Kajak-kenu vb: három magyar érem az első döntős napon, Kőhalmi örökös bajnok lett

Vágólapra másolva!
2024.08.24. 11:48
Kőhalmi Emese rajt-cél győzelmet aratott (Fotó: MTI/Kovács Tamás, archív)
A magyar versenyzők egy aranyérmet és két ezüstérmet szereztek az első döntős napon az üzbegisztáni Szamarkandban, az olimpia műsorán nem szereplő számok kajak-kenu világbajnokságán.

 

Kezdésként Kőhalmi Emese fölényes rajt-cél győzelmet aratott a kajak egyesek 1000 méteres versenyében. A Kovács Katalin Akadémia 22 éves sportolója már az első métereken az élre állt, s fél távnál mintegy fél hajóhossz volt az előnye a fehéroroszok klasszisával, Marina Litvincsukkal szemben. Utóbbi kajakos volt az egyetlen, aki vele tartott, a hajrában azonban ő is leszakadt, s a magyar sportoló hatalmas előnnyel ért a célba elsőként.

„Már az előfutamban látszott, hogy a többszörös világbajnok Litvincsuk lesz a legnagyobb ellenfele, de nagyon magabiztosan és a futamot végig kontrollálva nyert úgy, hogy délelőtt még mix négyest is ment. Leiskolázta a mezőnyt” – értékelte Hüttner Csaba szövetségi kapitány Kőhalmi teljesítményét a magyar szövetség honlapjának nyilatkozva.

Kőhalmi Emese ezzel ötödik felnőtt világbajnoki címét nyerte meg, amivel bekerült a sportág Örökös bajnokai közé. 

A kenusok hasonló számában Bragato Giada remekül osztotta be az erejét. Ötszáz méternél még a 3-4. helyen lapátolt, de aztán a táv második felében lehagyta elfáradó kínai ellenfelét. A 25 éves tiszaújvárosi kenus a fehérorosz Alena Nazdrova győzelmét már nem tudta megakadályozni, de tisztán másodikként ért a célba.

„Giadának el kellene már hinnie magáról azt, hogy egy remek kenus. Ha ez így lett volna, akkor szerintem megveri Nazdrovát. Egyébként szerintem a kínaival foglalkozott és elmondása szerint nem is látta Nazdrovát” –  jegyezte meg a szakvezető Bragatóval kapcsolatban.

Ugyanígy ezüstérmet ünnepelhetett Adolf Balázs és Fejes Dániel a kenu kettesek 1000 méteres döntőjében. A két versenyző – akik korábban már szerepeltek együtt, most azonban frissen térdeltek össze – két hete még a párizsi olimpián küzdött. Együtt svéd stílusban, a jobb oldalon eveznek, ennek ellenére végig ott tudtak lenni az élbolyban, s ők is nagyszerűen bírták végig a távot. Az aranyérmet az oroszok egysége szerezte meg, Adolfék nagy csata után másodikként zártak az ukránok előtt.

„Balázsék ugye egy svédpáros, ami ezen a lötyögős vízen nem túl előnyös, de nagyon jól versenyeztek, a végén meccsben voltak az aranyért is. Elmondásuk szerint a végső indítást nem az erőállapotukhoz lőtték be, hanem ahhoz, hogy mikor tudnak úgy indítani, hogy ne boruljanak be, mert ez a lötyögős víz tényleg megnehezítette a dolgukat” – mondta Adolfékról a kapitány, hozzátéve, hogy a mezőnyt ismerve nagyszerű eredményt ért el a magyar kettős.

A negyedik szombati döntős magyar egység, a Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás páros (K–2 1000 m) nem tudta megismételni tavalyi remek eredményét, a második helyet, ezúttal a második 500 méteren elfáradva hetedik lett.

A magyar hajó nélkül rendezett K–2 500 méteres vegyes számot a portugálok duója nyerte.

A többi döntőre vasárnap kerül sor, szombaton még a 200 méteres középfutamokat bonyolítják le Szamarkandban.

KAJAK-KENU VB
FÉRFIAK
K–2 1000 m
1. Mikita Borjaku, Aleh Jurenyija (semleges/Fehéroroszország) 3:19.104 p
2. Joakim Lindberg, Martin Nathell (Svédország) 3:20.543
3. Felix Daniel Frank, Martin Hiller (Németország) 3:21.736
...
7. Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás (Magyarország) 3:26.273
C–2 1000 m
1. Zahar Petrov, Ivan Dmitrijev (semleges/Oroszország) 3:41.510 p
2. Adolf Balázs, Fejes Dániel (Magyarország) 3:42.120
3. Jurij Vandjuk, Pavlo Borsuk (Ukrajna) 3:42.433

NŐK
K–1 1000 m
1. Kőhalmi Emese (Magyarország) 4:03.433 p
2. Marina Litvincsuk (semleges/Fehéroroszország) 4:07.277
3. Melina Andersson (Svédország) 4:07.687
C–1 1000 m
1. Alena Nazdrova (semleges/Fehéroroszország) 4:45.286 p
2. Bragato Giada (Magyarország) 4:47.684
3. Csiang Hszi-na (Kína) 4:49.521

VEGYES
K–2 500 m
1. Teresa Portela, Messias Baptista (Portugália) 1:37.592 p
2. Volha Hudzenka, Dmitrij Natincsik (semleges/Fehéroroszország) 1:37.603
3. Josef Dostal, Anezka Paloudova (Csehország) 1:38.34
A Kurucz Levente, Rendessy Eszter duó nem jutott be a döntőbe.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik