Telekom első ízben csapott össze az osztrák központú hokiligában, az ICEHL-ben. Az első magyar rangadót magabiztosan a Volán nyerte meg.

Telt ház, több mint 5000 szurkoló várta izgatottan a korongbedobást, a hangulat már a két együttes bemutatásakor fantasztikus volt, a két tábor kitett magáért, mindegyik előképpel készült. A történelmi rangadó nagy iramot és összességében hat gólt, valamint jó néhány komoly lehetőséget is hozott.

Jégkorong
2025.11.14. 21:45

Fölényes Volán-siker született az osztrák hokiliga első magyar rangadóján

A zöld-fehérek ötgólos hátrányban törték meg gólcsendjüket.

A találkozót bár a Ferencváros kezdte jobban, a vezetést a Volán szerezte meg emberelőnyből, majd az első harmad végén kétgólosra növelte az előnyt a hazai csapat. A kiegyenlített első játékrész után a Fehérvár rákapcsolt a másodikban, és a 35. percben már 5–0-t mutatott az eredményjelző, Brady Shaw emberelőnyös találata csak szépségtapasz volt a zöld-fehéreknek. Az utolsó húsz percben helyzetek adódtak még, de újabb gól már nem esett, így a Hydro Fehérvár AV19 nyerte meg az első magyar rangadót az ICEHL-ben.

„Az idény eleje óta elég sokat kellett várni arra, hogy egymás ellen tudjunk játszani – mondta a mérkőzés után Bartalis István, a Fehérvár támadója. – Azt gondolom, hogy jól felkészítettek minket, az extra motiváció megvolt, a nézők is tökéletes hangulatot teremtettek, tényleg telt ház volt, úgyhogy mást nem kellett csinálni, csak amit kért tőlünk az edző. Letámadtuk őket keményen, megpróbáltuk a mi játékunkat rájuk erőltetni, és azt gondolom, hogy ez volt a mai siker kulcsa. Jól játszottuk, kontrolláltuk a játékot. Eddig szenvedtünk a góllövéssel, most jókor jöttek a gólok. Nálunk volt a momentum, nem éreztük, hogy bármikor vissza tudnának jönni.”

Jégkorong
2025.11.15. 10:56

Bartalis István: Eddig szenvedtünk a góllövéssel, most viszont jókor jöttek

A fehérvári támadó már nagyon várja az FTC elleni következő összecsapást.

Különleges mérkőzés volt a pénteki a vendégek támadójának, Sofron Istvánnak, aki korábban jó néhány idényt lehúzott a Fehérvár mezében az ICEHL-ben, ezer szállal kötődik a városhoz is. Az elmúlt években bár szeretett volna, végül nem sikerült „hazatérnie”, így pénteken ellenfélként lépett jégre a MET Arénában.

„Mindig különleges élmény itt játszani, ugyanakkor nem mindig jó, hiszen azt érzem, hogy ide tartozom, és rossz, amikor ellenfélként érkezem, nagyon sok ismerős arcot láttam a lelátón. Tényleg jó érzés volt itt egy ilyen rangadón jégre lépni, ami egy ilyen történelmi mérkőzés. Nagy élmény volt, hogy itt, Fehérváron játszhattunk telt ház előtt. Természetesen ez ilyen kettősség bennem, hiszen itt nőttem föl, de mégis, ha máshogy nem is, de így is jó jégre lépni a MET Arénában – mondta Sofron. – Nagyon rosszul kezdtünk, szerintem egy picit meg voltunk illetődve, három hátrányt kellett kivédekeznünk az első harmadból, megkaptuk azt a két gólt, és utána igazából futottunk az eredmény után, majd amikor egy kicsit bedurvult a mérkőzés, akkor mi is elvesztettük a fejünket. A harmadik fehérvári gól előtt egy fölösleges ütközésből eljöttek három a kettőre. Nem játszottunk jól, nem jöttek jól a korongkihozatalok, azt éreztem, hogy nagyon akadozik a szekér. Ennél sokkal jobban tudunk játszani, de ilyen a hoki, ilyen a sport, a Fehérvár szerintem most kivételesen jól játszott, túl sokszor át tudtak rajtunk jönni.”

Jégkorong
2025.11.15. 08:55

Sofron István: Azt érzem, hogy ide tartozom, és rossz, amikor ellenfélként érkezem

A ferencvárosi támadó szerint az első két kapott gól után már csak futottak az eredmény után.

Sok idő nincs a pihenésre, hiszen a Ferencváros számára szombat este már folytatódik a bajnokság, a zöld-fehérek a Pustertalt fogadják, míg a Fehérvár vasárnap Salzburgba utazik. A kék-fehérek szempontjából biztatóan alakul eddig a hét, hiszen az új vezetőedző, Ted Dent irányításával először a Bolzano ellen nyert az együttes szétlövésben, majd pénteken az FTC-t győzte le, mindkét találkozó esetében igaz, hogy az első harmadot követően látványosan feljavult a Volán játéka, így a javuló formára építhetnek Székesfehérváron.

„Tanultunk a hibáinkból, meg tudtunk újulni, és olyan energiákat mozgósítottunk, amelyeket még nem. Fontos volt az emberelőnyös találatunk az elején, mindig jókor találtunk be. Szinte végig tudtuk uralni a találkozót, de azért az FTC-nek is akadtak momentumai. Összességében nagyon jó volt ez a mérkőzés a magyar jégkorong, a liga és a mi oldalunkról is. Ebből kell építkeznünk – nyilatkozta a lefújást követően Erdély Csanád.Megmutattuk azt, hogy ha csapatként összezárunk, akkor milyen játékot tudunk letenni az asztalra. Karaktert mutatott a csapat, küldtünk egy üzenetet magunknak és a ligának is, hogy ilyen teljesítményre is képesek vagyunk.”

ICEHL
Hydro Fehérvár AV19–FTC-Telekom 5–1 (2–0, 3–1, 0–0)
MET Aréna, 5093 néző. Vezette: Groznik (szlovén), Soós D., Jeram (szlovén), Zgonc (szlovén). 
FEHÉRVÁR: Reijola – Andersen (2), Messner 1 / Stipsicz, Campbell (1) / Kiss R. (1), Stajnoch / Horváth Donát – Archibald, BARTALIS (1), CHEEK 2 / Erdély, Hári (1), Kuralt 1 / Kulmala 1, RICHARDS (3), Rymsha / Magosi, Németh, Terbócs / Varga B. Edző: Ted Dent
FTC: Bálizs – Bengtsson (1), Hadobás / Hudec, Lindgren / Tóth G., Horváth M. / Seregély M., Tóth R. – SHAW 1, COULTER, Gordon (1) / Laskawy, Kestilä, Tammela / Mihalik, Mattyasovszky, Sofron / Galajda, Nagy K., Molnár D. Edző: Timo Saarikoski
Kapura lövések: 26–25
Emberelőny-kihasználás: 5/1, ill. 6/1

Legfrissebb hírek

ICEHL: harmadszor is megverte a Fradi a Pustertalt

Jégkorong
8 perce

Erste Liga: Péter Róbert lett a Csíkszereda vezetőedzője – hivatalos

Jégkorong
10 órája

Révész Attila: A Ferencváros nemzetközi szinten védekezik

Labdarúgó NB I
12 órája

NHL: hat gólt kapott New Yorkban a ligaelső Colorado

Amerikai sportok
14 órája

A Ferencváros kisvárdai sikerével a tabella élére állt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:51

Durva hiba: elszabták a téli olimpia jégpályájának méretét

Jégkorong
Tegnap, 16:02

Jégkorong: „A feljutásért megyünk!” – Horváth Alex az U20-as vb-ről

Utánpótlássport
Tegnap, 9:07

Hári János: Kicsit fura meccs volt, de a kapusunk parádézott

Jégkorong
Tegnap, 8:58
Ezek is érdekelhetik