A Fehérvár legyőzte a Klagenfurtot, egyenlített a párharcban

Több mint öt harmad óta gólképtelen volt a Fehérvár az osztrák központú ligában, így a keddi találkozó előtt az volt a fő feladat, hogy az első mérkőzés óta eltelt csekély időben a kék-fehérek találják meg a góllövő ütőiket. A Klagenfurt elleni elődöntős széria első összecsapásán (bár játékban stabil volt a Volán), a helyzeteit kihagyta, a KAC pedig 3–0-ra nyert.
Ted Dent sérülés miatt nem számíthatott Bartalis István, Martin Stajnoch és Horváth Dominik játékára, Terbócs István, valamint Varga Balázs pedig nem öltözött be erre a mérkőzésre. A fehérváriak vezetőedzője némi sorkorrekciót hajtott végre, az elmúlt idényekben stabil pontnak számító Hári János, Anze Kuralt duót azonban – ebben az évadban immár nem első alkalommal – szétszedte a szakember.
Az első tíz perc nagyjából hasonló mederben zajlott, mint az előző mérkőzésen, többet volt a korong a Klagenfurtnál, a kevés nagy lehetőség közül azonban a vendégek éltek az egyikkel: Marcel Witting ért bele jól Rasmus Reijola előtt egy szélről belőtt korongba. Feszült volt a találkozó, nagy ütközések és jó néhány lökdösődés tarkította az első húsz percet. A játékrész második fele abszolút a Volán fölényében telt, egy probléma akadt: hiába dolgozta ki a remek lehetőségeket a gárda, mindegyik kimaradt, sőt Hári János büntetőt is hibázott.
Klagenfurtban a második harmad sikerült rosszabbul a Fehérvárnak, ezúttal azonban fordított a dolgok állásán a kék-fehér együttes. Öt perc eltelte után Mihály Ákos távoli lövésénél takartak jól a sortársak, így a korong a hálóban kötött ki, ezzel megtört a Volán gólnélküli időszaka. Ezek a magyar csapat percei voltak, a harmad közepén emberelőnyben már a vezetést is megszerezte a Fehérvár, Joel Messner távoli bombájába Erdély Csanád ért bele remekül. Lendületben maradt a Volán, de a KAC is magához tért a második kapott góltól, így igazi adok-kapok hoki alakult ki, zárásként pedig Mihály még bunyóban is letette a névjegyét, Maximilian Preiml tett rossz lóra a magyar csatárral.
A harmadik harmad kihagyott fehérvári emberelőnnyel indult, majd Erdély már öt az öt ellen a felső kapuvasat találta telibe. A túloldalon is kihasználatlanul maradt egy fór, Simeon Schwinger közel járt az egyenlítéshez, de Reijola védeni tudott. Egyre jobban nyomott a KAC, öt perccel a vége előtt Trevor Cheek zárhatta volna le a találkozót, de a ziccert védte Sebastian Dahm. A végén levitte a kapusát is a Klagenfurt, de Reijola vezetésével zárt a fehérvári retesz, így a Volán kiegyenlített a párharcban.

Osztrák hokiliga, negyeddöntő, 2. meccs: Fehérvár–Klagenfurt 2–1 (Fotó: Kovács Péter)
JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA, RÁJÁTSZÁS
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
HYDRO FEHÉRVÁR AV19–EC-KAC (osztrák) 2–1 (0–1, 2–0, 0–0)
MET Aréna, 3193 néző. V: Hronsky (szlovák), Zrnic (szlovén), Puff (osztrák), Zgonc (szlovén)
FEHÉRVÁR: REIJOLA – Andersen, Messner (1) / STIPSICZ, Campbell / Kiss R., Horváth Donát (1) / Falus – ERDÉLY 1, Richards, Gerlach (2) / Archibald, Hári, Cheek / Kulmala, Németh K., Kuralt / Ambrus Cs., MIHÁLY 1, Magosi. Edző: Ted Dent
KLAGENFURT: DAHM– Nickl, Teves / J. Jensen, Preiml / Sablettnig, Maier (1) – SCHWINGER, Mursak, Petersen / Fraser, Van Ee, Moyle / WITTING 1, Herburger, Hochegger / Waschnig, Obersteiner. Edző: Kirk Furey
Kapura lövések: 22–26
Emberelőny-kihasználás: 2/1, ill. 2/0
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
MESTERMÉRLEG
Ted Dent: – Mindkét csapat keményen küzdött, sok ütközés volt, minden megtörtént, ami a rájátszásban megtörténhet egy mérkőzésen. Egész idényben gondjaink voltak a gólszerzéssel, sokat beszélgettünk erről a problémáról. Néha egyszerűen csak oda kell állni a kapus elé, és lőni, amennyit lehet, ezúttal mindkét gólunknál jól takartunk.
Kirk Furey: – Nem játszottunk olyan gyorsan, ahogy szeretnénk, nem tudtunk átjutni úgy a semleges zónán, ahogy az első mérkőzésen. Hosszú még a sorozat, megpróbáljuk a kijavítani a hibákat, és csak előre nézni.








