Vuelta: Benjamin King nyerte az első nagy hegyi szakaszt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.28. 19:58
null
Benjamin King a szakaszgyőzelmével közelebb került az élbolyhoz (Fotó: AFP)
Az amerikai Benjamin King nyerte meg kedden a spanyol országúti kerékpáros-körverseny, a Vuelta a Espana negyedik szakaszát, amely után továbbra is a lengyel Michal Kwiatkowski áll az összetett élén, igaz, már csak hét másodperces előnnyel.
A szakaszon két első kategóriás emelkedő is nehezítette a mezőny dolgát. A befutóig tartó második, 12 kilométer hosszú kaptató hajrájában King és a kazah Nyikita Sztalnov vívott nagy harcot a győzelemért. Végül az amerikai kerekes örülhetett, aki először nyert szakaszt nagy, háromhetes körversenyen.

Az éllovasok közül Kwiatkowski 3:15 perc hátránnyal ért célba King mögött, aki így már alig egy percre van tőle összesítésben. A lengyel közvetlen riválisai közül a brit Simon Yates 27, a német Emanuel Buchmann 25 másodperccel volt gyorsabb a listavezetőnél, míg a hazai Alejandro Valverde kettővel. Összetettben a német jött fel a második helyre, és csupán 7 másodperc a hátránya, míg Yates a harmadik, tízzel elmaradva Kwiatkowskitól.

VUELTA A ESPANA
4. szakasz, Vélez-Málaga–Alfacar, 161.4 km:

1. Benjamin King (amerikai, Team Dimension Data) 4:33:12 óra
2. Nyikita Sztalnov (kazah, Asztana) 2 másodperc hátrány
3. Pierre Rolland (francia, EF Education First-Drapac p/b Cannondale) 13 mp h.

Az összetett állása:
1. Michal Kwiatkowski (lengyel, Sky) 13:47:19 óra
2. Emanuel Buchmann (német, BORA) 7 mp h.
3. Simon Yates (brit, Mitchelton-Scott) 10 mp h.
Legfrissebb hírek

Szinte mindent vitt Tadej Pogacar 2024-ben

Kerékpár
2024.10.14. 09:25

Valter Attila az idei második háromhetese után: Kettőt is túléltem, egy soha nem lehet már probléma

Kerékpár
2024.09.08. 21:31

Roglic negyedszer nyerte meg a Vueltát, Valter Attila a 25. helyen zárt

Kerékpár
2024.09.08. 20:02

A királyetapot is megnyerte a Tour de Hongrie-győztes ír a Vueltán

Kerékpár
2024.09.07. 18:47

Roglic erőt demonstrált a hegyi befutón, szakaszsikerével a piros trikót is átvette

Kerékpár
2024.09.06. 18:09

Vuelta: újabb meglepetés, Berradéé a 18. szakasz, Valter 50.

Kerékpár
2024.09.05. 17:29

Vuelta: Groves nyerte a 17. szakaszt, Valter a 31. helyen ért be

Kerékpár
2024.09.04. 18:10

Bejött Valterék terve a Vueltán, de Groves ellopta a „hajrájukat”

Kerékpár
2024.08.31. 17:35
Ezek is érdekelhetik