A Bahrain Victorious is indul a százesztendős Tour de Hongrie-n

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2025.01.20. 18:56
Fotó: AFP
A világelitbe tartozó újabb csapat, a Bahrain Victorious indulását jelentették be hétfőn a Tour de Hongrie országúti kerékpáros-körverseny szervezői.

Az először 1925-ben megrendezett magyar körversenyen a frissen bejelentett három induló között a bahreini World Tour-istálló mellett a profi csapatok második szintjét képviselő (Pro Team, korábban prokontinentális) spanyol Caja Rural–Seguros RGA, illetve a Kusztor Pétert korábban foglalkoztató, egyes típusú diabéteszes sportolók alkotta amerikai Novo Nordisk szerepel még.

A Tour de Hongrie honlapja összegzésében kiemelte: a Bahrain Victorious ötödik alkalommal vesz részt a viadalon, a sprinterek zöld trikóját és három szakaszgyőzelmet ért el eddig, legutóbb, a tavalyi kiírás záróetapján az azóta elszerződött Wout Poels diadalmaskodott Pécsett. Az egyéves kihagyás után visszatérő Caja Ruralnak is van már etapsikere a magyar körversenyről, 2020-ban az akkor még a csapatnál tekerő Jon Aberasturi nyerte a verseny nyitóetapján az esztergomi sprintbefutót.

A százéves Tour de Hongrie eddig bejelentett csapatai
Bahrain Victorious (bahreini, World Team)
Red Bull-BORA-Hansgrohe (német, World Team)
Jayco AlUla (ausztrál, World Team)
XDS Astana (kazah, World Team)
Caja Rural-Seguros RGA (spanyol, Pro Team)
Euskaltel-Euskadi (spanyol, Pro Team)
Flanders-Baloise (belga, Pro Team)
Novo Nordisk (amerikai, Pro Team)
Polti VisitMalta (olasz, Pro Team)

 

Legfrissebb hírek

Kerékpár: kihagyja a tavaszi klasszikusokat az Európa-bajnok

Kerékpár
23 órája

„Készen állok!” – Valter Attila a Milánó–Sanremo kerékpárverseny előtt

Kerékpár
2025.03.21. 21:17

Vingegaard múlt heti bukása miatt kihagyja a katalán körversenyt

Kerékpár
2025.03.19. 13:10

Fetter Erik aratta a United Shipping első győzelmét

Kerékpár
2025.03.14. 17:18

Vingegaard a bukása miatt feladni kényszerült a Párizs-Nizzát

Kerékpár
2025.03.14. 12:51

Simon Yates a jövő héten debütál a Vismánál Valter Attila oldalán

Kerékpár
2025.03.09. 10:19

Tour de Hongrie: három magyar csapat lesz ott a rajtnál

Kerékpár
2025.03.04. 18:12

Elképesztő: megint eltévedt a mezőny, Romain Grégoire nyerte a Faun Ardeche-t

Kerékpár
2025.03.01. 17:43
Ezek is érdekelhetik