40 tény a negyvenéves F1-es klasszisról, Lewis Hamiltonról

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2025.01.07. 08:07
Negyvenéves lett Lewis Hamilton (Fotók: Imago Images, AFP)
A Formula–1 történetének (egyik) legsikeresebb versenyzője, Lewis Hamilton január 7-én töli be 40. életévét. A kerek évforduló apropóján ugyanennyi pontban foglaljuk össze a hétszeres világbajnok karrier- és életútját.

 

1. Lewis Carl Davidson Hamilton 1985. január 7-én született a Londontól északra mintegy 40 kilométerre fekvő kisvárosban, Stevenage-ben. Névadását a kor kiemelkedő atlétája, Carl Lewis ihlette.

2. Édesapja, Anthony Hamilton grenadai származású, édesanyja, Carmen Larbalestier tősgyökeres angol. Szülei kétéves korában elváltak, a fiú eleinte édesanyjánál, majd versenykarrierje miatt 12 éves korától édesapjánál lakott.

3. A versenyzést rádió-távirányítású autókkal kezdte ötévesen, és különleges érzéke a vezetéshez már ekkor nyilvánvalóan látszott. A brit szövetség felnőttbajnokságában gyerekként is a legjobbak közé tartozott.

1990: a versenyzést rádió-távirányítású autókkal kezdte ötévesen

4. Hatéves volt, amikor apja igazi gokarttal lepte meg. A versenyeztetés már akkoriban is nagyon költséges volt, így Anthony olyan munkákat vállalt, amelyeket több külön műszakban végezhetett, hogy minél több bevétele legyen. Bizonyos időszakokban négy munkája is volt.

5. Gyerekként a gokartozás mellett több másik sportágat is kipróbált. Magas szintre jutott karatéban, de a futballpályán sem jött zavarba. Érdekesség, hogy az iskolai csapatban együtt focizott a később a válogatottig jutó Ashley Younggal.

6. Előbb helyi, majd országos szinten is hamar kiemelkedő eredményeket ért el gokartban, pedig a család szűkös anyagi lehetőségei miatt járgánya gyakran a leggyengébbek közé tartozott az adott mezőnyben. Tízéves volt, amikor megnyerte a brit juniorbajnokságot.

7. Gokartos bajnoki címének köszönhetően meghívták az Autosport 1995-ös gálájára, ahol a legfontosabb F1-es személyiségek is jelen voltak. A kis Lewis odalépett a McLarent irányító Ron Dennishez, és azt mondta, egy nap az ő autóit akarja vezetni. Így kezdődött a kapcsolatuk.

1995: megnyerte a brit juniorbajnokságot gokartban

8. Mivel folyamatosan szállította az eredményeket a gokartos kategóriákban, Ron Dennis 1998-ban elérkezettnek látta az időt, hogy felvegye a fiút a McLaren-Mercedes pilótaprogramjába. Ezzel nagy anyagi teher alól szabadult fel az édesapja, aki ezután is segítette őt menedzserként.

1998: Ron Dennis felvette a McLaren-Mercedes pilótaprogramjába

9. A McLaren támogatásának köszönhetően az ezredforduló környékén már a nemzetközi színtéren is megmutathatta tehetségét. Sokat csatázott csapattársával, Nico Rosberggel, és 2000-ben gokart Európa-bajnoki címet ünnepelt.

10. Formulaautós karrierjét 2001-ben kezdte el a brit Formula-Renault téli szériájában. A következő évben már összetett harmadik, aztán bajnok lett a brit Formula-Renault 2.0-ban. Az európai F3-ban 2004-ben újoncként ötödikként végzett.

11. A karrierút folytatását illető nézeteltérések miatt 2004-ben kis híján szakított a McLarennel. Hamiltonék a következő évben már feljebb léptek volna a GP2-be, amit a wokingiak elleneztek. Anthony így felajánlotta fia szolgálatait a Williams-BMW-nek, de ott nem kapott támogatást.

12. A McLaren köteléké­ben maradt, és 2004 decemberében átesett a tűzkeresztségen – Silverstone-ban először tesztelhette a csapat F1-es autóját. Kétszer tíz percet vezette az MP4-19-et, amelyre hamar ráérzett.

13. A wokingi csapat akaratának megfelelően 2005-ben is maradt az európai F3-ban, amelynek bajnoki címét domináns teljesítménnyel nyerte meg. Ennek köszönhetően kérdés sem fért hozzá, hogy megérett a továbblépéshez.

14. A Formula–1 előszobájában, a GP2-ben újoncként szerzett bajnoki címet 2006-ban. Ezzel meggyőzte a McLaren vezetőségét arról, hogy megérett a topkategóriára, így leszerződtették a következő F1-es idényre.

15. Valósággal berobbant a Formula–1-be. A 2007-es idény első kilenc versenyén egyaránt dobogóra állt, sőt két győzelmet is aratott. A bajnokság nagy részében a tabella élén állt, de a végén két nagyon peches futamon elbukta a vb-címet.

2007: Formula–1-es ülést kapott a McLarentől Fernando Alonso csapattársaként

16. Az új üstökös nevétől volt hangos az F1 2008-ban is, amikor szintén nagyot harcolt a bajnoki címért a McLarennel. A döntés az utolsó versenyre maradt, amely kaotikusan alakult. Hamilton végül az utolsó kör utolsó kanyarjában szerezte meg a vb-diadalhoz szükséges ötödik helyet.

2008: a Formula–1 világbajnoka – első címét később további hat követte!

17. A kezdeti hangos sikerek után 2009-től zűrösebb évek következtek az F1-ben. A McLaren elvesztette domináns pozícióját, Hamilton pedig sokakkal került konfliktusba – még apjával is összeveszett. Bár jó néhányszor győzött, a vb-cím nem került reális közelségbe.

18. 2012-re elege lett a McLaren pátyolgatásából és a csapat teljesítményében is csalódott. Kiszakadva a jól megszokott közegből a saját lábára akart állni, és ősszel sokkoló döntést hozott: a következő évtől aláírt az akkor jobbára csak küszködő Mercedeshez.

19. Sokan temették a karrierjét, de az élet őt igazolta. A Mercedes felfelé, a McLaren pedig lefelé indult meg 2013-tól. Az azt követő évtől a brackley-i istálló verhetetlen volt, és 2014-ben sikerült is megnyernie várva várt második vb-címét – alaposan rácáfolva a kétkedőkre.

2013: elhagyva „nevelőcsapatát” a Mercedeshez szerződött, Nico Rosberg mellé

20. A Mercedes lendülete sokáig kitartott, így továbbra is csapattársa, Rosberg volt az első számú ellenfele, akit 2015-ben le tudott győzni a bajnoki harcban, 2016-ban viszont már nem, mert számos technikai hiba hátráltatta.

21. Nem elég, hogy a mercedeses váltással megütötte a főnyereményt, 2017-től már a belháború sem őrölte fel, mert óriási meglepetésre Rosberg visszavonult. Bár a Ferrarinak akadtak felvillanásai, Hamilton összességében simán nyerte meg a következő négy vb-címet.

22. Michael Schumacher rekordját beállítva 2020-ig hét vb-trófeáig jutott, ráadásul ő lett az első az F1-történelemben, aki száz pole pozíciót, valamint futamgyőzelmet szerzett. A csúcsokat megdöntve igazi legendastátusba került.

Motorsports: FIA Formula One World Championship, WM, Weltmeisterschaft 2020, Grand Prix of Turkey, 44 Lewis Hamilton (GB
Beérte az örökranglista élén a megközelíthetetlennek hitt Michael Schumachert

23. Közel állt ahhoz, hogy 2021-ben megszerezze a nyolcadik vb-címet is, ám az évadzáró utolsó körében a versenyigazgató hibásan alkalmazta a biztonsági autóra vonatkozó szabályokat, így végül elvesztette az első helyet, vele együtt pedig a címvédés is kútba esett.

24. Szenzációs eredményei elismeréseként és a brit motorsportért tett törekvéseiért 2021 végén lovaggá ütötték a windsori kastélyban. Jackie Stewart, Stirling Moss és Jack Brabham után ő a negyedik F1-es versenyző, aki ebben a megtiszteltetésben részesült.

Károly herceg – azóta III. Károly király – a windsori kastélyban ütötte lovaggá 2021 végén
15/12/2021. Windsor , United Kingdom. Sir Lewis Hamilton with his knighthood after an Investiture at Windsor Castle, Un
 

25. Bár nagy reményekkel vágott neki a 2022-ben induló új technikai érának, a Mercedes teljesen elvesztette a fonalat, és a következő három évben korábbi dominanciája közelébe sem tudott kerülni. Hamilton már nem volt tagja a vb-harcnak.

26. A Mercedes hanyatló formája ellenére több futamon is sikerült az élmezőnyben végeznie, amelynek köszönhetően a 2024-es Magyar Nagydíjon ő lett az első az F1-történelemben, aki eljutott kétszáz dobogós helyezésig.

27. Magyarországon az évek során minden fontos helyi rekordot is megdöntött: övé a legtöbb hungaroringi győzelem (8), pole pozíció (9), valamint dobogó (12) is. Nem meglepetés, hogy a mogyoródi pályát mindig a kedvencei között említi.

28. Általános meglepetésre úgy döntött, hogy 12 év után elhagyja a Mercedest. Ez volt minden idők leghosszabb és legsikeresebb együttműködése versenyző és csapat között: 6 vb-cím, 84 futamgyőzelem, 78 pole pozíció, 153 dobogós helyezés.

29. Hosszabb távú és jobb anyagi lehetőségekkel kecsegtető szerződést kínált neki a Ferrari 2025-től, amelynek nem tudott ellenállni. Célja, hogy az ikonikus olasz csapattal nyerje meg nyolcadik világbajnoki címét.

12 év, 6 vb-cím, 84 futamgyőzelem után hagyta el a Mercedest, s igazolt 2025-től a Ferrarihoz

30. A vb-trófeák halmozása során igazi globális szupersztárrá vált, akit az F1-es berkeken kívül is rengetegen megismertek. Számos híres sportoló, színész és zenész barátja lett, a közösségi médiafelületeken pedig messze neki van a legtöbb követője a versenyzők között.

31. A zene világa mindig közel állt hozzá. Alapszinten gitározni már fiatalon megtanult, de szívesen énekel is. Nagy megtiszteltetésnek vette, amikor Christina Aguilera felkérte, hogy Pipe című dalában énekeljen egy részt.

Christina Aguilera felkérte, hogy Pipe című dalában énekeljen

32. Imádja a divatot, így világszerte rendszeresen felbukkan különböző ruhabemutatókon és ilyen jellegű gálákon. Tommy Hilfigerrel saját kollekciót is kiadott, a nagydíjak csütörtökjein pedig mindig egyedi öltözetben jelenik meg.

2018 Met Gala
Nem csak követi, diktálja is a divatot, mindig különleges a megjelenése

33. Nagy filmrajongó, és néhány éve már nemcsak nézőként, hanem alkotóként is hódol szenvedélyének: ő az idén megjelenő F1-es mozifilm egyik producere. Kis híján szerepelt a Top Gun: Maverick című filmben is, de kötelezettségei miatt nem vállalta a felkérést.

F1 Grand Prix of Great Britain
Közeli barátja a filmsztár Tom Cruise, kis híján szerepelt a Top Gun: Maverick című moziban

34. Legnagyobb sikerei idején áttért a vegán étrendre, ami saját bevallása szerint élete egyik legjobb döntése volt. Egyfelől sajnálja a lemészárolt állatokat, másfelől egészségesebbnek és fittebbnek érzi magát, mint valaha.

35. Szívén viseli az alulreprezentált társadalmi csoportok sorsát, ennek érdekében hozta létre a The Hamilton Commissiont, illetve a Misson 44-t. Célja, hogy projektjei segítségével sokszínűbbé tegye az F1-ben dolgozók közegét.

36. Fontos neki a fenntartható fejlődés. Amíg korábban évekig magánrepülővel cikázott a világban, ma már nagyon odafigyel utazási és fogyasztási szokásaira. Cégei irodáiban például a műanyag használatát is megtiltotta.

37. Bár nemzetisége angol, és mindig büszkén képviselte Nagy-Britanniát, példaképe gyerekkora óta Ayrton Senna. Az egykori versenyző iránti rajongása Brazíliára is kiterjedt, és a dél-amerikai ország ezt díszpolgári címmel honorálta.

38. Szereti a különböző sportágakat, és ha kedvező üzleti lehetőséget lát, befektetőként is aktív. Noha Arsenal-szurkoló, néhány éve egy konzorcium tagjaként a Chelsea megvásárlására tett kísérletet. Indított csapatot a Extreme E-ben, és idén a MotoGP-ben szereplő KTM-be is beszállhat.

39. Magánéletéről nagyon rég nem oszt meg részleteket. Korábban hosszú éveken át a teljes nyilvánosság képet kaphatott viharos kapcsolatáról Nicole Scherzingerrel, ám 2015-ös szakításuk óta nincsenek ezzel kapcsolatos hivatalos információk.

40. Majdnem 15 éve Monacóban él, de több ingatlana is van világszerte, és sok időt tölt az Egyesült Államokban. Idén állítólag Milánóban is vesz házat, hogy közelebb kerüljön a Ferrari maranellói központjához.

MET Gala
A New York-i Met-gála állandó, extravagáns szereplője
Született: 1985. január 7., Stevenage
Állampolgársága: brit
Az F1 előtti legnagyobb sikerei: brit Formula-­Renault 2.0-bajnok (2003), európai F3-bajnok (2005), GP2-bajnok (2006)
F1-es csapatai: McLaren (2007–2012), Mercedes (2013–2024), Ferrari (2025–)
Első futam: 2007, Ausztrál Nagydíj
GP-rajtok: 356
Győzelmek: 105
Dobogós helyezések: 202
Leggyorsabb körök: 67
Pole pozíciók: 104
Vb-címek:  7 (2008, 2014, 2015, 2017, 2018, 2019, 2020)
NÉVJEGY – LEWIS HAMILTON

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. január 4-i lapszámában jelent meg.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik