Tour de Hongrie: az Asztana a harmadik World Tour-induló

Vágólapra másolva!
2020.01.15. 12:56
Hivatalossá vált az Asztana indulása, így már három World Tour-csapat részvétele biztos az idei Tour de Hongrie-n – számolt be szerdán az országúti kerékpáros körverseny honlapja.

A kazah istállóban olyan kiváló versenyzők tekernek, mint az olimpiai ezüstérmes, tavaly a Liége-Bastogne-Liége egynapos versenyen győztes dán Jakob Fuglsang, a 2018-as a Giro d'Italián és a Vuelta a Espanán is harmadik kolumbiai Miguel Ángel López, vagy épp a kazah bajnok Alekszej Lucenko és az orosz bajnok Alekszandr Vlaszov. A csapat sportigazgatója az olimpiai bajnok, Vuelta-győztes kazah Alekszandr Vinokurov.

Az ötnapos magyar körversenyen május 13. és 17. között minden eddiginél erősebb mezőny vesz részt, mivel a Tour de Hongrie két nappal azt követően rajtol, hogy Magyarországon rendezik május 9. és 11. között a Giro d'Italia első három szakaszát.

Az Asztana már a nyolcadik csapat, amelynek hivatalos a részvétele a magyar körversenyen, közülük további kettő World Tour-istálló: a világbajnok Mads Pedersen csapata, a Trek-Segafredo, illetve a Peák Barnabással a soraiban induló Mitchelton-SCOTT.

Ott lesz a mezőnyben a prokontinentális szintű csapatok közül a Kusztor Pétert is foglalkoztató amerikai Novo Nordisk, az Androni Giocattoli-Sidermeca a 2018-as győztes Manuel Bellettivel a soraiban, a dán Riwal Readynez, valamit az orosz Gazprom-RusVelo is. Biztosan indul a 41. Tour de Hongrie-n Alberto Contador kontinentális csapata, a Kometa-Xstra is, amelynek két magyar kerékpárosa van: a tavalyi összetett másodikja, Dina Márton, illetve Fetter Erik.

A szervezők azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a magyar körverseny 2021-ben kerüljön a Pro Series nevű sorozatba. Ennek feltételei közül az egyik az, hogy legalább 14 World Tour vagy prokontinentális besorolású együttesnek kell részt vennie az idei Tour de Hongrie-n. A nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában szereplő, 2.1-es kategóriájú viadalon a tervek szerint 20 csapat 140 versenyzője áll rajthoz.

Legfrissebb hírek

Tour de Hongrie: három magyar csapat lesz ott a rajtnál

Kerékpár
2025.03.04. 18:12

Schneller Domonkos: Felszálló ágban van a kerékpársport itthon

Kerékpár
2025.02.07. 17:32

A Szent Gellért térről indul, és az Esztergomi Bazilika előtt zárul a 2025-ös Tour de Hongrie

Kerékpár
2025.02.04. 20:07

A Bahrain Victorious is indul a százesztendős Tour de Hongrie-n

Kerékpár
2025.01.20. 18:56

Tour de Hongrie: Dylan Groenewegent ismét nevezte a csapata

Kerékpár
2025.01.13. 17:31

Tour de Hongrie: visszatér Dina Márton új csapata

Kerékpár
2024.12.16. 20:26

Tour de Hongrie: Hangsúlyosan dunántúli helyszínekre visszük jövőre a versenyt – Eisenkrammer

Kerékpár
2024.10.21. 12:44

Május 14. és 18. között kerül sor a jövő évi Tour de Hongrie-ra

Kerékpár
2024.10.04. 11:02
Ezek is érdekelhetik