Kerékpár: újra Princzinger Péter a hazai szövetség elnöke

Vágólapra másolva!
2021.05.27. 16:32
A Magyar Kerékpáros-szövetség (MKSZ) csütörtöki budapesti tisztújító közgyűlésén Princzinger Pétert ellenjelölt nélkül, 80 igen és egy tartózkodás mellett ellenszavazat nélkül választották meg a szervezet elnökének – adta hírül az MTI.

A szövetséget 2017 óta irányító Princzinger kiemelte: a jövőben a már megkezdett munkát kívánja folytatni, kikérve a sportág szakértőinek támogatását. Munkáját a jövőben négy sportszakmai alelnök és négy elnökségi tag fogja segíteni.

Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szavait tolmácsolva hangsúlyozta: a kerékpársportban "eddig csak remélt, példaértékű határok átlépése" történt meg Magyarországon.

Méltatta az országimázs erősítése és az utánpótlásbázis szélesítése szempontjából egyformán fontos Tour de Hongrie-t; a Giro d'Italián három napig a rózsaszín trikót viselő Valter Attilát; és kiemelte: a sikerek mögött az MKSZ által elvégzett átgondolt, alapos, tervezett munka áll. Gratulált az MKSZ mögött álló négy sikeres esztendőhöz, egyben sikeres munkát kívánt a következő ciklushoz.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos felidézte: „nem volt könnyű az az út, amin eljutottunk ide”. Visszautalt rá: Princzinger Péter négy évvel ezelőtti megválasztásakor bízott benne, hogy a magyar kerékpározás történetének aranylapjaira kerülő időszak következik, ám nem gondolta, hogy eddig el lehet jutni a sikerekben. Megemlítette: Magyarországon a labdarúgás után a kerékpársport a második legnépszerűbb sportág.

„Hatalmas lendületet kapott a magyar kerékpározás” – szögezte le Révész Máriusz, aki "előre vezető vízióval rendelkező" elnökség választására bíztatta a közgyűlést a voksolás előtt. „Valter Attila népszerűségére felülve, kormányzati támogatással” fontos célnak nevezte magyar kontinentális csapat létrehozását. Egyúttal bizakodását fejezte ki annak kapcsán, hogy az elmúlt időszakhoz hasonlóan évről évre sikerül majd felülmúlni a korábbi sikereket.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A törökökkel kezd a magyar női kézilabda-válogatott az új formátumú Eurokupában

Kézilabda
2025.03.18. 18:41

Podcast: Szilágyi Zoltán és Szücs Martin az erőnlétről és a kézilabda-válogatott céljairól

Kézilabda
2025.03.06. 14:57

Golovin Vlagyimir: Meg kell nézni, mire képesek a fiatalok

Kézilabda
2025.03.04. 16:07

Juhász István: 15 év után kezd a helyes pályára érni a magyar kézilabda

Kézilabda
2025.02.26. 10:21

Dr. Jancsó Tamás: Nagy lépés volt a teljes élet felé, amikor gerincsérültként is elkezdtem sportolni

Kézilabda
2025.02.22. 12:51

Golovin Vlagyimir: Megvan a női válogatott gerince, de márciusban lesznek új nevek a keretben

Kézilabda
2025.02.18. 16:30

Schneller Domonkos: Felszálló ágban van a kerékpársport itthon

Kerékpár
2025.02.07. 17:32

Chema Rodríguez: A lányok sikere nekünk is motivációt jelent

Kézilabda
2025.01.11. 13:07
Ezek is érdekelhetik