Nibali a hajrában bukta el a vörös trikót

Vágólapra másolva!
2010.09.13. 17:57
null
Rodríguez ismét az élre állt (Fotó: Action Images)
Az Euskaltel-Euskadi versenyzője, Mikel Nieve nyerte meg a Vuelta a Espana 16. szakaszát a luxemburgi Frank Schleck és a belga Kevin De Weert előtt. A negyedik helyen Joaquín Rodríguez végzett, aki így megelőzte a hajrát elrontó Vincenzo Nibalit az összetettben.

Rendkívül izgalmasan alakult a Spanyol kerékpáros körverseny 16., Gijón és Alto de Cotobello közötti 181.4 kilométeres szakaszának hajrája. A vörös trikóban versenyző olasz Vincenzo Nibali győzelme már szinte biztosnak tűnt az utolsó kilométer előtt, de végül nem tudta tartani a tempót az emelkedőn.

Az élmezőny többi tagja sorra húzott el mellette, és ez az összetettbeli első helyébe került: a végül negyedik helyen záró Joaquín Rodríguez megszerezte a vörös trikót Nibalitól.

Az első helyen a baszk Mikel Nieve végzett, aki karrierjében először nyert szakaszt a Vuelta a Espanán.

Mögötte Frank Schleck ért a célba, a harmadik pedig a belga Kevin De Weert lett. Ezequiel Mosquera a hatodik helyen zárt, így a harmadik az összetettben.

 VUELTA A ESPANA
16. SZAKASZ, GIJÓN–ALTO DE COTOBELLO, 181.4 KM
1. Mikel Nieve (spanyol, Euskaltel-Euskadi) 4:51:59
2. Frank Schleck (luxemburgi, Saxo Bank) 0:01:06 hátrány
3. Kevin De Weert (belga, Quick Step) 0:01:08
4. Joaquín Rodríguez (spanyol, Katusha) 0:01:22
5. Luis-León Sánchez (spanyol, Caisse d’Epargne) 0:01:32
6. Ezequiel Mosquera (spanyol, Xacobeo Galicia) 0:01:40
7. David García Dapena (spanyol, Xacobeo Galicia) 0:01:42
8. Nicolas Roche (ír, Ag2R-La Mondiale) 0:01:44
9. Carlos Sastre (spanyol, Cervélo Test Team) 0:01:50
10. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas-Doimo) 0:01:59
   
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Joaquín Rodríguez 70:24:39
2. Vincenzo Nibali 0:00:33 hátrány
3. Ezequiel Mosquera 0:00:53

 

Legfrissebb hírek

Szinte mindent vitt Tadej Pogacar 2024-ben

Kerékpár
2024.10.14. 09:25

Valter Attila az idei második háromhetese után: Kettőt is túléltem, egy soha nem lehet már probléma

Kerékpár
2024.09.08. 21:31

Roglic negyedszer nyerte meg a Vueltát, Valter Attila a 25. helyen zárt

Kerékpár
2024.09.08. 20:02

A királyetapot is megnyerte a Tour de Hongrie-győztes ír a Vueltán

Kerékpár
2024.09.07. 18:47

Roglic erőt demonstrált a hegyi befutón, szakaszsikerével a piros trikót is átvette

Kerékpár
2024.09.06. 18:09

Vuelta: újabb meglepetés, Berradéé a 18. szakasz, Valter 50.

Kerékpár
2024.09.05. 17:29

Vuelta: Groves nyerte a 17. szakaszt, Valter a 31. helyen ért be

Kerékpár
2024.09.04. 18:10

Bejött Valterék terve a Vueltán, de Groves ellopta a „hajrájukat”

Kerékpár
2024.08.31. 17:35
Ezek is érdekelhetik