Megújul a fehérvári katlan, az ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok

 A csarnok előtt 

„Amikor először jártam itt 1977-ben, a terület prérinek tűnt, állítólag szemétlerakóhely volt Fehérváron. Ez lett aztán feltöltve, és a későbbiekben a hűtőház közelsége miatt ide épült a jégpálya. Úgy tervezték, hogy 1977. november 7-én, az állami ünnepen adják át. Becsúszott azonban egy »baki«, mert az első napon nem sikerült jeget csinálni. Tele volt a nézőtér szurkolókkal, meg különböző meghívott személyekkel, de el kellett halasztani a megnyitót. Abban az időben az volt a divat, hogy a nagy hűtőházak mellé épültek műjégpályák, mondván, hogy hulladékhőből olcsón tudnak jeget csinálni. Jöttek-mentek a hatalmas csövek, a gőz ingyen volt jóformán, fillérekbe került minden. A rendszerváltáskor ez megváltozott. Le kellett válni a hűtőházról, teljesen külön hálózatról megyünk azóta, van saját gépészetünk. 1976-ban az akkori Volán-vezérigazgató, Tapolcai Kálmán a testvérével, Tapolcai Jenővel, a Fejér megyei pártbizottság egyik vezetőjével talán egy vasárnapi ebédnél a húsleves és a második fogás között eldöntötte, hogy Fehérváron épül egy pálya, és az a leglogikusabb, ha a Budapesti Volánt áthelyezik ide. Az akkori főnököm, Grosics Gyula bácsi engem a szárnyai alá vett, együtt jártunk Fehérvárra az átadás-átvétel ügyében közel egy évig. A meccseken kívül minden Pesten maradt, az edzések is a fővárosban folytak, gyakorlatilag a mérkőzéseket is idegenben játszotta Volán, de ez volt a hazai pályája. A nézőtér háromsoros földes lelátó volt, ahol most a betonlelátó van. Mögötte magas alumínium kerítés, azon túl a vasúti sín, amin a hűtőházba hozták és vitták az árut. Sokszor a mozdonyvezetők megálltak, és harsány vonatfüttyel biztatták a csapatot.”

A vitrinek előtt 

„A csarnokban, a bejárat után van néhány vitrin, amelyben a klub saját nevelésű legendáinak relikviái láthatók. Az első csapat tiszta budapesti garnitúra volt, az első fehérvári gyerekek 1978-ban kezdtek el gyülekezni nálam. Már ebből a felhozatalból is remek játékosok kerültek ki, például Kóger István, Énekes Lajos vagy Pesti Zoltán. Abban az időben csapatot vittem csak. Az 1964-es születésűek voltak a legidősebbek, az 1970–1972-esek a legfiatalabbak, akikkel foglalkoztam. Ezt követően felkerültem az utánpótlástól három évre a felnőttegyütteshez, de nem volt egy sikertörténet… Utána visszatértem az utánpótláshoz, ami azért lényeges, mert jött a következő nemzedék, az 1974–1975-ös születésűekből sokkal több válogatott játékos lett. Elég csak Balajthy Viktor, Horváth Balázs, Palkovics Krisztián, Ocskay Gábor, Zalavári Miklós nevét említenem, ők alkották az akkori csapat első sorát a serdülőben és az ifiben is. Sőt, a felnőttválogatottban már 17 évesen bemutatkoztak a csatársor tagjai. Ezek a srácok pályafutásuk elején, 18-19 évesen ennek a régi, nyitott pályának a modernizált, fedett változatában tudtak dolgozni. 1993-tól megváltoztak a feltételek, a csapat sikeresebb lett annak ellenére, hogy a rendszerváltás környékén nagy veszély fenyegette a felnőttegyüttest. Volt egy időszak, amikor azt hittük, nem is tudunk indulni a bajnokságban, mert a bázisvállalatunk nehéz anyagi helyzetbe került. Túléltük, mindent túléltünk. Olyanok voltunk, mint a búvárok, állandóan feljöttünk levegőért. 1997-ben Tóth István lett az Alba Volán vezérigazgatója, és egy hosszú beszélgetés után közösen megfogalmaztuk a célt: mi legyünk a legjobbak! És apránként haladva 1999-től nyertünk 12 bajnoki címet, szép nemzetközi eredményeket értünk el, sok rendezvényt hoztunk ide, ami a specialitásunknak is számított. Volt itt Kontinentális Kupa négyes döntő, világbajnokság, vagy éppen Magyarország–Kanada válogatott meccs, mind-mind telt házzal.”

A lelátón 

„Ugorjunk vissza 1993-ig. Akkor rendeztük a Magyar Kupa-döntőt, amelyet a Ferencváros ellen játszottunk, és sikerült is megnyernünk. Talán ez volt az első jelentős esemény, ami már fedett csarnokban zajlott. De akkor még csak a tető készült el, három évig még hatalmas nyitott rések tátongtak az oldalfalakon, folyamatosan fejeztük be a létesítmény építését. Eredetileg 15 millió forintos pályázati pénzből kezdtük el, a szövetség akkori elnöke, dr. Sárközi Tamás azt mondta, az első vidéki klub, amelyik befedi a pályáját, megkapja az összeget. Mi vagány módon rögtön feltettük a kezünket, hogy nálunk aztán minden oké! Befedtük, de elfogyott a pénz. Tudtuk előre, hogy nincs annyink, hogy a csarnokot befejezzük, de nem vakok voltunk, hanem bátrak, és ezért menekültünk előre. Aztán szépen, lassan befejeztük. Esztétikai szempontból nem lehet azt mondani, hogy ez lenne Európa legszebb pályája, de a célnak megfelelt, hiszen elsőként az országban fedett volt, öt helyett nyolc-kilenc hónapig lehetett benne jeget csinálni.”

  A melegedőben 

„A melegedő a legrégebbi épületegysége a csarnoknak. Itt volt az egyik csapat öltözője, ott pedig a bírói öltöző. Szerintem nem volt húsz négyzetméternél nagyobb, és én 25 gyerekkel öltöztem benne. Most meg van több mint tíz öltöző, és még mindig kevés. Ott van egy barna ajtó, mögötte volt a ruhatár, mert ugye ez a pálya azért épült, hogy legyen nagyon sok közönségkori is. 1977 végétől azért kellett harcolnom a pályát üzemeltető várossal, hogy bebizonyítsam, a kutya nem jön ide hétköznap korcsolyázni. És akkor eljutottunk odáig, hogy csak szombaton és vasárnap jött korizni a nagyközönség, az összes többi jégidőt átvette a versenysport, a jégkorong, a műkorcsolya és minden más. A melegedő teteje másra is szolgált, például kommentátorállás is volt ott régen. Az 1981-es bajnokcsapat a BEK-ben holland együttest fogadott, amely tele volt kanadai játékosokkal. Knézy Jenő az épületsor tetején egy emelvényen ült, onnan közvetített. Telt ház volt, persze nem volt nagy a befogadóképesség, de nem is volt könnyű kihozni az embereket. A közönségkori nagy siker volt, húsz évig éleztem a korcsolyákat, az edzői fizetésből nemigen lehetett megélni, mellette én intéztem mindent a csapatnak is.”

A pálya közepén 

„Az első betonlelátó a földes helyére épült, szemben volt a melegedő épülete. Eleinte a lelátó alján voltak a cserepadok, de nem volt nagy hely, ezért még ki kellett pótolni, hogy minden játékos odaférjen. Aztán a tévé kérésére ezt áthelyeztük a szemben lévő oldalra, ahol korábban a zsűrifülke és egy amolyan VIP-helyiség volt. Állandóan menni akartunk előre, apránként toldoztuk-foldoztuk, bővítettük a csarnokot. Először csak az egyik kapu mögött volt falelátó, aztán lett a másik mögött is. A 2002-es divízió 1-es vb-n, amelyet Dunaújvárossal közösen rendeztünk, bemutatkozott az ülőhelyi rész, amely mintegy nyolcszázzal bővítette a befogadóképességet és komfortosabbá vált a csarnok. 2004-ben mi rendeztük a második világháború utáni első Magyarország–Kanada mérkőzést, amely előtt Tóth Istvánnal azt találtuk ki, hogy összekötjük egy lelátórésszel az oldalsó és a kapu mögötti tribünöket. Pista általában az állásával játszott, annyit segített valahonnan pénzt szerezni. Egy másik volt munkatársammal, Elekes Blankával 2004-ben arra gondoltunk, hogy megpróbáljuk idehozni a Kontinentális Kupa négyes döntőjét. Tudtuk, milyen korlátaink vannak, de végül sikerült, és a fehérvári vendégszeretet, a rendezés olyannyira meggyőzte a nemzetközi szövetség képviselőit, hogy a következő két évben nem pályáztatták meg a final four rendezését, hanem felkértek rá minket. Az első, 2005-ös rendezés idején ráadásul leállt az NHL bérvita miatt, így a Dinamo Moszkvában, a Zólyomban és a Milano Vipersben is játszottak onnan játékosok. Ha nekem a nyolcvanas évek közepén valaki azt mondja, olyan jégkorongozók fognak a fehérvári jégen szerepelni, mint az orosz Pavel Dacjuk vagy a szlovák Michal Handzus, biztosan körberöhögöm. Aztán 2007-től az EBEL-szerepléssel rengeteg remek játékost fogadtunk, és sok nagy csatát láttunk. Ennek a csarnoknak különleges hangulata van. Amikor régen oldalt még nem volt plexi, a játékos izzadsága a palánk melletti ütközés után simán ráfröccsent a lelátó első sorában álldogálóra, olyan közel van a tribün a jéghez. A tévében is jó nézni a hokit, megismételnek mindent, de aki idejött, általában azt mondta, ez az igazi! A Red Bull Salzburggal az első időben vérre menő csatákat vívtunk, szinte mindig volt balhé, bunyó a jégen, a játékosok extra impulzusokat kaptak a lelátóról. Előfordult, hogy egy néző benyúlt és kokit nyomott a vendégjátékos fejvédőjére. De ez a hokiban benne van. Nem tudom elképzelni, hogy az elmúlt negyven év után a most újjáépülő csarnok munkálatait ne kísérném figyelemmel, kollégáimmal, Kovács Csabával és Fekti Istvánnal sokat beszélgetünk, ötletelünk. A gyerekeim, Gábor, Zsuzsa és István is itt nőtt fel, mindegyikükre nagyon büszke vagyok, ahogy a két unokámra is. Nagyon bízom benne, hogy 2026 végén, amikor elkészül a megújult létesítmény, megint telt ház lesz itt, a Raktár utcában, és a következő harminc-negyven évben is sokszor kitehetjük a megtelt táblát.”

Néhány héttel az A-csoportos világbajnokság előtt, 2009 tavaszán felfoghatatlan tragédia történt: ifjabb Ocskay Gábor március 25-én heveny szívelégtelenség következtében, mindössze 33 évesen elhunyt. A Raktár utcai csarnok az ő nevét őrzi, ahogy a fehérvári hokiakadémia és egy alapítvány is, a szobra pedig ott áll az újjáépítésre váró létesítmény előtt. „Bíztam benne, hogy miután a csarnok az átfogó rekonstrukció után 2026 végén újra megkezdi működését, továbbra is Gábor nevét viseli, és ez még hosszú évtizedekig így is marad – mondta az édesapa. – Nagyon fontos, hogy szintén a fiam nevét viselő akadémiát jelenleg olyan emberek vezetik, akik játékostársai voltak és jó kezekben van az utánpótlás. A múltat, a hagyományokat tisztelni kell, megőrizni, enélkül nem lehet gyökeret ereszteni. Kellenek az olyan emberek, akiknek lokálpatriótaként szív­ügyük a fehérvári hoki.”

Az idén 3.5 milliárd forint taotámogatásból teljeskörűen felújítják a székesfehérvári Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokot. A fehérvári létesítmény legendás részei, köztük a betonlelátó megmaradnak, miközben új, modern aréna születik. A beruházás során az épület hőszigetelést kap, a faszerkezetet acélra cserélik benne és teljesen megújul a gépészeti rendszere. A fenntartható működést segíti továbbá a lelátók, a szellőzőrendszer és a vizesblokkok korszerűsítése. „Ezt a több mint hárommilliárdos projektet nem tudnánk megcsinálni Magyarország kormánya nélkül, hiszen külön erre a célra nyílt meg egy taokeret. A matek lényege, hogy a kormány lemondott hárommilliárdnyi adóbevételéről, amelyet fehérvári cégek így a csarnok felújítására adnak az államkassza helyett” – mondta Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, aki elárulta azt is, hogy a munkálatok minél gyorsabb elindítása érdekében az önkormányzat ehhez 350 millió forintot megelőlegez, amit a taokeret feltöltése után vissza fog kapni. A felújítás alatt az akadémisták és a sportolók rendelkezésére áll a MET Aréna, valamint a sátras C-pálya.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. január 17-i lapszámában jelent meg.)