Kerékpár: elhunyt Baranyecz András, kilencszeres magyar bajnok

Vágólapra másolva!
2010.01.07. 17:23
Címkék
Január 5-én, 64 éves korában hosszas betegség után elhunyt Baranyecz András, az 1960-as évek kiváló, kilencszeres magyar bajnok versenyzője.

Baranyecz András pályafutását a Vörös Meteor Kerékpár Szakosztályában kezdte 1960-ban, majd 1966-tól a Vasas Sport Clubban folytatta, végül a Postásban fejezte be 1973-ban. Sikereit pályán érte el, ahol több ízben magyar bajnoki címet szerzett, országos csúcsot döntött. 1964 és 1970. között tagja volt a magyar válogatottnak. Sprinterként és a kétülésesek versenyében is részt vett a '68-as mexikói olimpián, mindkét számban a reményfutamig jutott.

Edzői pályafutását a KSI-ben kezdte 1973-ban, majd a Ferencváros, a Ganz Mávag és végül a BVSC kerékpárosait oktatta-nevelte. 

1986–1990-ig a TF kerékpár szakedzői képzésén gyarapította a fiatal edzők tudását.1994-től 2001-ig a Magyar Kerékpár Szövetség szakfelügyelőjeként tevékenykedett.

Legfrissebb hírek

Elszámolt jubileum és vereségek: nem mindenkinek volt ünnepi az 500. NB I-es meccs

Labdarúgó NB I
10 perce

Autóbalesetben hunyt el a 2008-as Eb-n szereplő labdarúgó

Minden más foci
14 perce

Perl Zoltán az idény legjobbjai között a férfi kosárlabda BL-ben

Kosárlabda
30 perce

Jelena Brooks: A védekezés a fegyverünk

Kosárlabda
48 perce

Ligetvári szerint a Veszprém megmutatta a szebbik arcát a Szeged elleni rangadón

Kézilabda
52 perce

Szendrei Norbert végre legyőzné a ZTE-vel a DVSC-t

Labdarúgó NB I
1 órája

„Hatalmas fejlődés lesz a magyar hokinak és a Ferencvárosnak” – vélemények az FTC ICEHL-hez való csatlakozásáról

Jégkorong
1 órája

Klubcsúcsot állíthat be az RB Leipzignél Lőw Zsolt

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik