Kajak-kenu: olimpiai kvalifikációs multiszakág vb-t rendezne Szeged

Vágólapra másolva!
2022.11.06. 12:52
null
A szegedi versenypálya a Maty-éren (Fotó: kajakkenusport.hu)
Szombaton Pattayában véget ért a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) 39. kongresszusa, amelyen a háromtagú magyar delegáció megerősítette szándékát a 2027-es gyorsasági világbajnokság megrendezésével kapcsolatosan, amely rendhagyó módon négy szakágat (gyorsasági, para kajak-kenu, maraton, SUP) felölelő multiszakág-világbajnokság lenne Szegeden.

A magyar szövetség (MKKSZ) honlapjának vasárnapi beszámolója szerint Szakács Bálint, az MKKSZ ügyvezető igazgatója, Kárai Péter gazdasági és vagyongazdálkodási alelnök, valamint Horváth Noémi nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatárs, az ICF SUP bizottságának elnöke vett részt a thaiföldi tanácskozáson.


„A sportág történetében még nem volt példa ilyen jellegű multiszakág-világbajnokság megrendezésére, a törekvésünkről már a szegedi ifjúsági vb-n egyeztettünk Thomas Konietzkóval, az ICF elnökével, valamint Richard Pettit főtitkárral, akik elvi támogatásukban részesítettek bennünket. A tervünk, hogy a 2027-es gyorsasági világbajnoksággal egy időben rendeznénk meg Szegeden a para kajak-kenu, a maraton- és a SUP-vb-t is. Mivel a 2027-es világbajnokság olimpiai kvalifikációs verseny a gyorsasági szakág számára, ez egy nagy presztízsű, a nemzetközi szövetség, valamint a sportág szempontjából is minden szempontból branderősítő, nem mellesleg költséghatékony eseménye lenne a nemzetközi kajak-kenu sportnak” – mondta Szakács Bálint az mkksz.hu-n.

Az ügyvezető hozzátette, mivel a novemberben benyújtott pályázatról áprilisában döntenek az ICF boardülésén, azt szeretnék, hogy ennek a tanácskozásnak Budapest legyen a házigazdája.

„Thomas Konietzko januárban Budapestre látogat, és akkor személyesen is prezentálni tudjuk neki a koncepciónkat, itt lesz lehetőségünk meggyőzni őt arról, hogy valóban működőképes lehet egy ilyen nagy volumenű rendezvény” – fogalmazott Szakács.

Szeged korábban elnyerte a 2024-es gyorsasági Európa-bajnokság rendezési jogát, a magyar szövetség pedig ezzel egy időben, egy helyszínen szeretné megtartani a SUP szakág első Európa-bajnokságát is. Tavaly a SUP-vb-t Balatonfüreden rendezték.

A pattayai kongresszuson két új nemzeti szövetséget is tagjai közé vett a sportág: az ICF-hez csatlakozott Salamon-szigetek és a Comore-szigetek, így jelenleg 172 tagszövetsége van a testületnek.

Legfrissebb hírek

NB II-es felkészülés: szerb első osztályú csapattal ikszelt a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.01.20. 22:04

NB II: két játékossal szerződést bontott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.01.07. 19:36

Megválasztották a maraton és SUP szakágvezetőket a kajak-kenusoknál

Kajak-kenu
2024.12.12. 10:31

Rossz szegedi szezonzárás, a Budafok három ponttal távozott a Tisza-partról

Labdarúgó NB II
2024.12.01. 16:50

NB II: ünnepi kiadvány a Szeged-Csanád GA-tól a Magyar Labdarúgás Napján

Labdarúgó NB II
2024.11.25. 21:47

SUP: Kocsis Csillag hosszútávon is ifjúsági világbajnok lett

Utánpótlássport
2024.11.25. 14:29

SUP: Kocsis Csillag ifjúsági világbajnok lett a technikai számban

Utánpótlássport
2024.11.24. 10:44

Gyors gólváltás után döntetlent játszott a Gyirmót Szegeden

Labdarúgó NB II
2024.09.29. 16:40
Ezek is érdekelhetik