Kerékpáros-vb: Sagan ismét megvédte a címét a mezőnyversenyben!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.24. 16:46
null
Rendkívül szoros volt a hajrá, de Sagan ismét megvédte a címét (Fotó: AFP)
A kétszeres címvédő Peter Sagan nyerte meg a férfi mezőnyversenyt a norvégiai Bergenben megrendezett országúti kerékpáros-világbajnokság utolsó napján. A szlovák versenyző a norvég Alexander Kristoffot sprintelte le a mezőnyhajrában.

A 2017-es országúti kerékpáros-világbajnokság utolsó napján rendezték meg a férfiak mezőnyversenyét, melynek első 40 kilométerén Rongból Bergenig tekert a mezőny, s onnantól kezdődhetett a körözés Bergenben, ahol egy 19 kilométeres pályát alakítottak ki. A versenyzők 11 teljes és egy 17 kilométeres kört tettek meg, így tizenkétszer mászták meg az egyik főszponzor után Lazac-hegynek elnevezett másfél kilométeres, átlag 6.4 százalékos emelkedőt.

A rajt után egy tízfős szökevénycsoport alakult ki, azonban hiába volt tíz perc előnye is, 75 kilométerrel, azaz kevesebb mint négy körrel a vége előtt a sokat dolgozó cseheknek és belgáknak köszönhetően összeért a mezőny.

Ezt követően nyolc, meglehetősen erős versenyző lépett el a pelotontól, ám a többek között David de la Cruzt (Spanyolország), Jarlinson Pantanót (Kolumbia), Alessandro De Marchit (Olaszország) és Tim Wellenst (Belgium) is magába foglaló csoport csak 30-40 másodperces előnyt tudott kiharcolni magának a franciák és a lengyelek által vezetett főmezőny előtt.

Ennek megfelelően egy körrel a vége előtt ismét összeállt a főmezőny, amely ekkor már csak nagyjából 60 versenyzőből állt. A Lazac-hegyen megkezdődtek a végső támadások, valamint egy bukás is borzolta a kedélyeket.

Az utolsó kilométereken Julian Alaphilippe (Franciaország) próbálkozott egyedül, de a nagyjából 20 fősre apadó peloton beérte, így mezőnyhajrá döntött a vb-címről. A sprintben Peter Sagan centikkel, de lehajrázta a norvég Alexander Kristoffot, így a szlovák versenyző a vb-k történetében először, sorozatban harmadszor is megszerezte a szivárványszínű trikót!

Az utolsó kilométer


Korábban négy bringás, az olasz Alfredo Binda, a spanyol Óscar Freire, továbbá a belga Rik Van Steenbergen és Eddy Merckx diadalmaskodott háromszor a férfi mezőnyversenyben, de egyikük sem egymás után lett háromszor aranyérmes.

Ismét Peter Sagan nyakába került az aranyérem (Fotó: AFP)
Ismét Peter Sagan nyakába került az aranyérem (Fotó: AFP)

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁROS-VB
FÉRFI MEZŐNYVERSENY, RONG–BERGEN, 267.5 KM

Világbajnok: Peter Sagan (Szlovákia) 6:28:11 óra
2. Alexander Kristoff (Norvégia) azonos idővel
3. Michael Matthews (Ausztrália) a. i.
4. Matteo Trentin (Olaszország) a. i.
5. Ben Swift (Nagy-Britannia) a. i.
6. Greg Van Avermaet (Belgium) a. i.
7. Michael Albasini (Svájc) a. i.
8. Fernando Gaviria (Kolumbia) a. i.
9. Alekszej Lucenko (Kazahsztán) a. i.
10. Julian Alaphilippe (Franciaország) a. i.

Legfrissebb hírek

Valter 21. lett az idei második versenyén

Kerékpár
2025.03.02. 18:30

Az UCI nem szándékozik elvenni Ruandától az országúti vb-t

Kerékpár
2025.02.02. 13:54

Kerékpár: tényleg nem vették észre a svájciak Furrer tragédiához vezető bukását

Kerékpár
2024.10.02. 13:52

Videó: menet közben ebédelt meg a kanadai kerékpáros a vb-n

Kerékpár
2024.09.29. 14:01

Nyolcvanöt század döntött a vegyes csapatidőfutamban az országúti kerékpáros-vb-n

Kerékpár
2024.09.25. 18:01

Valter Attila: Újból összejöhet a szép eredmény

Kerékpár
2024.09.25. 15:09

Országútikerékpáros-vb: Peák 33., Pelikán 36.; Evenepoel megvédte címét az időfutamban

Kerékpár
2024.09.22. 18:07

Videó: őz ütötte el a biciklistákat a Vueltán

Kerékpár
2024.08.25. 15:16
Ezek is érdekelhetik