A második meccsekkel folytatódnak szerdán a jégkorong ob I elődöntői

K-SZ. B.K-SZ. B.
2026.02.18. 09:37
null
Jevgenyij Mozerre (feketében) a második mérkőzésen is nagy csaták várhatnak (Fotó: DEAC)
Hiába a rengeteg helyzet, mindkét elődöntős párharc első mérkőzésén az a csapat kapott ki, amelyik többet lőtt kapura. A továbbiakban is a helyzetkihasználás lehet a kulcs.

Már a 15. percben időt kellett kérnie Kangyal Balázsnak az UTE elleni ob I-elődöntő első mérkőzésén, a lila-fehérek ugyanis lehengerlően kezdték a párharcot, hármat rámoltak be addigra. A fejmosás vagy a taktikai utasítások csak átmenetileg fejtették ki pozitív hatásukat, mert bár szépített a Budapest Jégkorong Akadémia HC, kétgólosnál kisebbre nem tudta csökkenteni a különbséget. Különösen furcsa ez annak tükrében, hogy a káposztásmegyeriek 53 alkalommal lőttek kapura, és mindössze két gólt szereztek. Kangyal ezt nem is tudta mással magyarázni, mint a szerencse hiányával, de elismerte, vannak olyan játékelemek, amelyekben fejlődhetne a csapata. 

A másik elődöntőben is az a csapat veszített, amelyik többet próbálkozott, igaz, a DEAC és a DVTK Jegesmedvék között nem volt akkora a különbség a kapura lövési mutatóban, mint az előbbi meccsen. Ráadásul a miskolciak az ötvenedik percig nyeregben érezhették magukat, akkor azonban három perc rövidzárlat két kapott gólt és debreceni fordítást eredményezett, amellyel az is eldőlt, hogy mindkét párharcban az alapszakaszban előkelőbb helyen végző, esélyesebb csapat szerezte meg a vezetést. Láda Balázs, a miskolciak vezetőedzője meccs utáni értékelésében hihetetlennek tartotta, hogy együttese egyetlen emberelőnyt sem kapott, ráadásul azzal sem volt kibékülve, hogy Rétfalvi Kristóf vitatható kiállítása után egyenlített emberelőnyben a DEAC. A helyzetkihasználáson túl az is fontos tényező lehet a párharcok alakulásában, melyik csapat hogyan sáfárkodik az emberfórjaival, már persze ha van neki.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó elődöntő szerdán folytatódik, ezúttal a BJA HC és a DVTK pályaválasztásával. 

JÉGKORONG
OB I
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉSEK
18.30: DVTK Jegesmedvék–Debreceni EAC 
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a DEAC javára.
18.40: Budapest Jégkorong Akadémia HC–Újpesti TE 
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 az UTE javára 

 

Legfrissebb hírek

Erste Liga: a Diósgyőr és a BJA előnyben a negyeddöntőben

Jégkorong
2026.03.18. 20:44

Elődöntőbe jutott a címvédő Gyergyó és a Brassó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.03.16. 21:08

Egy győzelemre az elődöntőtől a Brassó és a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.03.14. 20:53

Jégkorong: Szivák Gergő is főszerepet vállalt a BJA ob I-es sikerében

Utánpótlássport
2026.03.13. 15:38

Erdély Csanád szerint apróságok döntenek majd az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.03.08. 10:42

A DEAC a BJA HC-vel csap össze férfi jégkorong ob I döntőjében

Jégkorong
2026.02.27. 10:10

A Budapest Jégkorong Akadémia lesz a DEAC ellenfele az ob I döntőjében

Jégkorong
2026.02.24. 20:17

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05
Ezek is érdekelhetik