Tour de France: Ineos-kihívás a szlovén ászoknak

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2021.06.26. 09:26
null
A két szlovén zseni, Tadej Pogacar és Primoz Roglic tavaly óriásit versenyzett, s idén sem adnák alább (Fotó: AFP)
A világ legnagyobb kerékpárversenyén, a Tour de France-on újrajátszódhat a tavalyi Tadej Pogacar, Primoz Roglic különcsata, ám idén a trónt visszakövetelő Ineos is szeretne beszállni a „buliba” – ehhez világklasszis keretet küld Franciaországba.

Minden reményünk megvan arra, hogy az idei Tour de France ugyanolyan remek versenyt hozzon, mint a tavalyi – vagy talán még jobbat is!

Előzetesen úgy tűnik, többismeretlenes lesz az egyenlet, a 2020-as viadalhoz képest újabb frontok nyílnak újabb főszereplőkkel és trónkövetelőkkel.

VÉLEMÉNYEK

Tadej Pogacar, a Tour de France címvédője: – Megtiszteltetés, hogy címvédőként térhetek vissza. Kemény év volt ez mindenkinek, reméljük, háromhétnyi kiváló versennyel tudjuk ajándékozni az embereket! Eddig jól alakultak a dolgaim, várom már a rajtot, jó formában, jól sikerült felkészülés után vagyok. Bízom magamban és a csapatomban, készen állunk a kihívásra!

Primoz Roglic, a tavalyi Tour-2.: – Egyáltalán nem sorolom magam a favoritok közé. Nem én vagyok a címvédő és egy ideje nem versenyeztem – egyszerűen csak odamegyek és meglátjuk, hogy megy majd. Tavaly mind azt gondoltuk, győztesen tudjuk befejezni a versenyt: sajnos nem így lett, másrészről viszont a második hely még mindig szuper eredmény. Új év, újra megpróbáljuk!

Geraint Thomas, a 2018-as Tour győztese: – Ilyen erős csapattal rajthoz állni nagyszerű kiindulási alap. A megfelelő kommunikáció lesz a legfontosabb, de az is jó, hogy ebben a keretben nincsen egyénieskedés – ezért tudtunk ilyen jól teljesíteni ebben a szezonban.

Ki ne emlékezne a legutóbbi Francia körverseny szlovén különpárharcára, és szédítően izgalmas, hitchcocki végjátékára?! Amikor már úgy tűnt, az évek kemény munkájával roppant erős keretet felépítő Jumbo-Vismánál beérik a gyümölcs, s a verseny nagy részét uraló, az összetettet a kilencedik szakasz óta vezető Primoz Roglictól nem lehet elvenni a győzelmet, forgószélként érkezett a szemtelenül fiatal Tadej Pogacar, és olyan teljesítménnyel énekelte ki a sajtot honfitársa szájából, amelyre még sokáig emlékezni fogunk.

Az utolsó előtti szakaszon, az egyéni időfutamon emberfelettit ment, egyperces összetettbeli hátrányából egyperces előnyt varázsolt magának, így a párizsi „gálaetapon” már csak végig kellett mennie pezsgőzgetve, koccintgatva – hogy a végén élete első Tourján egyből győzelmet ünnepelhessen, egy nappal a 22. születésnapja előtt...

Hál' istennek, a két szlovén a szombaton rajtoló 108. Francia körversenyen újra egymásnak feszül, avagy a tavalyi fájó kudarcot nem egészen két hónappal később pályafutása második Vuelta a Espana-sikerével feledtetni igyekvő Roglic minden bizonnyal megpróbál visszavágni honfitársának, aki vele ellentétben duzzad az önbizalomtól, több fórumon is kijelentette, egyértelműen a címvédésért utazik Franciaországba. Roglic érdekes módon saját magát ezúttal nem sorolja az esélyesek közé – de a várható erőviszonyok ismeretében élünk a gyanúperrel, hogy ezt csak az ellenfelek „altatása” végett nyilatkozta...

A Jumbo ásza felhívta a figyelmet, hogy idén várhatóan nem szűkül szlovén háziversennyé a Tour – szerinte rajta és Pogacaron kívül még vagy húsz olyan versenyző van, aki odaérhet a végén. Hogy Roglic kiket tett e húszas listára, nem tudjuk, de négyen biztosan az Ineos keretében tekernek.

Az elmúlt évtized sportági főversenyein egyeduralkodó brit gigász ezúttal is fél „világválogatottat” visz magával: az idén Giro d'Italiát nyerő Egan Bernal nélkül is három Grand Tour-győztes – Geraint Thomas 2019-ben nyerte meg a Tourt, Tao Gheogegan Hart és Richard Carapaz pedig tavaly, illetve tavalyelőtt diadalmaskodott a Girón – lesz ott a csapatban. A kérdés már csak az, négy ilyen kaliberű ász közül három hogyan fogja lenyelni, hogy egy idő után már csak a negyedik segítőjeként funkcionál...

A 108. Tour de France az eredeti tervek szerint július 2-án Koppenhágából indult volna három dániai szakasszal, ám a korábbra hozott időpont a dánoknak ütközött az idénre halasztott futball Európa-bajnokság koppenhágai nyolcaddöntőjével, így onnan a jövő évi Tour rajtol majd, most Brest lett a beugró – innen indul a magyar érdekeltség nélküli 184 tagú mezőny, amely három hét és 3414 kilométer letekerése után a hagyományoknak megfelelően Párizsban ér célba július 18-án.

Az idei Tour útvonala
Az idei Tour útvonala
Az első szakasz útvonala
Az első szakasz útvonala
Legfrissebb hírek

Roglic visszavágott Ayusónak a Montserrat-hegyen

Kerékpár
2025.03.27. 17:48

Strade Bianche: Pogacar győzött, Valter 22. lett

Kerékpár
2025.03.08. 17:34

Pogacar szerint nem szabad kapzsinak lenni

Kerékpár
2024.10.21. 20:21

A királyetapot is megnyerte a Tour de Hongrie-győztes ír a Vueltán

Kerékpár
2024.09.07. 18:47

Vuelta: Roglic húzatta magát a csapatautóval – megbüntették

Kerékpár
2024.09.01. 22:07

Adam Yates fölényesen nyerte meg a Vuelta eddigi legnehezebb szakaszát

Kerékpár
2024.08.25. 18:03

Jonas Vingegaard nem indul a Vueltán

Kerékpár
2024.07.22. 12:56

Tour de France: Carapaz nyerte meg a szakaszt, ezzel kipipálta a triplát a nagy körversenyeken

Kerékpár
2024.07.17. 17:06
Ezek is érdekelhetik