Ha kell, 12 órán át is közvetít – Hosszú Kávé Köves Gáborral
– Milyen érzés volt átvenni a Lázár Bence-díjat, s hogyan tudta meg, hogy idén ön kapja az elismerést?
– Állítólag már több éve szerepelt a nevem azok között, akik szóba jöhettek, mindenesetre váratlanul kaptam egy e-mailt a Magyar Sportújságírók Szövetségétől, hogy díjazásban részesülök – ekkor még nem tudtam pontosan, mit is kapok, de hamarosan kiderült, hogy a Lázár Bence-díjról van szó, ahogy nem sokkal e levél után felhívott Fazekas Erzsébet a Sport Tv-től, hogy gratuláljon. Szóval ekkor már világos volt minden, meghívtak a március végi lakiteleki kongresszusra – óriási megtiszteltetés volt átvenni az elismerést. Ismertük egymást Bencével, néhányszor találkoztunk a Sport Tv-ben, nagyon kedveltük őt, sajnos kevés idő adatott meg neki televíziósként, fiatal kora ellenére kiválóan helytállt. Beleszőttem őt is a beszédembe, mert az ő személye, hogy róla nevezték el a díjat, legalább olyan fontos, mint hogy ki kapja – jó érzés lehet a szüleinek, hogy a fiuk emléke ekképp is tovább él. Ahogy nekem is nagyon jólesett, hogy idén engem tüntettek ki. Régóta csinálom már, és akik hozzám hasonlóan teniszeztek, teniszeznek, a közvetítéseimet hallva mindig pozitív visszajelzést adtak arról, hogy a játékos szemével közelítem meg, mi miért történik az adott meccsen. Néha kicsit sokat beszélek, de erre megpróbálok odafigyelni.
– Repüljünk vissza az időben! Fel tudja idézni, hogyan kezdődött az útja a sportmédiában? Játékos-pályafutása 2001-es lezárása után szinte egyből bekerült a televízióba.
– Kis szerencse is kellett hozzá. Ez idő tájt indultak el a rendszeres teniszközvetítések Magyarországon, a Sport Tv mellett az Eurosporton. Az Eurosportnál Szabó Gáborral voltam kapcsolatban, az ő hívására vállaltam a közvetítéseket. A Sport Tv-nél Kaplár F. Józseffel közvetítettem hosszú évekig, ő eredetileg Taróczy Balázzsal kommentált, de amikor Balázs nem ért rá, engem javasolt Kapinak. Balázs, aki az open éra legsikeresebb magyar férfi teniszezője, párosban wimbledoni győztes, a sógorom is egyébként. Szóval hívtak, én szívesen mentem, kiderült, hogy megfelelek. Azóta is hihetetlenül szeretek teniszt közvetíteni, benne vagyok a kezdetektől, jól ismerem a teljes képet, honnan hová fejlődött az évek alatt.
– Hogyan tudná megfogalmazni, mi az az extra, amelyet korábbi játékosként bele tud vinni a közvetítésekbe?
– Mindig is olyan játékos voltam, aki használta a fejét, igyekezett túljárni az ellenfele eszén, és az ebből származó tapasztalataimat elég jól át tudom adni – mondom ezt anélkül, hogy fényezném magam. Ha korábbi játékosokkal beszélgetek a közvetítéseimről, ezt értékelni szokták, és sohasem én hozom fel a témát. Persze van olyan néző, aki azt hiszi, szurkolok valakinek, ami egyáltalán nem igaz – például ha azt mondtam, Roger Federer adott pillanatban rossz ütést választott, azt hitte, biztos a másiknak drukkolok, miközben csak tárgyilagosan közvetítve megpróbálom átadni a meglátásaimat, hogyan lehet adott pillanatban egyik-másik játékos hatékonyabb a véleményem szerint. Úgy érzem, Davis-kupa-kapitányként is hozzá tudtam tenni ilyenformán a sikereinkhez 2016 és 2021 között, amire szintén nagyon büszke vagyok, persze elsősorban a játékosok kellettek ehhez. Mostanra már rutinom is van, hogyan kell fizikailag is megterhelő közvetítéseket végigcsinálni. Idén például az Australian Open-elődöntőn tizenkét órán át közvetítettem reggel négy óra harminctól – ebben benne volt a legalább félórás felvezetés, a meccsek, a szünetekben élő fordítás, majd a levezetés, ami szintén legalább ötven perc. Szerencsére angolul, spanyolul és németül is nagyon jól beszélek – az Egyesült Államokban az Ohiói Állami Egyetemre jártam, a feleségem ecuadori, németül is tanultam, de csináltam már franciául is élő fordítást, amikor Novak Djokovics tavaly Genfben megnyerte a századik ATP-tornáját –, de ettől még ez nem könnyű feladat. Szóval ebben a tizenkét órában egyszer ha kimentem a mosdóba – de nagyon szeretem csinálni, még ha fárad is az ember. Nagyon sokat számít, hogy amit csinálsz, szereted-e, ha ebben a műfajban csak megélhetésként tekint az ember a feladatára, nem is érdemes végezni.
– Vannak kedvenc mérkőzései a múltból?
– A 2019-es wimbledoni férfi egyes döntő, amikor Federer meccslabdákról, ötödik szett szuper tie-breakben kapott ki Djokovicstól, a 2025-ös Carlos Alcaraz–Jannik Sinner döntő a Roland Garroson, vagy a 2012-es Australian Open majdnem hatórás fináléja Djokovics és Rafael Nadal között. Esetleg a 2002-es Lleyton Hewitt–David Nalbandian döntő, amit a helyszínről adtunk Wimbledonból. De nemcsak a Grand Slameken vagy az ezreseken van jó tenisz, beugrik még tavalyról egy bécsi ötszázas döntő Sinner és Alexander Zverev között. A nőknél Jelena Ribakina és Arina Szabalenka néhány meccse, valamint Petra Kvitová két wimbledoni sikere jut eszembe.
– Szabó Gábor a díjátadást megelőző laudációjában kitért arra, hogy a közösségi médiában bárki írhat bármit. Hogyan kezeli, ha negatív véleménnyel találkozik?
– Ezt könnyen elintézem. Ha az ember felkészült és a legjobbjára törekszik, és ezt a többség elismeri, könnyebb kezelni – nekem nem is kell kezelnem, mert egyszerűen nem olvasom el az ilyeneket, szerintem felesleges. A panasz legtöbbször abból származik, ha az illető kedvencére teszek valamilyen megjegyzést, vagy arra a játékosra, akire fogadott és veszít. Rengetegen nézik a teniszt, és valakinek szimpatikus leszel, valakinek meg nem – lesznek olyanok, akik örömmel ülnek le a tévé elé, ha én kommentálok, és elkerülhetetlenül lesz olyan is, aki azt mondja: na, már megint ez a hülye közvetít. Ezt el kell fogadni.
– Médiaszakemberként mi a véleménye arról, hogy talán a Grand Slam-tornákat leszámítva a tenisz egyre inkább kiszorul a televíziók lineáris csatornájáról a streamingfelületekre?
– Erről sokat beszélgetek a tévécsatornák üzemeltetőivel: nem azért van, mert a tenisz népszerűtlen lenne, hanem azért, mert a tenisz kiszámíthatatlan. Nem tudni, mikor kezdődik, és még kevésbé, mikor ér véget egy-egy meccs. Erre egy olyan felület a megoldás, ami csak teniszt mutat, ilyen a Tennis Channel, a NET4+ vagy az HBO Max vonatkozó csatornája. Ez a jövő, kérdés, milyen gyorsan állnak át Magyarországon az emberek, mikor szoknak annyira hozzá, hogy a csatornák már ezeken keresztül tudják növelni a közönségüket, és így egyre inkább megérje ilyen felületeket működtetni. A többség még nem szeret pluszpénzért előfizetni, de a technológia fejlődésével egyre inkább elérhető és népszerű lesz a streaming.
– Háromszoros országos bajnok párosban, négy challengertornát nyert meg, játékosként három olimpiát és hét Grand Slam-tornát járt meg, a válogatott oszlopos tagja volt. Mi tesz valakit igazán jó párosjátékossá?
– Viszonylag jól röptéztem, jó volt a fogadójátékom, ezek inkább voltak az erősségeim, mint az adogatás – a reflexem volt igazán kimagasló, pedig lábbal nem voltam gyors. Napjainkra megváltozott a páros is, a jó röpte mellett kell a jó adogatás, felgyorsult a játék, többet mozognak be a játékosok, ehhez alkalmazkodott a taktikai repertoár. De napjainkban is fontos a röptekészség és a gyors reakcióképesség.
– Nemrég olvastam Alekszandr Bublik igen sarkos véleményét: azt mondta, a páros csak „féltenisz”, és olyan nincs, hogy valaki párosspecialista legyen. Mit gondol erről?
– Részben igazat adok neki. Tény, hogy a profi teniszben nagyobb az értéke az egyesnek, többen kísérik figyelemmel. De a pároshoz külön érzék kell, ez egy külön, valid formája a tenisznek. Egyáltalán nem biztos, hogy ha egyesben sikeres játékosok ráállnak a párosra, akkor minden tornát ők nyernének, mert egyesben eredményesek. Engem egy születési rendellenesség megakadályozott, hogy az egyessel járó terhelést jól bírja a lábam. Abban egyetértek, hogy a presztízse nagyobb az egyesnek, de nem nézném le a párosjátékosokat Bublik helyében.
– Azt még megkérdezhetem, hogyan ismerkedett meg ecuadori feleségével?
– Érdekes sztori, és szintén a teniszhez kötődik. A nejem Guayaquilből származik, ami Ecuador legnépesebb városa, ott játszottam challengertornát 1997-ben, amit meg is nyertem a svéd Thomas Nydahllal. A feleségem a barátnőivel kilátogatott az egyik mérkőzésünkre – úgy, hogy előtte sohasem járt teniszmeccsen. Engem figyelt, a találkozó után bemutattak neki, és utána többször kijött a hét során megnézni engem, ami nekem is feltűnt. Kapcsolatban maradtunk, az utazásaink során többször átrepültem Ecuadorba, majd két év ismeretség után 1999-ben összeházasodtunk. Azután ő is több versenyre elutazott velem. Huszonhét éve a feleségem.
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. május 23-i lapszámában jelent meg.)
