Kerékpár: dopping miatt vizsgálat indult a négyszeres Tour-győztes Froome ellen

Vágólapra másolva!
2017.12.13. 09:36
null
Chris Froome pozitív mintát adott (Fotó: AFP)
Pozitív tesztet produkált Chris Froome, a francia és a spanyol kerékpáros-körverseny idei győztese.

 

A Guardian és a Le Monde szerdai számában megjelent hírt megerősítette a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) is. A szervezet tájékoztatása szerint Froome-nak a Vuelta során szeptember 7-én adott mintájában az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol magas szintjét, a megengedett érték kétszeresét mutatták ki.

A négyszeres Tour de France-győztes brit engedéllyel használja a készítményt, a Vueltán azonban elmondása szerint „rosszabbodott az állapota”, így csapatának, a Sky orvosának javaslatára és engedélyével növelték a megszokott adagját.

„Mint mindig, ezúttal is nagyon figyeltünk arra, hogy ne használjak többet a megengedett adagnál” – nyilatkozata a 32 éves kerékpáros. Hozzátette: az UCI-nak jogában áll ilyen esetben részletes vizsgálatot kezdeményeznie, amihez ő és csapata megad minden szükséges információt.

Froome, miután ismét megvédte címét a Tour de France-on, pályafutása során először nyerte meg a Vueltát.

Legfrissebb hírek

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
18 órája

Kenderesi Tamás: Soha életemben nem doppingoltam

Úszás
2025.03.01. 07:13

Pozitív doppingtesztet adott a Frankfurt Marathon kétszeres bajnoka

Atlétika
2025.02.24. 16:38

„Egy pályafutásnak gyakorlatilag vége, anélkül, hogy ítélet lenne” – Borbély Zoltán Kenderesi Tamás ügyéről

Úszás
2025.02.24. 13:40

Döntés helyett újabb 3000 svájci frankot követel Kenderesi Tamáséktól a CAS – ítélet még mindig nincs

Úszás
2025.02.20. 09:13

Sinner: Felelős vagyok a csapatomért

Tenisz
2025.02.17. 09:33

Felmentették a doppingügy miatt eltiltott korábbi szegedi kézilabdázót

Kézilabda
2025.02.15. 17:30

Négy évre eltiltották az ukránok paralimpiai bajnokát

Egyéb egyéni
2025.02.15. 13:39
Ezek is érdekelhetik