Kerékpár: távozik Valter Attila olimpiai bajnok csapattársa

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.07. 21:17
A 2020-as szezon végén távozik a CCC országúti kerékpároscsapatától Valter Attila olimpiai bajnok társa, Greg van Avermaet.

Múlt szombaton megnyílt az átigazolási piac, azóta lehet csapatváltásokkal kapcsolatos tárgyalásokat folytatni, Van Avermaet pedig pénteki nyilatkozatában elismerte: már nem lát lehetőséget a maradásra, így új együttes keresésére hatalmazta fel menedzserét, hogy minél jobb feltételekkel köthessen szerződést 2021-re.

„Pillanatnyilag úgy látom, a csapat számára nem lesz folyatás” – idézte a cyclingnews szakportál beszámolója a 35 éves kerekest, aki a riói olimpián nyerte meg a mezőnyversenyt.

A névadó főtámogató a világjárvány miatt nehéz gazdasági helyzetbe került, ezért az istálló előbb fizetéscsökkentésben állapodott meg a sportolókkal, majd kiderült: a cipőkkel foglalkozó lengyel központú vállalat év végén kiszáll a sportszponzorációból. Ennek ellenére a 35 éves belga versenyző eddig nem keresett új istállót bízva abban, hogy Jim Ochowicz csapatvezető sikeresen talál új támogatókat.

Ochowicz júniusban maga is azt nyilatkozta, vannak érdeklődők, ezért bízik abban, hogy a tárgyalások megfelelő alakulása esetén akár a Tour de France augusztus 29-i rajtja előtt be lehet jelenteni a következő főszponzort.

A CCC-hez kapcsolódó hír, hogy Valter Attila pénteken a lengyel körverseny harmadik szakaszán a győztes Richard Carapazzal azonos idővel 14. helyen végzett, ez – amint a Tour de Hongrie közösségi oldala kiemelte – a legjobb magyar eredmény World Tour-versenyen 2008 óta.

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: Evenepoel sikere a kerékpárosok időfutamában, Valter a 22.

Párizs 2024
2024.07.27. 18:09

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25

Tour de France: Girmay második győzelme, változatlan összetett

Kerékpár
2024.07.06. 18:04

V4 kerékpárverseny: Finkst révén szlovén siker, Karl a legjobb magyar

Kerékpár
2024.07.06. 17:36

Halálos baleset az osztrák kerékpáros-körversenyen

Kerékpár
2024.07.06. 17:16
Ezek is érdekelhetik