Kajak-kenu vb: Kőhalmi Emese 5000-en is világbajnok lett!

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
Vágólapra másolva!
2024.08.25. 14:59
Kőhalmi Emese az 1000 méter után 5000-en is világbajnok lett (Fotó: .facebook.com/MKKSZ)
Vasárnap az üzbegisztáni Szamarkandban az utolsó versenynapot rendezték meg az olimpia műsorán nem szereplő számok kajak-kenu világbajnokságán.

 

A vb záró napján sűrű a magyar program, mivel a 15 döntőből csak egyben nincs érdekeltség. A sort éppen ez a szám nyitotta meg Fejes Dániellel, aki a kenu egyesek 500 méteres B-döntőjében térdelt hajóba. A kétszeres olimpikon – aki Adolf Balázzsal ezüstérmet ünnepelhetett szombaton C–2 1000 méteren – hetedikként zárt a 9 fős versenyben, így összesítésben 16. lett.

Női C–1 500 méteren Bragato Giada következett, aki szombaton második lett 1000 méteren. A 25 éves tiszaújvárosi Európa-bajnoknak nem sikerült jól a rajtja, és végig a mezőny hátsó felében haladva a kilencedik, utolsó helyen ért célba.

Kurucz Levente a K–1 500 méter fináléjában volt érdekelt. A jó kezdés után féltávnál kissé visszaesett, a nagykanizsai sportoló végül hatodik lett. 

Kiskó Réka és Szegedi Angelina személyében egy felnőtt vb-újonc duó ült hajóba a női K–2 200 méteres döntőjében. Az utánpótlás korosztályban világbajnok egység remekül helytállt, és nagyszerű versenyzéssel a negyedik helyen zárt.

Jóval rutinosabbnak számított – legalábbis külön-külön – Takács Kincső és Hajdu Jonatán vegyes párosa C–2 500 méteren: előbbi Párizsban olimpiai döntős és tíz éve világbajnok volt, utóbbi három vb-ezüsttel büszkélkedhetett, a hónap elején pedig negyedik lett az ötkarikás játékokon. Üzbegisztánban kiválóan kapták el a rajtot, féltávnál még egyértelműen vezettek, ám a cél előtt lehajrázta őket a semleges színekben indult orosz Alekszej Korovaskov és Jekatyerina Sljapnyikova, így ezüstérmet nyertek.

A hazai szövetség a Facebook oldalán gratulált Takácséknak (Fotó: facebook.com/MKKSZ) 

A 11 órától folytatódó program nyitányán női K-1 200 méteren Rugonfalvi-Kiss Janka újonc létére óriási csatát vívott a dobogóért, a 20 éves versenyző mindössze hat ezredmásodperccel maradt le dán riválisa mögött a bronzéremről. Később a magyar szövetség arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a rendezők azonos időnek tekintik a két versenyző eredményét, így Bolette Nyvang Iversen és Rugonfalvi-Kiss is bronzérmet kap.

A férfiaknál ugyancsak a sprinttávon a párosban többszörös világbajnok Birkás Balázs hasonlóan izgalmas befutó részese volt, s a szegediek Európa-bajnoka ugyancsak a negyedik helyen zárt.

A női kenu kettesek legrövidebb távján Horányi Dóra és Takács Kincső volt érdekelt, előbbi délelőtt már szerzett egy ezüstérmet Hajdu Jonatánnal a vegyes párosok 500 méteres döntőjében. A magyarok végig a középmezőnyben haladva az ötödik helyen értek célba.

Hajdu Jonatán immár négyszeres vb-ezüstérmesként térdelt hajóba a férfi kenu egyesek sprintszámában, ahol nem volt esélye az újabb medálra, és ötödik lett.

A versenynap középső része két új számmal zárult Üzbegisztánban, méghozzá a négyfős vegyes egységek 500 méteres küzdelmeivel. Elsőként a kajakosoknál Ujfalvi Laura, Opavszky Márk, Kőhalmi Emese és Balogh Gergely ült hajóba a fináléban, közülük Kőhalmi szombaton a magyar küldöttség eddigi egyetlen aranyát szerezte meg K–1 1000 méteren. A magyar kvartett remekül beosztotta az erejét, végig dobogós helyen haladt, és csak a fehéroroszok tudták megelőzni mintegy fél hajóhosszal.  A kenusoknál Balla Virág, Bragato Giada, Kollár Kristóf és Juhász István volt érdekelt a nyolccsapatos döntőben, és bár volt esélye az éremre, ötödikként zárt.

A szamarkandi vb programja magyar idő szerint 13.04 órakor folytatódott az 5000 méteres döntőkkel.

Délután az első érmünket Adolf Balázs nyerte, aki a kenu egyesek 5000 méteres versenyében lett 3. Ezután következett az esélyesnek számító, szombaton 1000 méteren nyerő Kőhalmi Emese futama női K–1 5000 méteren. A távon címvédő magyar versenyző két kör után még a harmadik helyen állt, a negyedik körre azonban már az 1. helyen fordult és onnantól végig vezetve győzött is a semleges színekben versenyző Marina Litvincsuk és a spanyol Miriam Vega előtt. Kőhalmi ezzel a nyolcadik magyar érmet szerezte a vb-n, az utolsó szám előtt a magyar termés: két arany-, négy ezüst-, két bronzérem volt, és ez már nem is változott. 

Az utolsó számban, férfi K-1 5000 méteren Erdőssy Csaba képviselte a magyar színeket, aki 4. lett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik