A magyar labdarúgás kialakulása mellett középpontba kerül az Osztrák–Magyar Monarchia két vezető állama, az Osztrák Császárság és a Magyar Királyság, valamint a nemzeti egójától megfosztott Csehország közötti politikai feszültség. Hasonlóan a második világháborút követő időszakhoz, a XIX-XX. század fordulóján is a sportra terelődött a nemzetek versengése, és kitűnő képet kapunk arról, hogy a Bécs–Prága–Budapest háromszög demográfiai jellemzői (fiatal, etnikailag sokszínű lakosság), illetve a zsidó és angol befolyás hogyan járult hozzá a labdarúgás egyszerre tapasztalt népszerűségszerzéséhez a régióban. A bemutatott hasonlóságok történettudományi szempontból is hiánypótlók: az Osztrák–Magyar Monarchia etnikai olvasztótégelyének vizsgálata a futball szemüvegén keresztül kiváló látleletet nyújt a birodalom nagyvárosainak társadalmi felépítéséről. Az elemzés logikusan fut végig a futball 1880-as, 1890-es évekbeli elterjedésétől az osztrák Wundermannschaftig, az 1934-ben világbajnoki döntőt játszó Csehszlovákiáig, valamint az 1938-ban szintén vb-finalista magyar válogatottig.
A Duna-menti iskola bemutatásával és eredetével betekintést nyerhetünk abba, hogyan alakította ki Jimmy Hogan a rövidpasszos, technikai képzettséget igénylő játékot az MTK-nál, amely aztán egész Európát meghódította. A gombamód szaporodó futballszakosztályok közül főként az FTC és az MTK felemelkedéséről olvashatunk, a legtöbb innováció hozzájuk kötődik. Az örökrangadó patinája mára megkopott, és szinte elképzelhetetlen az a versengés, amelyet a pályán és a pályán kívül a gazdasági szférában tanúsított a két klub egymás felülmúlásáért.
A grundokra is érdemes volt odafigyelni, hiszen arról is olvashatunk, hogy valójában a klubok korabeli utánpótlásműhelyei voltak. Ha valaki akkoriban jó napot fogott ki a Haller téri rongylabdás meccsen, könnyen a Ferencvárosban találhatta magát, de igaz volt ez a Petőfi térre is, ahol első világklasszisunk, Schlosser Imre bontogatta szárnyait. A XXI. században csillogó stadionokhoz és edzőközpontokhoz szoktunk hozzá, ám a mű romantikusan festi le, hogy a ma ismert terek, közlekedési csomópontok, azóta beépített pályák korábban a város futballkultúrájának legfontosabb hajtóerői voltak.
Az infrastruktúra terén a kezdeti előny elpárolgott: bár az első világháború előtt a válogatott és a klubok nézőszám tekintetében az európai élmezőnyhöz tartoztak, a társadalmi, gazdasági és politikai összeomlás miatt a magyar futball stagnált, egyre kevesebb létesítmény épült, többnyire alacsony befogadóképességgel. A folyamat kitűnően követhető a fejezet két táblázatából, amely az európai futball fejlődésébe és erőviszonyainak változásába is betekintést enged.
Ha valaki meglepetésre mindeddig nem találkozott volna újdonsággal, a vállalati bajnokságokról szóló résznél biztosan felkapja a fejét. Váratlannak tűnt a témaváltás, ám ahogy a fejezet első mondatában olvashatjuk, a magyar labdarúgás teljesen ismeretlen fejezete ez, s mivel futballunk második világháborúig tartó időszakának sokszínűségét bizonyítja, érthető, hogy ebbe is belekóstolhatunk.
A cégbajnokságokról szóló fejezet nem csak ismeretlensége miatt érdekes. A laikus olvasónak elsőre elfeledett cégek és személynevek sűrűjének tűnhet, ám számos olyan történetet elevenít fel, amely humoros és botrányos részleteivel valóságossá fest egy elképzelhetetlen világot. Az ország legjobb, nemzetközi szinten is nívós klubjait az a veszély fenyegette, hogy különféle cégek elhappolják a játékosait egy-egy vasutas- vagy bányászmunka lehetőségével, hogy mellékesen a cég futballcsapatában játszhasson a különböző vándorserlegekért.
A fejezet annak köszönheti olvasmányosságát, hogy reálisan, érthetően mutatja be a korabeli viszonyokat, logikus magyarázatokkal és példákkal varázsolja az olvasó elé a boldog békeidők, majd a két világháború közötti budapesti és magyar futball mindennapi működését.
(Hatos Pál /szerk./: Ismeretlen Budapestek, Jaffa Kiadó, 2023)
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. február 10-i lapszámában jelent meg.)