Gyász: elhunyt Kralován Géza világbajnok kajakos

Vágólapra másolva!
2025.01.22. 11:06
Kralován Géza (1946-2025)
Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után, 78 éves korában elhunyt Kralován Géza világbajnok kajakos.

A magyar szövetség a honlapján megemlékezésében azt írja, hogy a sportember két egyesületben, a Vasas Izzóban és a Budapesti Honvédban kajakozott. A legnagyobb sikerét az 1973-as világbajnokságon érte el, Tamperében, ahol K–4 tízezer méteren Giczy Csabával, Nagy Tiborral és Vargha Csongorral fölényes győzelmet arattak.

Kralován Géza 1974-ben egészségi problémái miatt fejezte be a pályafutását. Ezt követően Palotáson megalapította Nógrád vármegye első kajakszakosztályát, később a település díszpolgári címét is megkapta.

 

Legfrissebb hírek

Struktúraváltás, új válogatási és kvalifikációs rendszer – sajtóreggelit tartott az MKKSZ

Kajak-kenu
5 órája

Magyarország rendezheti 2028-ban a SUP-világbajnokságot

Kajak-kenu
7 órája

Gyász: elhunyt Fülöp György, háromszoros magyar bajnok kézilabdázó

Kézilabda
Tegnap, 17:09

Kajak-kenu: bejelentette visszavonulását Czéllai-Vörös Zsófia

Kajak-kenu
Tegnap, 10:32

Gyász: elhunyt a Békéscsaba Előre csapatorvosa, dr. Dányi József

Labdarúgó NB II
2025.03.03. 15:40

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

A jövő sztárjai: Fojt Sára, Hidvégi Zalán

Utánpótlássport
2025.02.24. 10:54

Gyász: elhunyt az ötszörös magyar bajnok hosszútávfutó, Májer József

Atlétika
2025.02.22. 11:36
Ezek is érdekelhetik