Kerékpár: elit csapatok panaszt nyújtottak be az UCI ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.01. 20:37
A tizenegy elit kerékpárcsapatot képviselő Velon üzleti csoport panaszt nyújtott be a sportág nemzetközi szervezete (UCI) ellen, mivel az szerinte akadályozza az üzleti tevékenységüket.

A Velon közleménye hangsúlyozta: az UCI az elmúlt évben gátolta a Velon és a csapatok közös úttörő kezdeményezéseit egy csapatok közötti versenytípus – az ún. Hammer Series –, valamint a technológia terén.

„Az elmúlt 12 hónapban az UCI felhasználta szabályozó hatalmát és politikai befolyását, hogy tisztességtelen és törvénytelen módon gátolja a Velon és a csapatok üzleti tevékenységét” – szól a kommüniké.

A Velon 11 World Tour-csapatot – köztük a Quick-Stepet, a Mitchelton-Scottot, az Ineost és a Jumbo-Vismát – tömöríti, a Hammer Series pedig egy speciális, pontokon alapuló csapatverseny, amelyben dombos, sprinttel záruló és csapatidőfutam-szerű számokban méretnek meg a résztvevők. A 2017-ben indult, tavaly és idén egyaránt három helyszínből álló sorozat állomásai nem szerepelnek az UCI World Tour-sorozatában.

Az UCI reakciójában kiemelte: nem értesítették a panaszról, és a jövőben is folytatni fogja a közös munkát a különböző kerékpárversenyek tulajdonosaival.

Legfrissebb hírek

Kerékpár: eggyel több csapat vehet részt a Grand Tourokon

Kerékpár
Tegnap, 11:23

David Lappartient nem indul a Francia Olimpia Bizottság elnöki posztjáért

Egyéb egyéni
2025.03.21. 15:42

Tour de Hongrie: három magyar csapat lesz ott a rajtnál

Kerékpár
2025.03.04. 18:12

Az UCI nem szándékozik elvenni Ruandától az országúti vb-t

Kerékpár
2025.02.02. 13:54

Megtiltják a kerékpárosoknak a szénmonoxid használatát

Kerékpár
2025.02.02. 10:40

Zsankó Petra hetedik egy spanyolországi egynapos kerékpárversenyen

Kerékpár
2025.01.27. 17:02

A kerékpárosok nemzetközi szövetsége a szénmonoxid használatának betiltását javasolja

Kerékpár
2024.12.12. 16:06

WADA-állásfoglalást kér a szén-monoxid használata miatt az UCI

Kerékpár
2024.11.27. 14:21
Ezek is érdekelhetik