Párizs szédítő csillogása – százéves lenne Nyers István, 2. rész

Az öltözői lopáson kapott Nyers István 1946 nyarán döntött: nem várja meg a másodfokú határozatot elhúzódó fegyelmi ügyében, hiába fellebbezett előzőleg a rá kirótt kétéves eltiltása ellen, a könnyebb utat választva inkább külföldre dobbantot. Július 8-án, hétfőn reggel 4 óra 30 perckor beszállt Budapesten az érte küldött autóba, és miután a csehszlovák–magyar határon a meg nem erősített szóbeszéd szerint egy prémbundával megvesztegette az őröket, néhány óra múlva már Pozsonyban volt. Logikusan vetődik fel a kérdés, hogy vajon volt-e szöktetésében szerepe korábbi ganzos csatártársának, későbbi barcelonai segítőjének, Kubala Lászlónak, akit néhány héttel korábban, június 13-án majdani edzője és sógora, Ferdinand Daucik „rabolt el” és csempészett ki fekete Tatraplan autójával a Ferencvárostól az SK Bratislavához. Nem tudhatjuk. Azt viszont igen, hogy a korabeli lapok panasza szerint ezekben a hetekben úgy ingáztak illegálisan az országok között a magyar labdarúgók, ahogyan a pesti nép járt a belvárosból a Kelenföldi pályaudvarra. Talán elősegítette a pozsonyi kiugrást az is, hogy Nyers István a lebukása előtti egyik utolsó mérkőzését a városban játszotta, az Újpest színeit 1946. május 2-án éppen az SK Bratislava pályáján képviselte (a találkozó 2:2-es döntetlennel végződött). Távozásakor búcsúlevelet hagyott az újpestieknek, amelyben tudatta az egyesülettel és a szövetséggel, hogy fennálló tartozását ki fogja egyenlíteni. A súlytalan ígéretek, üres szavak és a rafinált megoldások időszakát élte a háború után átrendeződő magyar futballvilág, és a vakmerőbbek a politika hullámait is bátran meglovagolták. A magyar és a csehszlovák állam közötti lakosságcsere jó alkalmat kínált a kinti karrierben bízóknak, az SK Bratislavához kiugró Kubalánál is előkerült érvként a turócszentmártoni rokonság, Nyers is kijátszotta a kártyát, csakhogy esetében svindlinek bizonyult (a két játékos bizalmas kapcsolatát valószínűsíti egyébként, hogy 1947-ben Kubalát az akkor már Nyerssel szárnyaló Stade Francais-hoz ajánlották be). Gallowich Tibor szövetségi kapitány osztotta meg a Népsporttal bennfentes értesüléseit: „Nyers Istvánt mint szlovák kitelepülőt vitték ki. Láttam is egy csehszlovák lapban a képét ezzel a felírással: »Nyers hazatért«. Nem tudom egyébként, hogy miért vallja magát Nyers szlováknak, tudomásom szerint Párisban született. Prágában egyszer már járt kint és akkor tárgyalta le távozásának feltételeit.”

A 22 éves csatár ugyanis Pozsonyból rögtön továbbállt az 1903-ban alapított patinás prágai klubhoz, a Viktoria Zizkovhoz (a Národná Obroda lap korabeli cikke szerint csábította a Sparta Praha és a Slavia Praha is). Itt csupán néhány hetet töltött, a hivatalos statisztikák szerint mindössze három bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ehhez képest szinte csoda, hogy a futballista fotógyűjteményében két kocka is fennmaradt a csehszlovákiai kalandról. A hátrahagyott személyes fényképarchívumát és újságcikk-kivágásokat ismerve már-már meghökkentő, mennyire aprólékosan és gondosan gyűjtötte, őrizte évtizedeken keresztül a róla megjelenteket, dokumentáló szenvedélye nem hagyott alább akkor sem, amikor később az Internazionale ünnepelt gólkirályaként már írások, fotók tömkelegét kellett ragasztgatnia, archiválnia. Megvannak az előkelő párizsi lakásról készült, talán büszkélkedésre szánt képek is, amelyek a futballista franciaországi elegáns körülményeit mutatják be. Miután a rövid prágai kaland után megérkezett a Roissyi repülőtérre, fényűző környezet várta őt feleségével, a Szabadkán megismert és még 19 évesen elvett Annával (akinek testvére nem más volt, mint az 1922-es születésű szabadkai futballista, Crvena zvezda-játékos, később afrikai országokban dolgozó edző, Janko Zvekanovic).

A jó és rossz hírek egyaránt könnyen terjedtek európai futballberkekben, mégis adódik a kérdés: kinek a garanciája, ajánlása kellett ahhoz, hogy az akkoriban a francia élvonal meghatározó csapatának számító Stade Francais tárt karokkal fogadja a bolyongó balszélsőt? A választ nem ismerjük, viszont a kezünkben volt az 1951-es fénykép, amelyen Berkessy Elemér és Nyers István látható, a hátoldalán a felirattal: „Kedves Pista! Emlékezz erre az emberre, aki sok jót tett neked. Szeretettel Elemér bá”. Az 1905-ben született nagyváradi sportember, egykori magyar válogatott játékos, a Racing Paris és a Le Havre fedezete tudvalevőleg kitűnő kapcsolatokat ápolt Párizsban, befolyása volt a kluboknál, nem mellesleg egy 1944-es, Ferencváros-edzőként adott Sporthírlap-interjúban igencsak elismerően nyilatkozott Nyersről, a Ganz akkori támadójáról, akire elmondása szerint már Szabadkán felfigyelt. 

Nyers István két nagyszerű idényt töltött a Stade Francais-nál, 1946 és 1948 között 62 bajnoki mérkőzésen 34 gólt szerzett. Edzője a később egyebek mellett három spanyol és négy olasz bajnoki címet szerző, a „grande” Intert két Bajnokcsapatok Európa-győzelemre vezető Helenio Herrera volt, csapattársai között pedig olyan nagyságokat találunk, mint a marokkói származású Larbi Benbarek vagy Pierre Bican. A franciaországi Freyming-Merlebachban, kivándorolt ózdi bányászházaspár gyermekeként született futballista pompás és csillogó párizsi éveinek hosszabb cikket szenteltünk 2016-ban, rámutatva kinti szerződésének furcsaságaira. A Stade Francais jóvoltából betekintést nyerhettünk a megállapodásba, amely rögzítette a játékos busás járandóságát: 7000 frank havi fix fizetés, edzésenként 350 frank, megnyert bajnokinként 700 frank, döntetlen esetén 350 frank, barátságos mérkőzések után 450/200 frank, amatőr csapatok elleni találkozóknál 300/150 frank volt a tarifa. Tekintve, hogy Franciaországban 1946 októberében az átlag havi fizetés 6500 frank körül mozgott, a labdarúgó juttatása kifejezetten magasnak volt mondható, ráadásul a klub biztosította ellátását és lakását is a gazdag környéknek számító 16. kerületben, a Rue Marbeau 8. szám alatti házban. A Stade Francais-féle szerződést a játékos – hibás – francia változatban, Etien Nyersként írta alá (a helyi sajtóban egyébként István helyett következetesen Étienne-nek nevezték), a dokumentum legnehezebben indokolható eleme azonban a születési dátum: 1946. március 25. A március 25. stimmel, az 1924 helyett rögzített 1946-ot azonban nehéz véletlen elírásnak venni, az egyetlen félig-meddig értelmes magyarázat az lehet, hogy ha szökése nyomán valóban megfosztották magyar állampolgárságától, mint ahogy később rebesgették, akkor a prágai dobbantással adminisztratív szempontból is „új életet kezdett”. 

Miközben a fotók, cikkek tanúsága szerint élvezte a párizsi nagyvilági élet ragyogását, a feje felett zajlott a klubok ádáz háborúja játékjogának tisztázásáért. Az Újpest a magáénak követelte, a Viktoria Zizkov szintén pénzt várt utána, miközben a Stade Francais arra hivatkozott, hogy a csehszlovák szövetségtől megkapta a szabályos kiadatási engedélyt. A Kossuth Népe című lap 1946novemberi cikke szerint a párizsiak 10 ezer dollárral kiengesztelték az újpestieket, ennek azonban nem sok alapja lehetett, a magyar klub ugyanis a következő évben már a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél reklamált az ügyben. Sajtóértesülések szerint az Újpest tízmillió líráért odaígérte ekkoriban a Párizsban játszó csatárt az AS Romának, és bár utóbb a kérdésben még Jules Rimet, a FIFA elnöke is megnyilvánult, a vita valamilyen rejtélyes megegyezéssel elsimult. Mindeközben a magyar sajtóban gúnyosabbnál gúnyosabb megjegyzések jelentek meg a hűtlen csodacsatárról, jellemző Arányi Árpád UTE-alelnök kommentárja a hírre, amely szerint a párizsi csatár már a francia válogatottal flörtöl: „Biztos, hogy Nyers éppen olyan lelkes francia lesz, mint amilyen lelkes magyar volt…” 

Odakint eközben a budapesti csábítástól féltették megszerzett kincsüket. A veszély talán nem is volt alaptalan, ha hihetünk a magyarországi élcelődésnek arról, hogy a hazavágyó kalandor 1947 végén kínálgatta magát a Ferencvárosnak és az Újpestnek is. Talán ez lehetett az előzménye a Le Parisien lapban 1948. január 7-én megjelent „kényszervallomásnak”, a párizsi újság ugyanis közölte Nyers fotóját, amint a szerkesztőségben saját kezével aláírja magyarországi hazaköltözésének francia nyelvű cáfolatát: „Jól érzem magam a Stade-nál, nem akarok visszatérni Budapestre. Nyers István”.

Valószínűleg tényleg nem lehetett oka a panaszra, az 1946. novemberi Párizs–Budapest városközi rangadó (2:2) után így számolt be a francia oldalon játszó honfitárs helyzetéről Tóth Lajos, a Vasas hátvédje: „A feleségével együtt most úgy élnek Párizsban, mint kiskirályok. Abban a szállóban laknak, amelyikben első éjszaka mi aludtunk. Előttünk valami indiai nábob lakott azokban a szobákban. Nyersnek mindene megvan, amit szeme-szája kíván. Szinte a tenyerükön hordják a franciák.” 

Az idézet a Képes Sportlapban jelent meg, ugyanott, ahol a magyar együttessel elutazó szövetségi vezető, Dicker Mihály számolt be az eseményekről, a riporter kérdésére értékelve a párizsi futballcsillag teljesítményét is.

„–Nyers hogy játszott? 

– Nincsen a legjobb formájában, és Rudas ellen bizony nem boldogult.

– Ezzel szemben ő rúgta a második gólt!

– Dehogy Nyers rúgta! A francia középcsatár, Mandaluniz szerezte a második gólt.”

Az újságot Budapestről kipostázták a csatárnak, aki haláláig őrizte a példányt, a megsárgult papíron édesapja ceruzaírásával. Íme az egykori bányász üzenete, betűhíven: „az újságnak, amit kültem minden betüje hazússág 70 % ma utálja a magyar sport lapokat a hazússágáért a Rádió tégedet mondot be, hogy terúktad be a negyedig gólt de az újság teljessen másképpen ír, tehát hazudnak! végig a magyar sport lapok kedves fiam majd küldjél francia újságokat akarom tudni hogy mit irnák azok a Páris Bpestről képes lapokat is küldjél Papa.”

Eljutott Nyershez Párizsba a Népsport ünnepi száma is, amelyben a Ki mit kér karácsonyra? rovatban neve mellett ez állt: „Az egész Földet, hogy válogathasson, melyik világrészben mutatja be futballtudományát.” A szerkesztők csúfolódásnak szánták, de a nagy világcsavargó zajos sikertörténetét ismerve ma már tudjuk, a rosszmájú odacsípés valójában pályafutásának igen pontos dicsérete volt. 

A következő részben: az Internazionale gólkirálya

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. április 27-i lapszámában jelent meg.)