Erste Liga: magabiztosan győztek a fehérváriak hazai pályán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.25. 21:10
A jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján a Fehérvári Titánok hazai pályán 7–2-re felülmúlták a Brassót. A székesfehérvári együttes az első harmad végén 1–0-ra vezetett, a második játékrészben pedig már ötgólos előnyt tudott kialakítani. Habár az utolsó harmadot szorossá tette a brassói együttes, ez nem befolyásolta a meccs sorsát, így azt lehet mondani, hogy a Titánok magabiztosan győzedelmeskedtek.

A jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján a Fehérvári Titánok hazai pályán 7–2-re felülmúlták a Brassót. A székesfehérvári együttes az első harmad végén 1–0-ra vezetett, a második játékrészben pedig már ötgólos előnyt tudott kialakítani. Habár az utolsó harmadot szorossá tette a brassói együttes, ez nem befolyásolta a meccs sorsát, így azt lehet mondani, hogy a Titánok magabiztosan győzedelmeskedtek.

JÉGKORONG ERSTE LIGA
FEHÉRVÁRI TITÁNOK–ASC CORONA BRASOV (romániai) 7–2 (1–0, 4–0, 2–2)
Székesfehérvár, 310
néző. V: Gangel, Berger, Árkovics G., Kis-Király
FEHÉRVÁR: Kornakker – Beukeboom 1, Sándor F. (1) – Reiter A., Vas M. – Kiss R., Szabó B. – Erdély B., LÁDAY (2) – KISS PATRIK 3, Lewis, MIHÁLY ÁKOS (2) – Bennett, Madácsi (1), Szita 1 – CSÁSZÁR 1 (1), Mazzag 1, Vizi – Balogh B. (1), Buzás, Hamvai. Edző: Kiss Dávid
BRASSÓ: Polc – Carlson, Peretjagin – Clarke, Dorofejev (1) – Boriszenko (1), Nagy I. – Bíró O., Mihály E. – Gliga (1), Lidhammar, Tendler – Péter B., Tranca (1), Zsók L. 1 – Bíró G., Mihály Árpád, Molnár Zsombor 1 – Bíró M., Molnár Zoltán, Vasile. Edző: Greg Lindqvist
Kiállítások: 11 perc+ végleges fegyelmi (Beukeboom), ill. 25 perc+10 perc fegyelmi (Clarke, Peretjagin), végleges fegyelmi (Clarke, Carlson)
MESTERMÉRLEG
Kiss Dávid: – Az első harmadban láthattunk igazi hokit, akkor mindkét csapat komolyan vette a játékot. A középső játékrészben volt egy rövid periódus, amikor ellenfelünk nem a játékkal foglalkozott, ezt mi kihasználtuk, és ez elegendő volt mára. Az emberelőnyökre fókuszáltunk az utóbbi időben, a speciális egységeink a második harmadban ennek megfelelően jól teljesítettek.
Greg Lindqvist: – Az első harmadban nyújtottakkal nagyon elégedett voltam, jól játszottunk. A folytatásban azonban egy igen furcsa kiállítás történt, ettől frusztrálttá váltunk, és a továbbiakban is rengeteg előnyt adtunk ellenfelünknek. Kétségtelen, hogy ma ezek a kiállítások rányomták a bélyeget a játékunkra.

AZ ÁLLÁS
1. Csíkszereda 17 13 1 1 2 84–52 +32 42
2. Ferencvárosi TC 15 9 4 2 67–33 +34 37
3. DEAC 15 8 1 2 4 57–44 +13 28
4. Corona Brasov 16 7 3 6 53–51 +2 27
5. UTE 13 6 2 3 2 54–39 +15 25
6. Dunaújvárosi Acélbikák 13 7 1 5 59–42 +17 22
7. Fehérvári Titánok 14 5 2 7 52–51 +1 19
8. Gyergyói HK 15 4 1 2 8 48–57 –9 16
9. Hokiklub Budapest 13 2 2 9 29–59 –30 8
10. Vienna Capitals II 13 2 1 10 35–66 –31 8
11. Vasas HC 14 1 3 10 25–69 –44 5
Legfrissebb hírek

Erste Liga: ismét Dave MacQueen lett a Brassó vezetőedzője – hivatalos

Jégkorong
2025.02.27. 20:21

Jégkorong ob I: egymeccses eltiltást kapott a válogatott csatár

Jégkorong
2025.02.27. 13:46

Három klub ad játékost az alapszakasz álomcsapatába

Jégkorong
2025.02.25. 19:18

Jégkorong: véget ért az idény az FTC amerikai klasszisa számára

Jégkorong
2025.02.25. 11:11

Hátrányban volt, de győzött, és megnyerte az alapszakaszt a BJAHC

Jégkorong
2025.02.12. 21:28

Erste Liga: megvan a Brassó új vezetőedzője

Jégkorong
2025.02.12. 14:56

A Gyergyó nyert, de a BJA még előzhet az élen, a Fradi a hajrában kapott ki a DEAC-tól

Jégkorong
2025.02.11. 21:27

Az FTC kétgólos előnyről kapott ki a BJA HC-től az Erste Ligában

Jégkorong
2025.01.29. 21:00
Ezek is érdekelhetik