„Szeretem a hátamra venni a csapatot” – interjú Skribek Alennel

– Decemberben nyilatkozta a Nemzeti Sportnak, hogy az őszi jó formájában óriási szerepe van annak, hogy megszületett a gyermeke.
– Igen, így van, kilenc hónapos már a kisfiam!

– Mi változott a trónörökös megszületése után? Még csak 24 éves, és a fiatalok manapság később vállalnak gyereket…
– A fiam tavaly áprilisban született meg, nagy változást hozott az életünkbe. Nyilván voltak nehéz időszakok, meg még lesznek is, de úgy gondolom, hogy teljesen más a felelősségérzésem, és persze fel is kellett nőnöm a feladathoz. A gyerekünk érkezése természetesen befolyásolja az életemet, a mindennapjaimat is. Hatalmas boldogság, hogy amikor hazaérek, a fiam rám néz és mosolyog. Biztos, hogy közrejátszik ez a jó formámban, ami remélem, kitart az idény végéig. Persze a klubnak, az edzőnek és a társaknak is hálás lehetek, hogy jól megy a játék.

– Van segítségük? A nagyszülők elég messze laknak…
– Azért sok támogatást kapunk mindkét oldalról, a párom szülei, és az enyémek is gyakran jönnek, ha meg nincsenek itt, ketten birkózunk meg a feladatokkal.

– Apósa, Pálfi László remek csatár volt, az NB I-ben is szerepelt többek között a Videotonban. Szakmáznak néha egy-egy családi összejövetelen?
– Persze, sokat beszélünk a fociról, de nem azt mondja, hogyan rúgjam meg a labdát, vagy mit csináljak a pályán. Inkább abban segít, miként álljak a futballhoz, a szemléletről, hozzáállásról beszél. Elmeséli, ő mit rontott el régen, és véssem a fejembe, hogy azt én ne tegyem.

Egy tornán szúrta ki a Fradi

– Az ön családja mennyire sportos?
– Hasonló a pároméhoz, mert apukám a mai napig focizik, és nagypapám is labdarúgó volt, úgyhogy onnan is sok támogatást kapok. Apától nagyon sokat… Kiskorom óta eljárt velem edzeni, és külön is sokat tréningeztem vele. És persze ezzel együtt járnak elvárások is. De így, hogy most mind a két oldalról kapok egyfajta szemléletet, sok mindent hasznosítok, és ez pozitív hatással lehet a karrieremre.

– Akkor egyértelmű volt, hogy a labdarúgás felé indul gyerekként?
– Erről igazából talán most kezdtünk el beszélgetni, amikor nekem is megszületett a gyerekem. Nem erőltették otthon, de már kiskoromban próbáltak a szüleim mindent megteremteni ahhoz, hogy akár idáig el tudjak jutni.

– Az FC Budapestben kezdte a pályafutását. Ez volt közel, vagy édesapjának akadt a klubnál ismerőse? Esetleg kiválasztották?
– Isaszegen él a családom, ott kezdtem el focizni. Azt tudom, hogy az akkori edzőmmel nagyon jó viszont ápoltak a szüleim és ez a kapcsolat még most is tart.

– És hogy került 13 évesen a Ferencvároshoz?
– Egy tornán figyeltek fel rám a Fradi szakemberei. Az FC Budapestnél aztán szólt az edzőm, hogy esetleg lesz lehetőség a Ferencvárosba igazolni, és gondolkodjak rajta, beszéljem meg a szüleimmel. Én egyből igent mondtam és apuék is, mert egyértelműen jó lehetőségnek tűnt a Fradiban folytatni a pályafutásom. Jó csapatunk volt, jól is éreztem magam.

– Akkor 16 évesen miért váltott megint, és került a Puskás Akadémiához?
– Amikor a Ferencvároshoz kerültem, már mehettem volna Felcsútra is, de nem akartam annyira fiatalon kiszakadni az otthoni közegből, otthagyni anyuékat, a baráti körömet. Aztán a Fradinál akadt két konfliktusom az utánpótlás-vezetőkkel, és úgy láttuk jónak, ha váltunk. Kapóra jött a Puskás Akadémia megkeresése.

– Azonban már be kellett költöznie a kollégiumba. Nehéz volt elszakadnia a szülői háztól?
– Már nem, remek közösség volt a koleszban, akadtak idősebb, fiatalabb játékosok is. De nem is volt időm azon gondolkodni, milyen jó lenne otthon, azt csináltuk, amit szerettünk, fociztunk, és mindig erre tudtunk összpontosítani.

Többnyire jó volt kölcsönben

– Akkor már javában az utánpótlás-válogatottak tagja volt. Mennyire érezte, hogy kiemelten figyelik az akadémián, esetleg burokban is élt?
– Utóbbit ritkán éreztem, talán csak amikor már idősebb voltam. De tényleg mindig a focival foglalkoztam, más nemigen érdekelt.

– Úgy tűnt, a pályafutását tudatosan építették. Az akadémia után következett az NB III-as bajnokság, aztán a másodosztály Csákváron, mígnem Budafokra adták kölcsön, amelynél megismerte a nagyobb közönség is.
– Igen, 17 éves voltam, amikor leültek velem Felcsúton a vezetők, és felvázolták, milyen utat kellene bejárnom, ami nagyon tetszett nekem és az ügynökömnek is. Megbeszéltük, milyen lépcsőfokokat kell megmásznom. Az NB III után jött Csákváron fél év, aztán pedig Budafokon másfél.

– Utóbbi állomáshelyén 19 évesen feljutott az élvonalba csapatával, majd az NB I-ben elkezdte rúgdosni a gólokat, fontos szereplő lett. Hogy élte meg lényegében még tinédzserként?
– Szerettem Budafokon játszani. Jó volt a közösség, a klubnál a hangulat és talán jó focit is játszottunk, mondom ezt úgy, hogy végül nem sikerült bennmaradnunk az élvonalban. Úgy gondolom, én is éltem a lehetőséggel, bár nyilván előfordult, hogy azt hittem, nekem minden lehet. Ilyenkor helyretettek.

– Kik?
– Elsősorban a szüleim, de a klubnál is akadtak olyan személyek, akiket érdemes volt meghallgatni.

– Az is egyértelmű volt, hogy Budafokról nem vissza a Puskás Akadámiába, hanem Zalaegerszegre kerül?
– Ezt nem tudom, az biztos, hogy nem tértem vissza Felcsútra, hanem a ZTE-ben folytattam a pályafutásom. Ez az időszak alapozta meg azt, hogy tavaly nyáron könnyen döntöttem, és jöttem vissza ehhez a klubhoz. Waltner Róbert volt az edző, gyorsan megtaláltam vele a közös hangot, jó kis csapatunk volt. A játék sem ment rosszul, akadtak gólok, gólpasszok, a télen pedig jelezték a Puskástól, hogy vissza kell térnem hozzájuk.

– Ha akkor dönthet, maradt volna Zalaegerszegen?
– Azt hiszem, igen.

Konfliktus után került Paksra

– Könnyen kezelte a kölcsönadásokat?
– Többnyire igen, mert azt gondoltam, jót tesz a karrieremnek. Azt már nehezebben, hogy vissza kellett mennem, mert tényleg minden klappolt itt. Persze Felcsúton is sok mindenkit ismertem, nem idegenben közegben kellett újrakezdenem.

–  Nagyobb volt a csapaton belül a konkurenciaharc?
– Természetesen, és nem is játszottam annyit, amennyit szerettem volna. De a Puskással nyertem bajnoki bronzérmet, amire büszke vagyok.

– Aztán 2023-ban következett az újabb váltás. A Paksot azért választotta, mert jellemzően támadófutballt játszik és csak magyar játékosokat szerepeltet?
– Ez is fontos volt, de legfőképpen az edző személye: Waltner Róbert. Igazából váltanom kellett, mert volt Felcsúton egy konfliktusom, amire most nem térnék ki, de új csapatot kerestem. Az ügyvezető Haraszti Zsolt mindvégig szimpatikus volt, tetszett a jövőkép, az elképzelés, amit felvázolt. A direkt támadó futball fekszik nekem, sokkal jobban érzem magam ilyen szellemiségű alakulatban, mint amelyik sokat védekezik.

– Az edzőváltás nehezítette meg a dolgát Pakson?
– Eleinte nem, mert ugyanúgy játszottam, mint Robinál. Varga Barnabással alkottunk ékpárt és működött a dolog Bognár Györgynél is. Aztán történt valami, magam sem tudom, hogy mi, törés következett be a karrieremben. Megsérültem, eltört a lábam, persze ezek is megnehezítették az életem.

– Beszéltek arról Bognár Györggyel, miért lett kevesebb lehetősége?
– Nagyon sokat nem, de akadtak négyszemközti beszélgetéseink, amelyek során próbált segíteni, hogyan tudnék újra formába kerülni, vagy hol tudnám esetleg megint felépíteni magam. Jó volt vele a viszonyom, ahogyan Haraszti Zsolttal is, mindvégig korrektek voltak. Így kerültem Diósgyőrbe fél évre, ahol talán sokan nem őriznek jó emléket rólam, de én pozitívan gondolok vissza arra a periódusra is. Hosszú sérülés után kellett visszatérnem, és arra megfelelő volt ez az időszak, hogy felépítsem magam – mentálisan és fizikai szempontból is.

Fekszik neki a portugál vonal

– Fiatal kora ellenére hat-hét felnőttfutballban lejátszott évvel a háta mögött került döntési helyzetbe tavaly nyáron. Miért megint a ZTE lett a befutó?
– Nem titok, voltak korábban magánéletbeli problémáim. Lett volna másik magyar egyesület, amelybe mehettem volna, közben menedzsert is váltottam. Zalaegerszegen új, külföldi tulajdonos vette át a klubot, portugál edző érkezett, és tiszta lappal indulhattam. A tárgyalások során azt éreztem, hogy az edző és a tulajdonosi kör is azt szeretné, hogy ideigazoljak. A korábbi jó tapasztalataim is sokat jelentettek.

– Nehezen kezelhető játékosnak tartja magát?
– Szerintem ezen a téren sokat változott a helyzet, fiatalon nehezebben kezelhető voltam, valójában mentem a saját fejem után, azt csináltam, amit én gondoltam. Aztán idővel beláttam, hogy sokszor jobb csendben maradni, vagy meghallgatni mások véleményét.

– Az igazságérzete nagy, és ha valamit igazságtalannak érez, szóvá is teszi?
– Igen, ha bizonyos dolgokkal nem értek egyet, azt nem feltétlenül egyből, de idővel jelzem. Ez a habitus mindenki szerint pozitív.

– Nuno Campos személyében most portugál edzője van. Vele könnyen megtalálta a közös nevezőt?
– Azt hiszem, igen, de biztos neki is be kellett törnie engem. Sokat beszélgettünk, hogy mit miért, és mit miért ne csináljak.

– Ezek konkrét szakmai észrevételek voltak?
– Inkább olyasmi, hogy egy-egy szituációt hogyan kezeljek a pályán, miként reagáljak a történésekre. Tudom, érzem, hogy jót akar nekem, és szeretné elérni, hogy ha esetleg magasabb szintre is kerülök, akkor ilyen szempontból is megálljam a helyem.

– A ZTE-t sokan biztos kiesőnek várták, ehelyett most 7. a bajnokságban, 24 pontja van, és látványos stílusban futballozik.
– Ez mindenképpen örvendetes, én a „játszós” csapatokat kedvelem, és tény, hogy a portugál stílus fekszik nekem. A nyáron elkezdtünk valamit begyakorolni, és természetesen időbe került, amíg ennek eredménye lett, de az ősz második felében a szép játék szerencsére már eredményességgel is párosult. Ebben a játékrendszerben én is megtaláltam a helyem, illetve az edzők találták meg…

– Mekkora szabadságot kap a pályán, mert úgy tűnik, lubickolhat, főleg a támadó harmadban vagy az ellenfél térfelén.
– Támadásban annyira nem kötik meg a kezem, de akadnak olyan taktikai feladatok, amelyeket meg kell csinálni ahhoz, hogy működjön a játék. Összességében megfelelő mértékű szabadságot kapok, és nemcsak én, hanem a támadó szekció többi tagja is.

Élvezi, hogy tőle várják a megoldást

– Nem gondolom, hogy önbizalomhiánya lett volna a pályafutása során, de most az látszik, hogy duzzad a magabiztosságtól, vállalja a lövéseket, a cseleket, a rizikós kulcspasszokat.
– Azért voltak időszakok, amikor én is elbizonytalanodtam kissé, még ha kívülről nem is látszott. Szerencsére ezen a téren most minden rendben, amikor idejöttem, nem voltam ennyire jó állapotban, de érzem a tulajdonosok és a szakmai stáb bizalmát.

– A többiek is egyre gyakrabban tolják önre a felelősséget a pályán? Éreztetik, hogy bizonyos helyzetekben élre kell állnia?
– Ha nem is szavak szintjén, de érzem, hogy a pályán keresnek a labdával. Ez valamilyen szinten teher is, hogy tőlem várják bizonyos helyzetekben a megoldást, én ezt nagyon élvezem. Szeretem azt érezni, hogy esetleg nekem kell hátamra venni a csapatot.

– Meddig juthat el a ZTE? A középmezőnyben várják a tavaszt, de hátradőlni nem lehet a jelenlegi magyar élvonalban.
– Nem jól indult az idényünk, de sikerült viszonylag jó pozícióba felküzdenünk magunkat a téli szünetre. Úgy érzem, összeállt a játékunk, és hiszem, hogy így tudjuk folytatni az évad második felében is. A jó játék immár eredményekkel párosul, és ha sikerülne jól rajtolni, felfelé is nézegethetnénk a tabellán. Persze a dobogós helyek felé még nem, mert remek csapatok vannak a magyar bajnokságban.

– A személyes karrierjében mennyire gondolkodik előre? Milyen jövőt lát maga előtt itt, Zalaegerszegen, esetleg később, máshol?
– Ami biztos, hogy jól érzem magam Zalaegerszegen. Sokat beszélgettünk a sportigazgatóval, egyelőre a legfontosabb, hogy itt jól teljesítsek. Hogy hol látom magam a távolabbi jövőben? Ez nehéz kérdés. Régen voltam ilyen helyzetben. Megpróbálom fenntartani a jelenlegi jó formát és bízom benne, hogy sok sikert tartogat még a foci. Itt van Tóth Alex példája is, aki a Fradiból szűk két év alatt kijutott a Premier League-be. Nincs konkrét álmom, célom, de el tudom képzelni később magam külföldön.

– Játszott U21-es Európa-bajnokságon is, felnőtt címeres mezt még nem viselt. Gondol rá?
– Ezt a kérdést is megkaptam már, az ősszel valamelyik meccs után is felvetődött egy interjú során. Igazából nem gondolkodom rajta. Óriási öröm lenne és különleges, ha meghívót kapnék. Tényleg csak csinálni tudom a dolgom, és akik döntési helyzetben vannak, majd látják, hogy ez elég, vagy sem.

– A nyáron az MLSZ meghozta a magyarszabályt, aminek köszönhetően több hazai játékos juthat szóhoz. Jónak tartja a kezdeményezést?
– Ha a saját teljesítményemet nézem: talán most akkor is sok szerephez jutnék, ha nem lenne a szabály. A fiataloknak mindenképpen előnyös, hogy lehetőséghez jutnak és bizonyíthatnak, és olyan kluboknál is előtérbe kerülnek a magyar játékosok, amelyekben eddig nem kaptak ekkora szerepet.

– Nincs még 25 éves, de már rengeteg tapasztalatot gyűjtött. Elképzelhető, hogy 20-25 év múlva majd ön ül a családi vacsoránál az asztalnál, és bölcselkedik a futballista fiának, esetleg a vejének?
– Ó, még ez is előfordulhat!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. január 24-i lapszámában jelent meg.)