Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Németh LőrincNémeth Lőrinc
2025.09.12. 09:37
null
Kiszli Vanda fantasztikus évet zárt (Fotó: AFP)
A győri maratoni világbajnokságon három érmet is szerző kajakos, Kiszli Vanda az ellenfeleit dicsérte, és azt mondta, élete legérzelmesebb, legnagyobb élményt adó versenye volt a múlt heti.

Az Atomerőmű SE 31 éves, kilencszeres vb-győztes versenyzője rendkívül eredményes évet zárt, a júniusi, portugáliai Európa-bajnokságon sorozatban negyedszer végzett az első helyen a rövid körös versenyben, emellett Szerafin Zsófiával párosban sem találtak legyőzőre, egyesben pedig második lett. Az augusztusi, csengtui Világjátékokon két ezüstérmet szerzett, majd a múlt hétvégi, győri vb-n mindhárom számában dobogóra állhatott: a hagyományos egyes versenyben és párosban – újra Szerafinnal – másodikként, rövid körön harmadikként ért a célba.

A sportág örökös bajnoka a Nemzeti Sportrádió A víz összeköt című műsorában úgy fogalmazott: nagyon elégedett az évével és boldog, hogy minden világversenyén, minden számában dobogóra tudott állni. Felidézve a múlt heti küzdelmeket elárulta, hogy a 3.6 kilométeres rövid körös verseny nem annyira fekszik neki, de egy jó rajttal sikerült megfelelő pozícióba kerülnie. A győztes Csikós Zsókával nagyon jóban van, ezért nagyon örült a sikerének, örült, hogy vele versenyezhet és elégedett volt a saját harmadik helyével is. 

Egyesben, a hosszú távon a svéd Melina Anderssontól kapott ki, aki a Világjátékokon is kétszer megelőzte, szerinte ő jelenleg kiemelkedik a mezőnyből. A szombati futam kapcsán felidézett egy rendkívül sportszerű jelenetet is: a Radó-szigetnél felakadt és odatapadt egy zacskó a hajója elejére és skandináv riválisát kérte meg, hogy segítsen megszabadulni tőle, az élen álló vetélytársa pedig nem akarta kihasználni a helyzetet, hanem megállt és segített. Kiszli – nem csak emiatt – nagy tisztelettel beszélt Anderssonról, mint mondta, nem ő lett gyengébb, hanem a svéd személyében jött valaki, aki nála is jobb. 

A vasárnapi párossal kapcsolatban azt mondta, nem érzett fáradtságot a rajt előtt, és ugyan volt egy spanyol egység, amely jobb volt náluk, jó szívvel emlékszik vissza és boldog volt, hogy a másik magyar duóval – a harmadik helyen beérkező Sinkó Pannával és Csépe Pannával – egyszerre állhattak a dobogón. Kiszli Vanda kiemelte, a vb során nagy előny volt, hogy a pálya minden szegletét ismerték, tudták, melyik íven kell haladni és a közönség támogatása is rengeteget segített nekik. A jövőről szólva úgy fogalmazott: most hosszabb pihenőt tart, mert fizikailag és mentális is elfáradt, utána pedig majd meglátja, hogy hogyan tovább.

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Mircse Iván, Velenszki Tamás

Utánpótlássport
13 órája

Kajak-kenu vk: Kurucz és Fodor aranyra cserélte az ezüstöt

Kajak-kenu
Tegnap, 17:47

Kajak-kenu vk: Kopasz, Tótka és Kiss aranyérmes Brandenburgban

Kajak-kenu
2026.05.16. 16:10

Maratoni kajak-kenu ob: két címvédés a párosoknál

Kajak-kenu
2026.05.16. 12:02

Maratoni kajak-kenu ob: Zagyvai Borbála megvédte címét kenu egyesben

Kajak-kenu
2026.05.15. 14:06

Nem vált be a hármas csere női K–4-ben

Kajak-kenu
2026.05.14. 20:36

Kajak-kenu: csütörtökön Brandenburgban kezdődik az újabb világkupa

Kajak-kenu
2026.05.13. 10:30

Menedzsere szerint még közelebb kerülhet a szűk elithez Varga Barnabás

Légiósok
2026.05.12. 12:28
Ezek is érdekelhetik