Női kosár NB I: szoros meccs után pécsi előny a fináléban

CSUPA MAGYAR, vagy legalábbis „kosármagyar”, azaz hazai nevelésű játékossal vágott neki az idei bajnoki döntőnek az NKA Universitas Pécs. Ellenfele, a DVTK HUNTHERM az alapszakaszgyőzteshez hasonlóan két meghatározó légiósát nélkülözte, viszont neki így is maradt három…
A finálé szerdai felvonásán foghíjas maradt a Lauber Dezső Sportcsarnok lelátója, ráadásul a vendég miskolciak drukkerhada volt a hangosabb, nagyjából százan ruccantak át Borsod megyéből Baranyába. Jobban rajtolt Völgyi Péter tavaly ezüstérmes, két éve bajnok együttese, de igazán meggyőző előnyt nem tudott kialakítani az első negyedben, noha meg lett volna erre az esélye. Mindkét fél agresszívan, sok szabálytalansággal védekezett, de ez nem érhetett nagy meglepetésként senkit.
A DVTK annak köszönhette szolid előnyét, hogy valamivel jobban triplázott, miközben a lepattanózásban nem mutatkozott érdemi differencia a két csapat között. Voltak kisebb, nagyobb hibák, de cserébe a küzdelem hőfokára nem lehetett panasz. A 15 perc alatt elért összesen 44 pont nem volt sok, de ez annak is betudható, hogy a labdát birtokló játékosok jelentős nyomást kaptak. Josepovits Kinga és Varga Alíz gyors egymásutánban megszerzett kosarával fordítottak a hazaiak, Völgyi mester (aki egyben a női válogatott szövetségi kapitánya is) időt kért (26–24).
A DVTK reálisan tíz, a Pécs kilenc embert rotálhatott, ám ennek a különbségnek egy párharc első mérkőzésén nem lehet nagy jelentősége. Annak már inkább, hogy a büntetőkkel hadilábon álltak a résztvevők, inkább teher volt a játékosoknak a vonalra állni, mintsem ajándék.
32–31-es vendégvezetéssel kezdődött a 15 perces pihenő, majd folytatódott a harc, amelyből a látványos játék és a kosarak hiányoztak. Rátkai Eszter arcáról le lehetett olvasni, amikor a 23. percben beesett a triplája, hogy na, végre… Pedig neki ez még csak a második kinti kísérlete volt, az amúgy remekül triplázó Varga Alíz négy rontásnál tartott.
Nadija Szmajlbegovics hármasával három ponttal elhúzott a Pécs, Miklós Melinda bánkódott, hogy tiszta helyzetben tévesztett, de ezzel messze nem maradt egyedül a találkozón. Török Ágnes kosár jó, plusz egyes kombinációja hatpontos hazai előnyt eredményezett (44–38). Aho Nina lent maradt a földön, a játékvezetők megnézték az esetet, és meg is kapta a pécsi Olawuyi Adenike a sportszerűtlen hibáját.
Djokics Zseljko ugyancsak videózást kért a játékvezetőktől Lelik Réka szabálytalanságát követően, viszont itt nem történt súlyosbítás. A DVTK megakadt, nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez, pláne fordítani, más kérdés, hogy a Pécs sem élt a lehetőségeivel.
Ne szépítsük, hihetetlen momentumokat élhettünk át, egy-egy kosár aranyat érhetett. Éppen ilyen volt Töröké 50–49-nél, bő három perccel a vége előtt. Hát még Dúl Panka bravúros találata, amelyet sikeres büntető követett – másfél perccel a vége előtt néggyel ment a Pécs. Lelik eladta a labdát, ezzel elúszott a miskolciak hajója, 61–53 lett a végeredmény, a pécsiek megőrizték hazai veretlenségüket és nagyon fontos sikert arattak. Szombaton délután Miskolcon folytatódik a döntő.
KOSÁRLABDA
NŐI NB I
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
NKA Universitas Pécs–DVTK HunTherm 61–53 (14–18, 17–14, 17–13, 13–8)








