„Ki tudja, hol van a vége?” – interjú Somogyi Zsolttal, Marozsán Fábián menedzserével

– Pontosan hogyan kezdődött az együttműködése Marozsán Fábiánnal és mióta ismeri őt?
– Kétezertizennyolc óta ismerem, a szuperliga négyes döntőjének Győr–MTK párharcán találkoztunk. Éppen a jelenlegi edzője, Balázs György ellen játszott nagyon fontos mérkőzést, 7:6, 6:2-re nyert. Amikor láttam, hogyan teniszezik, azt gondoltam, nagyszerű lenne, ha ezt a srácot Győrbe tudnánk csábítani, óriási erősítést jelentene. Szimpatikus volt a karaktere, ahogyan a pályán viselkedett, azonosulni tudtam vele, és a következő évre össze is jött az álomigazolás. Ez volt az első közös munkánk. Én akkor játékos és csapatkapitány voltam, később szponzor is lettem. Nálunk egy szuperligás hét nem úgy néz ki, hogy az éppen aktuális meccsen találkozunk, hanem együtt töltjük az időt, gyakorlatilag csapatépítő tréningen veszünk részt. Edzések vannak, kondi, krioszauna, illetve pályán kívüli elfoglaltságok, elmegyünk uszodába, backgammonozunk vagy kártyázunk. Ezeknek is köszönhetően nagyon jóban lettünk Fábival, aki részt vett a teniszszövetség Next Generation-programjában és egyre több mindenben kért tőlem tanácsot. Tapasztalt, teniszközeli üzletember vagyok, többszörös országos bajnok, vidékbajnok, válogatott, benne élek a sportágban, ami előnyös ötvözet. Próbáltam mindig óvatos lenni, hogy ne tűnjön úgy, ráerőltetem a véleményemet.

– Mikortól intézményesült a kapcsolatuk? 
– Féléves baráti együttműködés után a 2020-as szuperliga környékén ültünk le. Elmondta, örülne, ha strukturáltabban segítenék neki, legyek a menedzsere, aki átnézi a szerződéseket, segít a kapcsolattartásban a szövetséggel, a versenynaptár összeállításában, egy-egy utazás megszervezésében. Nagyon érdekelte, mi zajlik a „való világban”, a gazdasági életben, el tudtam mondani, milyen gondok adódnak egy cég, egy átlagember életében, így másféle rálátást kapott a saját teljesítményére is. Válság- és változásmenedzsmenttel foglalkozom, tehát mindig a megoldást keresem, nem azt nézem, ki a hibás, hanem hogy a folyamatban hol lehet a hiba, és hogyan tudunk összerakni egy működő rendszert, ami a leghatékonyabban támogatja őt. Igyekeztem neki átadni ezt a szemléletet is. Nem jöttek egyből a szép sikerek, de Fábi négy éve is jól teniszezett, mindig ott volt a válogatottban. Kétezerhuszonhárom tavaszára a saját lábunkra álltunk, majd jött egy nagyobb hullámvölgy. Ennek megvoltak az okai, de aztán megkezdtük a közös munkát olyan szakemberekkel, akik szakmailag és emberileg is passzolnak hozzá.

– Kikből áll Marozsán Fábián stábja?
– Nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy tavaly tavasszal csatlakozott a csapathoz Balázs György, aki nemcsak vezetőedző, hanem jó barát, gyakran lelki támasz is. Junior Grand Slam-győztes volt párosban, Davis-kupa-csapattag, hihetetlenül jó pedagógus és szakember. Gyerekkora óta ismeri Fábit, a magyar specialitásokat, ez is fontos aspektus volt a kiválasztásánál. Új otthonunk a Nemzeti Edzésközpont után a Budai Tenisz Centrum, Fábi saját kondiedzőt kapott Varga Antal személyében, Schlick-Szabó Luca lett a gyógytornásza, masszőr is került mellé. Nagyon szenzitív srác, kell neki, hogy érezze a törődést, hogy ott állnak mögötte, mert a tenisz alapvetően nagyon magányos sport. Ahogy a csapat összeállt, Fábi egyre jobb eredményeket ért el, ennek következtében bővült a stáb is. Magyarországon nem volt igazán kultúrája a kommunikációnak a teniszben, úttörőként vezettük be, hogy minden meccs után sajtóközleményt adunk ki. Fontosnak tartjuk, hogy Fábián elérhető legyen a sajtó munkatársainak, mert ők is fontos részei a sporttársadalomnak, és nem kell pletykákra, találgatásokra alapozniuk. Ebben segít nekünk egy sajtós és PR-os kolléganő, Mihályi Petra (lapunk korábbi munkatársa – a szerk.). Később közösségimédia-menedzserre is szükségünk lett, Horváth Dóra készít tartalmakat Fábinak. Hoztunk egy szakembert, Schultz Teofilt, aki a pénzügyek intézésében, számlázásban, adózásban nyújt segítséget, így Fábi csak arra koncentrálhat, hogy a lehető legfittebb és legmotiváltabb legyen, és készen álljon a következő versenyre. Büszke vagyok arra, hogy ennek a háttércsapatnak az élén lehetek, de nagyon fontos, hogy mindig konszenzus legyen köztünk és meghallgassuk egymást.

– Gondolta volna, hogy közösen ilyen magasra jutnak?
– Hatszázadik volt a ranglistán Fábi, amikor elkezdtünk együtt dolgozni, most harminchetedik, ez teljesen más dimenzió, és ki tudja, hol van a vége? Láttam benne a lehetőséget, a kvalitásai megvoltak ahhoz, hogy merjünk nagyot álmodni. Próbáltunk a realitás talaján állni, a cél az volt, hogy előbb-utóbb elérjük a top százat, de azt persze nem gondoltuk, hogy üstökösként robban majd be, mint Carlos Alcaraz, pedig mindenki erről álmodik. A tervezettnél gyorsabban jöttek a sikerek, ám ez nem zavart meg minket, jól reagáltunk a rosszabb és jobb eredményekre egyaránt. Most is előre gondolkodunk, igyekszünk begyűjteni az információkat arról, mi kellhet a top harminc és húsz környékéhez mindamellett, hogy stabilizáljuk a top negyvenes helyet. Nincs kizárva, hogy a jövőben bővítjük a stábot egy külföldi szakemberrel, aki a tapasztalatával, egy kicsit más szemléletet behozva tud minket segíteni, adott esetben tanácsadóként, utazó edzőként dolgozik. Nem biztos, hogy a legismertebb edzők egyikéről lesz szó, de olyan név is felvetődött, amelyet az egész világ ismer.

– Az első nyilvános dicséret, a top tízbe kerülés említése éppen Alexander Zverev nevéhez köthető, miután legyőzte Marozsán Fábiánt Miamiban. Volt-e egyéb visszajelzés az elitedzőktől, -játékosoktól arról, hogy látják és ismerik legjobbunkat?
– Zverev szavai megtisztelők, mindenkinek jólestek a csapatból, de próbáljuk ezeket is a helyükön kezelni, nem hagyjuk, hogy megzavarja Fábi egóját, a földön maradtunk. Ami szembeötlő, hogy a nagy tornákon egyre többen keresik a társaságát, látjuk, hogy egyre többen szeretnének vele párosozni, együtt edzeni. Sztefanosz Cicipasz Indian Wellsben ki is jelentette, hogy ott minden nap vele szeretne tréningezni, majd Andy Murray és Félix Auger-Aliassime is bejelentkezett. Az öltözőben, az étkezdében is egyre többen kérik el a számát, hogy tudnának-e esetleg együtt edzeni a versenyeken kívül is.

– Hol látja magukat néhány év múlva a tenisz világában?
– Egy–három éves távra koncentrálunk, látjuk, mit nem hoztunk még ki Fábiból. Fizikai téren, taktikai elemekben, az ütései optimalizálásában előreléphet. És ott van a szerva: nem adogat rosszul, de nem mindegy, hogy 190 és 200 vagy 195 és 205 kilométer per óra között szervál stabilan. Ahogy ezek megerősödnek, jön hozzájuk a tapasztalat, és egyre otthonosabban mozog majd az ATP-közegben, így akár már egy év múlva még versenyképesebb lehet. Egyébként hat-hét éve együtt dolgozunk Valkusz Mátéval is, nála a betegségek és a belőlük eredeztethető sérülések miatt még nem jött el az áttörés, de remélhetőleg szép jövő előtt áll, profi mentalitású játékos lett belőle.

– Ön mennyire állt közel ahhoz, hogy profi teniszező legyen és erre tegye fel az életét?
– Minden gyereknek ez van a fejében, amikor elkezdi. Tizenöt éves koromtól öt évet töltöttem Ausztriában egy remek teniszakadémián. A szakemberek tehetségesnek tartottak, azt mondták, nagyon jó labdaérzékkel vagyok megáldva, én is szerettem rövidíteni és támadó teniszt játszottam, ezért is tetszett meg Fábi játéka. Ausztria második legerősebb, üzleti középiskolájába jártam, negyvennégyen kezdtük és kilencen tudtuk befejezni. Tizennyolc-tizenkilenc éves koromban el kellett döntenem, a teniszre koncentrálok vagy a biztosnak tűnő üzleti életre. Több diplomát szereztem utána, Oxfordban elvégeztem az MBA-mesterképzést, jelenleg második generációs vezetője vagyok egy több mint negyvenéves családi vállalkozásnak, egy kereskedelmi cégnek. Édesapáméktól vettem át az irányítást, az öcsém is együtt dolgozik velem. De a tenisz mindig óriási szerelem maradt, nem tudom elengedni, nem is szeretném.

– Amikor legutóbb körülnézett a szerkesztőségünkben, felismerte egy poszteren Lakos Pált. Győrben nőtt fel, mennyire sikerült magába szívnia a labdajátékok szeretetét?
– Jártam férfi kézilabdameccsekre, élőben csodálhattam Iváncsik Misi bácsi cundereit. A Verebes József-féle győri fociaranycsapatról 1981-es születésűként lemaradtam, viszont a kilencvenes években sok ETO-meccsen voltunk, később több játékossal is jóban lettünk a sport révén. Egyikük Lakos Pali, vele dolgoztunk is egy cégnél a 2010-es években, de együtt focizhattam kispályán Hajszán Gyulával, akinek hihetetlen bal lába van és nagyszerű karakter, valamint a szintén ballábas Korsós Attilával. 

– A menedzseri feladatokat mindig sikerül összeegyeztetnie a céggel kapcsolatos teendőivel és a családi életével?
– Egyre nehezebb. Fontos nekem a családom, hála istennek, ott áll mögöttem a csodás feleségem, akinek nagyon hálás vagyok ezért, tudom, hogy otthon minden rendben van a csodálatos kislányommal is, ha távol vagyok. Nagyon jó menedzsment dolgozik a cégnél, tudom, hogy a kollégákra nyugodtan rábízhatom a működést, akár egy hosszabb ausztráliai, amerikai túrára is elmehetek Fábival. Hárommilliárdos cégből sikerült tizenegy milliárdost építeni, hatvan-hetven helyett már százharmincan vagyunk, de mindenkit név szerint ismerek. A legfontosabb viszont az egészség és a család, a többi csak hab a tortán.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. április 27-i lapszámában jelent meg.)