Tour de France: csalódott csapatvezetők

Vágólapra másolva!
2006.06.30. 16:13
Címkék
Nem túlzás, a sportvilágot sokkolta a Tour de France mezőnyét alapjában megrostáló pénteki kizárássorozat. Ennek az érintett csapatvezetők is hangot adtak, de egyértelműen nem ítélték el „beosztottjaikat”.
„Nagyon nehéz elfogadnunk a történteket, szinte el sem hisszük” – mondta az 1996-ban győztes Bjäne Riis, a CSC menedzsere.A csapat egyelőre egy versenyzőt zárt ki a Tour szervezőbizottsága, de éppen a legnagyobb esélyest. A szakembere és a szurkolók szerint az olasz Ivan Basso, a Giro d’Italia idei kegjobbja pályázott a leginkább a hétszeres TdF-bajnokként tavaly visszavonult Lance Armstrong trónjára.Basso legnagyobb ellenfelének a német Jan Ullrichot tartották, de a francia körverseny 1997-es legjobbját délelőtt visszaléptette csapata.„Elfogadta a döntésünket, de természetesen nagyon szomorú volt. Jól akart szerepelni a Touron” – mondta a T-Mobile csapatmenedzsere, Olaf Ludwig.Eddig 32 kerekest zártak ki vagy léptettek vissza a szombaton kezdődő Tour de France-ról.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik