Legendák a pódiumon – emlékképek a 2024-es Tusványos sportteraszáról

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2024.08.08. 17:19
Idén is a Szerencsejáték Zrt. és a Nemzeti Sport közös vállalkozásaként várta az érdeklődőket a Buzánszky Jenő Sportterasz (FOTÓK: MRAVIK GUSZTÁV)
Emlékképek a 2024-es Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborból az erdélyi Tusnádfürdőről, és a Buzánszky Jenő Sportterasz kerekasztal-beszélgetéseiről.

  

A határokon átnyúló együttműködés és a politikai párbeszéd erdélyországi fórumának témái közül ebben az évben sem hiányozhatott a sport. A Szerencsejáték Zrt. és a Nemzeti Sport közös szervezésében legendák és aktív sportolók váltották egymást a Buzánszky Jenő Sportteraszon, akiknek a kedvéért a négy nap során nemegyszer zsúfolásig megtelt a sátor, és elégedettek lehettek az autogramvadászok is.

Vendégünk volt – mások mellett – a 85 éves Rákosi Gyula, a Ferencváros futballcsapatának ikonja a székelyföldi utazás kedvéért újíttatta meg fél évszázad után az útlevelét. A 88 esztendősen is fiatalos lendületű Tóth-Zele József a Real Madrid utánpótlásedzőjeként általa felfedezett tehetségeket vette számba. Három olimpiai bajnok, Nagy Tímea, Vereckei Ákos és Bujdosó Imre latolgatta párizsi esélyeinket – utóbbi, Szöul ötkarikás kardvívóbajnoka 12 magyar aranyat jósolt! –, a pólós legendák, Kemény Dénes, Vári Attila és Gór-Nagy Miklós pedig a vízilabdasport helyzetét elemezték. Különleges női teljesítményekről beszélt két hegymászó, Nedeczky Júlia és Sterczer Hilda, valamint a maratoni futó Kovács-Garami Katalin.

A szomszédos Sepsiszentgyörgyről ugrott át Bernd Storck, a Sepsi OSK vezetőedzője, aki – mint korábbi magyar szövetségi kapitány – a 2016-os Eb-szereplés emlékezetes pillanatait is felelevenítette. Külhoni sportemberek beszélgettek arról, miképp élték meg, hogy magyarként Románia színeiben érték el sikereiket, és összejött egy rendkívüli osztálytalálkozóra az 50 éve érettségiző első székelyföldi hokiosztály színe-java. A sportmarketing jelentőségét a Sepsi OSK és a Topolyai SC képviselője társaságában elemezte Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója. Repülőjárata törlése miatt Kubatov Gábor, az FTC elnöke nem vehetett részt a tusványosi „Fradi–Újpest derbin”, ám a Mol tulajdonába került Újpest FC elnöke, Ratatics Péter így is telt házat vonzott.

Idén sem maradt el Csíkszentsimonban a székely közméltóságok és a magyar országgyűlés válogatottjának barátságos futballmeccse, esténként pedig koncertek szórakoztatták az érdeklődőket.

Bölöni Lászlót (balra) hosszan tartó vastaps köszöntötte, mielőtt válaszolhatott volna a szintén erdélyi származású államtitkár, Zsigmond Barna Pál kérdéseire
Bernd Storck (feketében) Korhut Mihállyal (balra) idézte fel lapunk főszerkesztője, Szöllősi György (jobbra) kérdésére a 2016-os futball Eb emlékezetes pillanatait
Kemény Dénes a magyar pólóválogatott olimpiai esélyeit is boncolgatta
Az olimpiai aranyérmes és profi világbajnok bokszoló, Kovács „Kokó” István (jobbra) Tobak Csaba, a Fradi Múzeum igazgatója társaságában faggatta Rákosi Gyulát…
…a Fradi legendája a beszélgetést követően szorgalmasan dedikálta életrajzi könyvét
A beszélgetést vezető Szabó Lászlónak különleges női sportteljesítményekről beszélt Kovács-Garami Katalin (balról), Nedeczky Júlia és Sterczer Hilda
A korábbi válogatott csatár, az Újpest FC elnöki főtanácsadója, Kovács Zoltán (középen) is pályára lépett Csíkszentsimonban az országgyűlési csapat „légiósaként”
Sorban álltak Real Madridot évtizedekig szolgáló Tóth-Zele József aláírásáért

 

Bánhegyi Zsófia a sportmarketing egyre növekvő fontosságáról is beszélt
A rocklegendák, Kalapács József, Rudán Joe és Varga Miklós koncertjén az István, a király dalai is elhangzottak
A teqball magyarországi és székelyföldi sztárjainak bemutatója nagy sikert aratott a Buzánszky Jenő Sportterasz előtt

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. augusztus 3-i lapszámában jelent meg.) 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik