Giro d'Italia: ismét indul a TdF-en negyedik német bringás

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.01.17. 17:29
null
Emanuel Buchmann (Fotó: AFP)
A Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny dobogójáért száll harcba Emanuel Buchmann, aki így nem áll rajthoz a Tour de France-on.


A 2019-es francia körversenyen negyedik német bringás tavaly hatodik helyen állt az olasz viadalon, amikor a 15. szakaszon elszenvedett bukás miatt feladni kényszerült a Girót.

Csapata, a Bora-hansgrohe bejelentette: a Magyarországról rajtoló Giro lesz a fő cél Buchmann számára, amelyre azért esett a választása, mert kevesebb időfutamot kell teljesíteni.

A tervek szerint a csapat Giro-sorában kap helyet az ausztrál Jai Hindley és a holland Wilco Kelderman is, a 2020-as olasz körverseny második és harmadik helyezettje.

A Giro május 6-án rajtol, az első három szakaszt Magyarországon rendezik. Előbb Budapestről Visegrádra teker a mezőny, majd a fővárosban lesz egy időfutam, végül Kaposvár és Balatonfüred között teljesítenek a versenyzők bő 200 kilométert. Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Giro: Pogacar erőt demonstrált, Valter Attila is nagyot ment a királyetapon

Kerékpár
2024.05.19. 17:09

Valter csapattársa nyerte meg a nápolyi sprintet a Girón

Kerékpár
2024.05.12. 18:09

Valter csapata visszafogottan várja a Girót, a magyar bajnok szökésben bízik

Kerékpár
2024.05.03. 09:32

Kerékpár: Tadej Pogacar indul a jövő évi Girón – videó

Kerékpár
2023.12.17. 21:23

Kerékpár: az 1949-es torinói tragédia előtt tiszteleg a 107. Giro d'Italia

Kerékpár
2023.10.13. 20:24

Kerékpár: Torinóból indul a jövő évi Giro d'Italia

Kerékpár
2023.10.09. 15:40

Női Giro: Vas a 20. helyen zárta az ötödik szakaszt

Kerékpár
2023.07.04. 18:47

Női Giro d'Italia: Vas 42., az olasz bajnok etapsikere

Kerékpár
2023.07.03. 17:19
Ezek is érdekelhetik