Kajak-kenu: Farkasdi, Dudás és Nagy P. sikere a felmérőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.25. 12:54
A második dunavarsányi felmérésen női kajakban ismét egy fiatal versenyző, Farkasdi Ramóna nyert, mögötte a két héttel ezelőtti győztes, Nagy Flóra lett a második. A férfi sprintereknél őrzi jó formáját Dudás Miklós és a kenus Nagy Péter is.

A 2010-es ifjúsági olimpia bajnoka, Farkasdi Ramóna győzött a mai dunavarsányi időre menésen. A győriek U23-as válogatott versenyzője két hete nem állt rajthoz a 2x2000 méteren, akkor a mostani második helyezett, Nagy Flóra nyert.

„A fiatalok annak ellenére tudták megtartani jó pozíciójukat, hogy sokkal nagyobb volt a mezőny most, mint két hete – mondta Hüttner Csaba, utánpótlás szövetségi vezetőedző. – Ramóna és Flóra mögött a még ifjúsági korú Takács Tamara lett a harmadik, mögötte pedig az olimpiai bajnok Szabó Gabriella jött be negyedikként. Ők négyen nagyon jól mentek, az átlaguk kimagaslott a mezőnyből. Azt viszont sajnálom, hogy Kozák Danuta ezúttal sem tudott részt venni a felmérőn. Egy kisebb sérülésre hivatkozva mondta le a mai időre menést, pedig jó lett volna látni, hogy hol tart a felkészülésben a többiekhez képest.”

Hüttner Csaba szerint a fiatal versenyzőknek most egyetlen céljuk kell, hogy legyen: minél előbb felzárkózni a rövidebb távokon is a legjobbakhoz. Ugyanis idén, a női mezőny hiányzói miatt, több esélyük lehet arra, hogy felnőtt világversenyre szerezzenek indulási jogot.

A női kenusoknál sem változtak meg jelentősen az erőviszonyok két hét alatt, megint a győriek triója bérelte ki az első három helyet. Most is Lakatos Zsanett nyert, ő magasan verte a mezőnyt, mögötte ezúttal Balla Virág és Takács Kincső volt a sorrend.

A sprintfelmérőn, ötször 200 méteren ugyanaz a versenyző győzött a férfi kajakosok között és a kenusoknál is, mint két hete. Kajakban Dudás Miklós simán nyert, de jól szerepelt Nádas Bence, Bán Kristóf, Molnár Péter és Németh Ádám is. Utóbbi a világkupán K-2 500 méteren éppen Dudás Miklóssal fogja kipróbálni magát párosban. A mezőny legnagyobb hiányzója Tótka Sándor volt, aki iskolai elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni a mai felmérésen.

A kenusoknál Nagy Péter mögött az ifjúsági világbajnok, a tavalyi év egyéni Héraklész-díjasa, Hajdú Jonatán lett a második.

„Jót versenyeztek a fiúk mindkét szakágban, ehhez hozzájárult, hogy az időjárás sem volt most annyira zord, mint az első vízi-felmérőn – folytatta Hüttner Csaba. – Az elért időeredményeket kár lenne összevetni, az viszont látszott, hogy az elmúlt két hétben a kenusok tudtak többet fejlődni a sprinttávon.”

Legfrissebb hírek

Nagy Péter: Még a vaknak is szemet szúr, mekkora a baj

Egyéb egyéni
2025.02.24. 06:38

Súlyemelés: Nagy Péter bejelentette, hogy megpályázza a szövetség elnöki posztját

Egyéb egyéni
2025.02.21. 09:09

Nagy Péter is a változást sürgetők táborában a súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2024.11.21. 13:54

Nagy Péter: Csodálatos húsz év áll mögöttem, nagyon örülök, hogy huszadszor is bajnok lettem

Egyéb egyéni
2024.11.18. 17:27

Súlyemelő ob: Nagy Péter huszadik bajnoki elsősége

Egyéb egyéni
2024.11.17. 18:27

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Szombaton ismét Tisza-tó-átevezés és -átúszás lesz Abádszalókon

Úszás
2024.08.20. 10:05

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – KAJAK-KENU (SPRINT ÉS SZLALOM)

Párizs 2024
2024.07.16. 17:04
Ezek is érdekelhetik