Giro d’Italia: a sport és a kultúra kapcsolata is fókuszban

Vágólapra másolva!
2019.11.08. 18:19
A sport és a kultúra, sőt az életstílus és a sport kapcsolatát előtérbe helyező programokat terveznek a jövő évi Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny magyarországi szakaszainak szervezői.

Sió Zoltán, a Giro Hungary2020 projektcsapatának újonnan kinevezett vezetője az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben kiemelte: együttműködést terveznek „meghatározó hazai művészeti egyetemekkel”, illetve szeretnének eljutni „a szabadidősportot kedvelők széles rétegéhez” is.Sió Zoltán, a Giro Hungary2020 projektcsapatának újonnan kinevezett vezetője az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben kiemelte: együttműködést terveznek „meghatározó hazai művészeti egyetemekkel”, illetve szeretnének eljutni „a szabadidősportot kedvelők széles rétegéhez” is.

„A Giro nem csupán egy sportesemény, hanem egy szenvedély és végtelen lehetőség. Nem véletlen, hogy a Giro szimbóluma egy végtelen jel” – fogalmazott.

A kommüniké kiemelte, a kerékpározás a világ egyik legnagyobb körversenyén résztvevők mellett a szabadidősportot kedvelőké éppúgy, mint a városi közlekedésben a kerékpározást előnyben részesítőké. A szervezők szeretnék, ha a Giro mindenkihez eljutna és a körverseny három magyarországi szakasza után még többen kedvelnék meg a sportágat.

Ennek jegyében a Bálnában szombaton és vasárnap tartandó Közép-Európai Fashion Week keretein belül a résztvevők VR-, azaz virtuális valóságos szemüveg segítségével kipróbálhatják magukat a Giro útvonalán, mindezt impozáns környezetben, fiatal tervező-tehetségek kiállítási darabjai között tehetik meg.

A jövő évi olasz körverseny első három etapját rendezik május 9. és 11. között Magyarországon, mielőtt Olaszországban folytatja útját a 103. Giro mezőnye. Az első szakasz egy 8,6 kilométeres budapesti időfutam lesz, majd Budapest-Győr és Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszokat rendeznek.

Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette. A Giro 1909 óta íródó történetében eddig 13 alkalommal rajtolt a viadal Olaszországon kívül, legutóbb tavaly, amikor Izraelben volt a Grande Partenza.

Legfrissebb hírek

Giro: Pogacar erőt demonstrált, Valter Attila is nagyot ment a királyetapon

Kerékpár
2024.05.19. 17:09

Valter csapattársa nyerte meg a nápolyi sprintet a Girón

Kerékpár
2024.05.12. 18:09

Valter csapata visszafogottan várja a Girót, a magyar bajnok szökésben bízik

Kerékpár
2024.05.03. 09:32

Kerékpár: Tadej Pogacar indul a jövő évi Girón – videó

Kerékpár
2023.12.17. 21:23

Kerékpár: az 1949-es torinói tragédia előtt tiszteleg a 107. Giro d'Italia

Kerékpár
2023.10.13. 20:24

Kerékpár: Torinóból indul a jövő évi Giro d'Italia

Kerékpár
2023.10.09. 15:40

Női Giro: Vas a 20. helyen zárta az ötödik szakaszt

Kerékpár
2023.07.04. 18:47

Női Giro d'Italia: Vas 42., az olasz bajnok etapsikere

Kerékpár
2023.07.03. 17:19
Ezek is érdekelhetik