Három gól a hosszabbításban – íme, az 1984-es Európa-bajnokság legjobb mérkőzése!

Hogyan jött létre a randevú?     

Ez már az az időszak volt, amikor nem az Eb-re kijutók közül választották ki a rendezőt, mint 1976-ig mindig, hanem a házigazdát előzetesen kijelölték, így a franciáknak nem kellett a selejtezőben szerepelniük. A csoportjukban aztán remekeltek, a nyitómeccsen a rendkívül erős Dániát 1–0-ra, az előző döntős Belgiumot 5–0-ra, Jugoszláviát 3–2-re győzték le, így csoportelsőként jutottak az elődöntőbe. A portugálok a selejtezőcsoportjukban megelőzték a Szovjetuniót (noha Moszkvában kikaptak 5–0-ra), Lengyelországot és Finnországot, majd a franciaországi csoportjukban a címvédő NSZK elleni 0–0-val, a spanyolok elleni 1–1-gyel és a románok 1–0-s legyőzésével elcsípték a második helyet Spanyolország mögött. Az előző Eb-n itt véget is ért volna a menetelésük, mivel csak a csoportelsők jutottak be a döntőbe, az UEFA viszont bevezette az elődöntőt az immár nyolccsapatos Eb-re is.

Kinek állt a zászló?     

Mivel a franciák hazai pályán szerepeltek (a hetedik Eb-n immár másodszor, 1960 után), Michel Platini pedig élete formájában játszott (hét szerzett gól a három csoportmeccsen), a francia siker volt a papírforma. A portugáloknak már az Eb-re való kijutásuk is meglepetés volt, mivel még sohasem szerepeltek a kontinenstornán, és világbajnokságon sem jártak 1966 óta.

Kik voltak a sztárok?     

Természetesen Platini vitte a prímet, de annak a francia válogatottnak lényegében nem volt gyenge pontja. A középpályán már összeállt a legendás Jean Tigana, Alain Giresse, Michel Platini, Luis Fernández négyes, a kapuban ott volt az igencsak jó nevű Joël Bats, a védelemben Patrick Battiston, csupán a csatárkettős (Didier Six, Bernard Lacombe) volt halványabb a kelleténél. A portugáloknak egyetlen igazi klasszisuk volt, a mesterien irányító és követhetetlen cseleket bemutató Fernando Chalana, de ő is inkább csak ezen a tornán lett a hazáján kívül is elismert. Bár az utolsó csoportmeccsen a románok ellen negyedóra után hordágyon kellett levinni, tudta vállalni a játékot az elődöntőben. A kezdőcsapatban a portói különítmény tagjainak (Joao Pinto, António Lima Pereira, Eurico, António Sousa, António Frasco, Jaime Pacheco) neve azért csenghetett sokaknak ismerősen, mert a Porto néhány héttel korábban KEK-döntőt játszott.

Mit húztak az edzők?     

Portugáliánál ez a kérdés inkább úgy helyes: mit húzott a szövetség? Nagyon is váratlant, ugyanis nem volt kimondott szövetségi kapitány, hanem Fernando Cabrita főedző mellé odahelyezte José Augustót, António Moraist és António Oliveirát is, vagyis feltámasztotta a régi idők válogatóbizottságának hagyományát – és ezúttal ez jól sült el. Michel Hidalgo francia szövetségi kapitánynak pedig stabil csapata volt, csak egy poszt miatt fájt a feje: kivel pótolja a remek balhátvédet, Manuel Amorost, aki hárommeccses eltiltását töltötte, mivel még az első csoportmeccsen lefejelte a dán Jesper Olsent. Hidalgo némi meglepetésre Jean-Francois Domergue mellett tette le a garast, ami nyerő ötletnek bizonyult.

Mi volt a dramaturgia?     

A Toulouse védője ugyanis a 24. percben megszerezte a vezetést a franciáknak. Manuel Bento kapus arra számított, hogy a 22 méterről, kissé jobbról járó szabadrúgást Platini lövi, ehhez mérten állította fel a hattagú sorfalat, de váratlanul Domergue lőtt ballal hatalmas gólt a kapu jobb oldalába. Végig támadtak a franciák, a szünet után nem sokkal Luis Fernández az üres kaput sem találta el, és ahelyett, hogy a házigazda lezárta volna a meccset, a 74. percben Chalana passzából Rui Jordao szép fejessel egyenlített. Six még a lécet is eltalálta, de jöhetett a kétszer tizenöt perces hosszabbítás, amelyben Rui Jordao Portugáliát juttatta előnyhöz, ismét Chalana átadása után. Pánikba estek a franciák, mindent egy lapra tettek fel, és a 114. percben nagy kapu előtti kavarodás után egyenlítettek, Domergue hét méterről, ballal talált be. És még mindig nem volt vége, mert a 119. percben Tigana az alapvonalról visszapasszolt Platininek, aki az ötösön még higgadtan megállította a labdát, majd bevágta a kapu közepébe.

Mitől vált legendássá?     

Sem azelőtt, sem azóta nem fordult elő Eb-meccsen, hogy a kilencven perc utáni hosszabbításban három gól is szülessen, ráadásul fordítani tudjon egy csapat a ráadásban.

Mit írt a sajtó?     

„Ha Franciaország úgy érezte, hogy a futballvilág tartozik neki egy nagy győzelemmel az 1982-es világbajnokság sevillai elődöntője után (hosszabbításban 3–1-es előny után 3–3, majd vereség tizenegyesekkel az NSZK ellen – A szerk.), akkor szombat este Marseille-ben biztosan visszafizették neki az adósságot” – írta a brit The Guardian helyszíni tudósítója, David Lacey.

Tudta?     

Labdaszedőként ott volt a meccsen a tizenkét éves Zinedine Zidane, aki úgy emlékezett vissza: „Ahhoz fogható lázat azóta egyetlen stadionban sem éltem át, ha csak beszélek róla, már abba beleborzongok.” Pedig aztán ő is átélt ezt-azt a futballpályán…

Volt-e visszavágó?     

Nincs francia–portugál Eb-elődöntő dráma nélkül! A 2000-es tornán újra egymással találkoztak a döntőbe jutásért Brüsszelben, kilencven perc után szintén 1–1 volt, majd a hosszabbítás hajrájában jött Abel Xavier sokáig vitatott kezezése Sylvain Wiltord lövése után, a tizenegyest a 117. percben pedig a jobb felső sarokba vágta – az 1984-es labdaszedő, Zinedine Zidane. De a 2016-os Eb-döntőben revansot vettek a portugálok, akik – persze hosszabbításban – 1–0-ra legyőzték a házigazda franciákat Párizsban, megnyerve első és máig egyetlen nagy trófeájukat.

Noha Jean-Francois Domergue duplázott a meccsen, a másik oldalon pedig Rui Jordao, mégis a döntőbe jutás kérdését a 119. percben higgadtan eldöntő Platini góljára emlékeznek a legtöbben. A franciák háromszoros aranylabdásának nagy tornája (vagy, ahogy öniróniával ő mondja: az egyetlen nagy tornája) volt ez, úgy nyerte meg az Eb-t csapatkapitányként, hogy az öt meccsen kilenc gólt szerzett, ami talán soha meg nem ismételhető teljesítmény.

  További nagy meccsek 1984-ben     

A-csoport: Franciaország–Jugoszlávia 3–2 (0–1)    
A csoportban is volt már egy nagy fordításuk a hazaiaknak, mivel Milos Sesztics góljával a 31. perctől a jugoszlávok vezettek. De aztán az 59. és a 76. perc közötti tizenhét percben Platini mesterhármast ért el, ráadásul a lehető legklasszikusabbat, hiszen jobbal, ballal és (csuka)fejessel is a kapuba talált. Dragan Sztojkovics már csak szépíteni tudott a 80. percben büntetőből.
Elődöntő: Spanyolország–Dánia 1–1 (0–1, 1–1, 1–1), tizenegyesekkel 5–4     
A másik elődöntő is roppant izgalmakat tartogatott, a tornán mindenkit elbűvölő „Dán Dinamit” kiesését sok semleges szurkoló megsiratta. Pedig Soren Lerby már a 6. percben vezetést szerzett az északiaknak, de Antonio Maceda a 67. percben egyenlített. Majd a tizenegyespárbajban éppen a talán legnagyobb sztár, Preben Elkjaer Larsen hibázott.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. április 6-i lapszámában jelent meg.)