Kajak-kenu vk: Bordács és Bodonyi már a döntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.26. 16:49
A K-1 1000 méteren versenyző Bordács Blanka és Bodonyi Dóra bejutott a döntőbe a péntek délelőtti előfutamból a szegedi kajak-kenu világkupán. A többi hazai egységre a mezőny nagysága miatt délután még középfutam vár. Az utolsó pillanatban történt egy változás is a magyar csapatban: Kulifai Tamás betegsége miatt Tóth Dávid Bán Kristóffal szerepel K-2 500 méteren.  

Az időjárás meghatározó eleme volt a péntek délelőtti programnak, ugyanis erős hátszélben szálltak vízre a versenyzők. Bordács saját bevallása szerint kicsit izgult is, amikor felfelé evezett a rajthoz, ám végül könnyedén nyerte meg előfutamát és jutott be a fináléba.

„Sikerült jó pályát mennem, pedig elég nagy hullámok voltak” – mondta a győriek 21 éves kajakosa.

Bodonyinak nemcsak a hullámokkal, hanem a betegségével is meg kellett küzdenie, csütörtökön még lázas volt, ettől független ő is meggyőző fölénnyel nyert, így szintén bejutott a szombat délelőtti A-döntőbe.

Férfi K-1 és C-1 1000 méteren is óriási a mezőny, így a kajakos Kopasz Bálint fölényes futamgyőzelme, Németh Viktor Máté hatodik helye, valamint a kenus Vasbányai Henrik első, illetve Kiss Tamás második helye is csak középfutamot ért.

A mezőny legjobb idejével, futamában az új-zélandi Lisa Carringtont is maga mögé utasítva lépett tovább a középfutamba Takács Tamara K-1 500 m-en. Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványa pályafutása első világkupa-versenyén rajtol, s remekül sikerült a debütálása. A szám másik magyar indulója, Vad Ninetta ugyancsak futamgyőzelemmel mutatkozott be.

A női kenusok hasonló számában a szeles körülmények között nem mindenki tudott beállni a rajtgépbe, s Devecseriné Takács Kincsőt meg is zavarta a várakozás.

„Sokat kivett belőlem, hogy hosszú percekig tartani kellett a hajómat a rajtban, még a lábam is remegett, de igazából azt hoztam, amit akartam” – mondta a futamában harmadik helyen záró versenyző, akinek győri csapattársa, a múlt heti, montemori világkupát megnyerő Balla Virág futamgyőzelemmel lépett tovább.

Férfi K-2 500 méteren Hufnágel Tibor és Ilyés Róbert duója is győzelemmel mutatkozott be, míg a másik hazai párosnál csere történt: Kulifai Tamás napok óta betegséggel bajlódik, így Tóth Dávid mögé Bán Kristófot ültette Hüttner Csaba szövetségi kapitány. Az új páros egy második hellyel tette le a névjegyét.

Férfi K-2 1000 méteren a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán és társa, Bárdfalvi Márk futamát könnyedén megnyerve lépett tovább, Doba Richárd Alfréd és Gacsal Ákos kettőse pedig harmadik lett első pályáján.

A férfi kenusok hasonló számában Korisánszky György és Mike Róbert második, a másik magyar egység, Dóri Bence Balázs és Lelolvics Dávid ötödik hellyel jutott tovább a középfutamba.

A szegedi regattán, amely az idei gyorsasági vk-sorozat második állomása, 66 ország versenyzői küzdenek.

A TOVÁBBI PROGRAM
1000 és 500 m-es középfutamok 13.30
200 és további 500 m-es előfutamok 16.20

SZOMBAT
B- és C-döntõk 8.30
1000 és 500 m-es A-döntők 10.00
paraversenyek, döntők 11.20
200 és 500 m-es középfutamok 14.00
további 500 m-es elő- és középfutamok 16.20

VASÁRNAP
B- és C-döntők 9.10
200 és 500 m-es döntők 10.30
váltó előfutamok 14.00
váltó döntők 16.15

Legfrissebb hírek

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Szombaton ismét Tisza-tó-átevezés és -átúszás lesz Abádszalókon

Úszás
2024.08.20. 10:05

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – KAJAK-KENU (SPRINT ÉS SZLALOM)

Párizs 2024
2024.07.16. 17:04

Hüttner Csabának még meg kell hoznia néhány nehéz döntést

Kajak-kenu
2024.06.18. 09:01

Kajak-kenu vk: Kopasz, Varga és Fojt a döntőben, Adolf nem jutott a legjobb kilenc közé

Kajak-kenu
2024.05.12. 10:42

Tótka Sándor: Tudunk még fejlődni, és van is hová

Kajak-kenu
2024.05.11. 21:04

Kajak-kenu vk: Kopasz Bálint aranyérmes K–1 500 méteren

Kajak-kenu
2024.05.11. 11:13

Kajak-kenu: sztárokkal teletűzdelt betétfutam a sportoló nemzetért

Kajak-kenu
2024.05.10. 17:24
Ezek is érdekelhetik