Kajak-kenu: Horváthék mintája a WADA szerint is negatív

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.12. 15:58
A Tv2 úgy értesült, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) referencialaboratóriumában elvégzett legfrissebb vizsgálat is negatív eredményt hozott a felfüggesztett, az olimpiai keretből kizárt két kajakos, Horváth Bence és Szomolányi Máté mintája esetében.

Az érintett sportolók és a magyar szövetség arról tájékoztatta a Tények című műsort, hogy még nem kaptak értesítést a legfrissebb vizsgálat eredményéről.

Amint arról korábban beszámoltunk: Horváth Bence és Szomolányi Máté három-három atipikus doppingmintát produkált, ami önmagában nem minősült doppingvétségnek, ám a Magyar Antidoppingcsoport (MACS) tájékoztatása szerint egyértelműen tiltott szer (szintetikus növekedési hormon) volt a versenyzők szervezetében.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség ezt követően fegyelmi eljárást indított a két győri kajakos ellen, az elnökség döntése értelmében pedig mindketten kikerültek a riói olimpiára utazó csapatból.

Később az MKKSZ és a MACS közleményben cáfolta, hogy a minták negatívak lettek.

 

Legfrissebb hírek

Adrian Mutu: Ha nincs a kokain, megnyerhettem volna az Aranylabdát

Minden más foci
12 órája

A MOB és az MPB stratégiai megállapodást írt alá a BOM Alapítvánnyal

Egyéb egyéni
17 órája

Gödöllői középiskolások nyerték a „Magyarok az olimpiákon” című olimpiatörténeti vetélkedőt

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:20

Brisbane 2032: krokodilok és erős áramlat a kajak-kenu versenyek tervezett helyszínén

Kajak-kenu
Tegnap, 13:05

Mellrák elleni gyógyszerrel bukott le az orosz kötöttfogású birkózó

Birkózás
Tegnap, 12:29

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:43

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
2025.03.25. 10:30

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
2025.03.25. 09:33
Ezek is érdekelhetik