„Olyan ember vagyok, aki nagyon jól érzi magát otthon” – Fazekas Nándor 50 éves

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
2026.10.16. 10:47
null
A gyerekei figyelmét elsősorban azokra a hibákra próbálja felhívni, amiket ő is elkövetett (Fotó: Török Attila)
Ötven éves lett Fazekas Nándor, a magyar válogatott korszakos kapusa, aki 238 alkalommal ölthette magára a címeres mezt, játszott két olimpián, kézilabdázott a Bundesligában, 11 magyar bajnoki címet szerzett a Veszprémmel, és csak 44 évesen vonult vissza. Azonban szintén kézilabdázó fiai, Gergő, Máté és Áron révén ma is szinte ugyanúgy kötődik a sportághoz, mint régen – ha nem jobban. Igazi lokálpatrióta, Balatonalmádiban él, ott beszélgettünk vele a visszavonulása óta eltelt időről.

– Mennyire tűnik közelinek vagy távolinak a 2020-as visszavonulása? 
– Gyorsan repül az idő, nagyon gyorsan eltelt ez a hat év, de valahogy mindig megvolt a folytonosság. Amikor abbahagytam Füreden, átjöttem Éles Józsi klubjához, ahol a legnagyobb fiam, Gergő már kézilabdázott, és éppen akkor jutottak fel az NB I-be. Most meg belegondolok, hogy több mint négy éve van kint Lengyelországban. A középső fiam, Máté még utánpótláskorú volt, már ő is két éve az élvonalban játszik. Benne maradtam a sportágban, már csak a saját gyerekeim miatt is, szerettem volna koordinálni a dolgaikat, segíteni őket.

– És kapusedző lett a Veszprémi KKft. csapatánál!
– Ezt a munkát nagyon szeretem. A délelőttjeim szabadok, amikor a gyerekek még iskolában vannak. Délután fél öttől nyolcig a csarnokban vagyok, heti négy edzés mellett van két meccsünk, hétvégén felnőtt, szerdán vagy csütörtökön utánpótlás. Amikor látom a gyerekeken, hogy komolyan veszik, magas szintre szeretnének eljutni, és megcsinálják, amit kérek tőlük, az engem is motivál. És remélem, büszke lehetek majd, ha néhány év múlva akár az NB I-ben láthatom őket. 

Fazekas Nándor 50 éves (Fotó: Kovács Péter)

– Már játékoskorában is érdekelte az edzői pálya?
– Soha nem terveztem ennyire előre, és azzal sem foglalkoztam különösebben, hogy a visszavonulásom után mit fogok csinálni. Amikor Éles Józsihoz jöttem, az utánpótlás-csapatokat bízták rám, és most sincsenek olyan ambícióim, hogy edző legyek. Nem látom magam a kispad mellett, viszont a kapusokkal imádok foglalkozni, javítgatni őket, olyan dolgokra tanítani, amiknek később hasznát tudják venni.

– Mennyire követi a sportágat a visszavonulása óta?
– Nagyon, és nem csak azért, mert szeretem nézni a jó meccseket, hanem figyelem a kapusokat, hogyan helyezkednek, mi a tendencia, hogyan lőnek a szélsők és az átlövők, milyen stílust gyakoroljak a gyerekekkel. Ez nagyon leköt.

Iváncsik Tamással együtt néznek BL-meccseket (Fotó: Árvai Károly)

– És szurkol azoknak a csapatoknak, amelyekben játszott?
– A Bundesligában a Gummersbachnak feltétlenül, nemcsak azért, mert nagyon jól éreztem ott magam, hanem mert egykori csapattársam, az izlandi Gudjón Valur Sigurdsson az edzője, akivel mindig is jó barátságban voltunk. A magyar csapatoknak ugyanúgy szurkolok a nemzetközi meccseken, a Veszprémnek vagy a Szegednek, utóbbinak már csak Máté fiam miatt is, Tatabányán figyelem Éles Benit, de a nőknél a Győrnek és a Fradinak is szorítok. 

– Jól érzem, hogy mintha a gyerekei miatt még lelkesebb lenne? Mintha újraélné a saját pályafutását?
– Van benne valami! Főleg azokra a hibákra próbálom felhívni a figyelmüket, amiket én is elkövettem, de nehéz, hogy vajon meddig szólhatok bele? Meddig próbáljam a szerintem jó irányba terelni őket, és mikor engedjem inkább, hogy menjenek azon, amelyen elindultak? Én csak azt szeretném, hogy ne essenek abba a hibába, amibe én. Minden mérkőzés után beszélünk, mi volt jó, mi volt rossz, és kritikus szemmel nézem őket most is, de amikor jól játszanak, akkor is megdicsérem őket. Már tudják, hogy a kritika tőlem inkább azért van, mert szeretném, hogy még jobbak lennének.

Nem tervezte előre, mit csinál majd a visszavonulása után (Fotó: Szabó Miklós)

– A meccseikre jár?
– Amikor tudok, igyekszem elmenni. Mondjuk Plockba, Gerihez az elmúlt években többet tudtam járni, mint idén, de a legkisebb, Áron iskolába jár, decemberben már tizenhat éves lesz, és kapus.

– Nem kezeli kicsit máshogy emiatt, mint Gergőt és Mátét?
– Igyekszem ugyanúgy beszélni vele, mint anno Gerivel és Mátéval, ők azonban többször is mondták viccből az anyukájuknak, mikor magyaráztam valamit, hogy hagyd anya, apa kapus volt, úgysem értheti, meghallgatjuk és kész. De Áron már nem tudja ezt mondani! Én csak azt a százszázalékos hozzáállást erőltetem, amilyen rám is jellemző volt, és szerencsém van, mert a srácok már az elejétől elfogadták, amit mondok. Nagyon könnyen meg tudtunk beszélni mindent, bár elismerem, volt, amikor keményebb voltam. De nagyon gyorsan eljött az az idő, amikor észrevették, hogy építő jelleggel mondom, amit mondok. És onnantól sosem sértődtek meg a kritika miatt, és ma is ugyanúgy meghallgatnak, igaz, már felnőttek.

Sokszor találkozik a régi csapattársakkal

– Volt valami, amit most már meg tudna tenni, de sportolóként még nem volt rá lehetősége?
– Őszintén mondom, hogy nincs. Amikor például régen elmentünk síelni, én nem csatolhattam fel a lécet, mert a szerződésem nem engedte. A feleségem és a gyerekek ott csúsztak a hegyoldalban, én meg elvoltam a hüttében, vagy szánkóztam, de érdekes, hogy nem vágyom vissza, pedig most már mehetnék. A közös nyaralás nekem elég. Olyan ember vagyok, aki nagyon jól érzi magát otthon, ahol mindig van mit csinálni, a kertben, a konyhában, és ezekben ki tudok teljesedni. És ott vannak a gyerekek meccsei. Volt olyan, hogy fél egykor lett vége az edzésünknek, este pedig Máté a Bajnokok Ligájában játszott, gyorsan beültem a kocsiba, és irány Szeged. De ugyanezt az utat megtettem Plockba is, ott aludtam, és másnap hazajöttem.

– Az egészségével minden rendben?
– 17-18 évesen, amikor Veszprémben játszottam, kiderült, hogy van egy szívbetegségem, egy rendellenességgel születtem, ezért fél évente vizsgálatra jártam, és csak úgy kaptam meg a sportorvosit, ha a professzorok rábólintottak. Ha romlott volna az állapotom, azonnal abba kellett volna hagynom. Amikor visszavonultam, annyit kért a doktor, hogy ez nem játék, és évente járjak kontrollra. Néhány évig még futottam, kondiztam, bennem volt a mozgás, de másfél éve már kevesebbet mozgok, helyette viszont rengeteget dolgozom a kertben. Mondjuk ezt mindig szerettem, amikor még kézilabdáztam, akkor is túrtam a földet, toltam a talicskát, nyírtam a füvet. Annyira jól érzem magam Balatonalmádiban, éppen beszéltük a feleségemmel, hogy nem is szeretnénk innen elmenni. Nagyon szeretjük ezt a várost.

Heti háromszor járt padelezni a visszavonulása után

– Ötvenévesen hogyan tartja fitten magát?
– Nyáron a gyerekek elkezdték az alapozást a klubnál, gondoltam, egy hónapot végigcsinálok velük. Tíz percet, ha bírtam... Azt mondtam magamnak, nem hiányzik ez már nekem. 14 éves koromtól harminc éven át minden nyaram erre ment el, és sok volt. Most tudtam meg, mi is az a kiégés. Egyszerűen nem kívánja a szervezetem. De ha nem is sportolok minden nap, mindig van valami, mostanában például heti háromszor eljártam padelezni Csopakra Éles Józsival, és nagyon megszerettem. De a nyár végén elszakadt a vádlim, mert nem melegítettem be rendesen...

– Szoktak találkozni a régi csapattársakkal?
– Éles Józsival, Iváncsik Tomival, Gulyás Petivel és Sterbik Árpival van egy baráti körünk, minden héten összeülünk a Bajnokok Ligája-meccsekre, foci és kézilabda egyaránt. Ilyenkor gyorsan összedobunk valami kaját, egy-két málnaszörp is lecsúszik, beszélgetünk, és utána mindenki megy haza. A többi régi csapattársammal csak ritkán találkozom, ha a mérkőzésre megyünk, én akkor sem szeretek a VIP-ben ülni, inkább kimegyek a lelátóra, és valahol egy sarokban meghúzom magam.

NÉVJEGY
FAZEKAS NÁNDOR
Született: 1976. október 16., Kecskemét
Magasság/testsúly: 192 cm/92 kg
Sportága: kézilabda. Posztja: kapus
Klubjai: Lajosmizsei KE (1990–1994), Delfin KC (1994), Fotex Veszprém (1994–1997, 1998–2004, 2009–2014), Dunaferr SE (1997–1998), TuS N. Lübbecke (német, 2004–2006), VfL Gummersbach (német, 2006–2009), El-Daizs (katari, 2014), HBW Balingen-Weilstetten (német, 2015), Balatonfüredi KSE (2016–2020)
Válogatottsága: 238 (1998–2017)
Kiemelkedő eredményei: 2x olimpiai 4. (2004, 2012), 2x világbajnoki 6. (2003, 2009), 2x világbajnoki 7. (2011, 2017), világbajnoki 9. (2007), világbajnoki 11. (1999), 2x Európa-bajnoki 8. (2008, 2012), Európa-bajnoki 9. (2004), Európa-bajnoki 13. (2006), Európa-bajnoki 14. (2010), világkupa-7. (2004), ifjúsági Európa-bajnoki 8. (1994), Bajnokok Ligája-ezüstérmes (2002), EHF-kupa-győztes (2009), 11x magyar bajnok (1997, 1999, 2001, 2002, 2003, 2004, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014), 9x Magyar Kupa-győztes (1999, 2002, 2003, 2004, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014), Magyar Arany Érdemkereszt (2012)

 

 

Legfrissebb hírek

Újraosztott Aranylabda, 5. rész: Manuel Neuer csaknem valóra váltotta a kapusok álmát

Képes Sport
Tegnap, 12:44

„Öt éve koldusként járok-kelek” – a túlélésért küzd az ukrán kézilabda

Kézilabda
Tegnap, 11:59

100 éves a Fiorentina 4. rész: az Oroszlánkirály lila birodalma

Képes Sport
2026.10.14. 16:00

Deli Rita: Veszprémben minden év így kezdődik; mikor, hanem most? Én azt mondom, hogy akkor most!

Kézilabda
2026.10.14. 08:51

Ideje kitörni a skatulyából! – interjú Valerio-Bodon Vincenttel

Képes Sport
2026.10.13. 15:25

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
2026.10.12. 14:19

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
2026.10.11. 13:30

„Erre a sportágra születtem” – interjú Gulyás Michelle-lel

Képes Sport
2026.10.10. 08:01