Magay Dániel valóra váltotta az álmait

A Magyar Olimpiai Bizottság néhány hete megrendezett „Melbourne 70, Montreal 50, Atlanta 30” című jubileumi ünnepségére Magay Dániel videóhívással jelentkezett be, amelyben elmondta, milyen érzésekkel lépett pástra Melbourne-ben: „Persze, a győzelem jó érzés, de nem gondoltam arra, ez vagy az lesz. A győzelmet magadnak »csinálod«. Szerettem volna olimpiai bajnok lenni, de hogy leszek-e vagy sem, azt nem lehet tudni.”  

Egyáltalán hogyan került be az utazók közé? A melbourne-i egyéni versenyben három kardvívónk indulása megkérdőjelezhetetlen volt: Gerevich Aladár, Kovács Pál és Kárpáti Rudolf léphetett pástra, utóbbi meg is szerezte az aranyérmet. Feltörekvőben volt azonban egy új generáció. Az 1955-ös, öt magyar aranyat hozó római vb-n a Gerevich, Kovács, Kárpáti, Hámori Jenő, Keresztes Attila, Palócz Endre összeállítású együttes győzött, 1954-ben a luxemburgi vb-n a Gerevich, Kovács, Kárpáti, Berczelly Tibor, Papp Bertalan, Magay Dániel alkotta csapat állhatott a dobogó tetejére. A budapesti főiskolai vb-n (1954) az ezüstérmes kardcsapat felállása a következő volt: Hámori, Kardos Ferenc, Keresztes, Magay, Mendelényi Tamás, Örley Szabolcs.

Magay Dániel tehát 1954-ben tagja volt mindkét együttesnek, sőt, az 1955. évi budapesti nemzetközi verseny döntőjében 5:0-ra verte meg az akkor már egyéni világbajnok Kárpátit! A szegedi születésű kardvívó Luxemburgban a csapatversenyben a franciák ellen (13:3) négy, a csehszlovákokkal szemben (13:3) két, Anglia ellen (13:3) három győzelmet aratott, a négy között Olaszország legyőzéséhez (10:6) egy győzelemmel járult hozzá, a lengyelekkel szemben (9:2) nem vívott. A Népsport így értékelte a vb-n nyújtott teljesítményét: „Magaynak egyre nagyobb a tekintélye, bátran, okosan, jól vív, ma már »befutott« kardvívónak számít!”

Helyét azzal tette biztossá az 1956-os olimpiai csapatban, hogy az ob-n egyéniben Gerevich mögött ezüstérmes lett. A melbourne-i játékokon a két nyertes asszójával a franciák legyőzésében (12:4) vállalt szerepet, az Egyesült Államok (9:1), a Szovjetunió (9:7), valamint Lengyelország (9:4) ellen nem lépett pástra. „Elég közepesen vívtam, több vereségem volt, mint győzelmem – emlékezett vissza Magay, aki nem mentegetőzött azért, mert elsősorban a Magyarországon történtek foglalkoztatták. – Ám ezt az együttest nem lehetett legyőzni. Nekem Kovács Pál volt a példaképem.”  

Magay Dániel a forradalom napjait így idézte fel a Vér és aranyak című könyvben: „A vívók Tatán készültek, de a hírek áradtak. Budapestre érkezve láttam az emberek arcán a felszabadultságot, örömöt. Mindannyiunkat boldogság töltött el.” Az olimpiára utazás előtt fel sem vetődött benne, hogy nem tér haza, amikor erre egy barátja rákérdezett, azt válaszolta, nem is gondolt rá…

A nymburki várakozásról leginkább az maradt meg benne, hogy a csehek nem örültek a jelenlétüknek, attól féltek, hogy „exportáljuk a forradalmat”. A sportolók a hosszú utazás alatt tudták meg, hogy Hollandia lemondta az indulást a játékokon, a részvétel költségeit inkább a magyaroknak adta. „Felemelő, ugyanakkor furcsa érzés volt, mert mi meg éppen úton voltunk… Ráadásul rengeteg álhírt hallottunk, már annak is örültünk, amikor Karacsiban megtudtuk, hogy az utcai harcok még folynak. A lelkünknek viszont jót tett az ausztráliai fogadtatás.”  

Lelépve a pástról sorsfordító kérdést kellett eldöntenie: menni vagy maradni? Az újdonsült olimpiai bajnok sokáig képtelen volt határozni, hogy hazatérő társaihoz hasonlóan a sportolókat Milánóba szállító repülőre szálljon-e fel, vagy a Sports Illustrated sportmagazin amerikai meghívásának eleget téve a PanAm gépére. Az idősebb kardvívók megértéssel fogadták, hogy Hámori, Keresztes és Magay egy új élet reményében nem tér haza.

Magay döntésében nagy szerepet játszott, hogy vegyészmérnök szeretett volna lenni, de itthon – a Horthy-rendszerben katonatiszt apja miatt – a család osztályellenségnek minősült, szegénysorban élt Szegeden. „Amikor jött a lehetőség, döntöttem: valóra váltom vegyészként az álmaimat, még akkor is, ha a vívást fel kell adnom.”  

1956 karácsonyán érkezett meg San Franciscóba, december 26-án egy televíziós show-ban szerepelt a szintén olimpiai bajnok Keresztes Attilával. A meghívás apropója, hogy az ifjúsági vb-n 1954-ben Cremonában első, 1955-ben a budapesti vb-n kard egyéniben harmadik, az 1954-es budapesti főiskolai vb-n vele együtt csapatban második, egyéniben hatodik, 1956-ban az Egyesült Államokba távozó Örley Szabolcsról készítettek egy műsort, amelybe meglepetésvendégnek hívták. Ez volt a „This is your life”. Magay akkor még nem tudott jól angolul, viszont mint a műsor szereplője, kapott egy aranyórát, amelybe az volt belevésve: This is your life (Az életed).

Az álmai valóra váltak, a Berkeley Egyetemen végzett vegyészként olyan előmenetelt ért el, amire Magyarországon nem lett volna lehetősége. Ez lett az ő élete! Mi több, a vívást sem adta fel, a tokiói játékok (1964) előtt megnyerte az amerikai válogatót, de hiába, mert nem indult elég versenyen, ezért nem vitték ki.

Magaynak sokáig keserűséget okozott, hogy a rigorózus honi adminisztráció még a rendszerváltozást követően sem adta meg neki az állampolgárságot – annak ellenére, hogy 1996-ban állami kitüntetést kapott –, végül 2017-től már nemcsak lélekben, de papíron is magyar.

Identitásáról érdekes gondolatot fogalmazott meg: „Kétféle típus létezik: van, aki teljesen asszimilálódik, és soha többé nem akar visszatérni Magyarországra, és van, aki magyarnak tartja magát és mindig visszamenne. Azt hiszem, én valahol a kettő között állok: magyar mivoltomat nem adom fel, de innen más aspektusból látom a dolgokat, mintha maradtam volna.”  

A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. október 22-i lapszámában jelent meg.)