Tour: négy-tíz éves távlatban képzelhető el a magyarországi rajt

Vágólapra másolva!
2022.07.25. 16:50
null
Eisenkrammer Károly szerint Valter Attila jövőre a világ legerősebb csapatában folytatja (Fotó: AFP)
Négy-tíz éves távlatban képzelhető el a Tour de France országúti kerékpáros-körverseny magyarországi nagy rajtja Eisenkrammer Károly szerint.

 

A magyar körverseny főszervezője Párizsban tekintette meg a Tour vasárnapi lezárását egy küldöttséggel, benne olyan vendégekkel, akiknek „lehet fontos szerepük egy magyarországi döntésben, hogy egyáltalán tárgyalás kezdődjön erről”.

Hozzáfűzte: a Giro d'Italia magyarországi rajtja nagyon sikeres volt, azonban a Tour „még egy nagyságrenddel komolyabb”.

„Ha Tour de France és Budapest, akkor szeretnénk élére állni a Tour de Hongrie szervezőiként, az ASO-s kapcsolatrendszerünkkel és azzal a tudással, amivel rendelkezünk, de az biztos, hogy nem a jövő évről, hanem annál sokkal hosszabb időtávról van szó” – fejtette ki a közmédiának nyilatkozva Eisenkrammer, aki szerint négy-tíz éves távlatokban érdemes gondolkodni.

David Lappartient, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke májusban az olasz körverseny magyarországi nyitánya előtt az MTI-nek azt mondta, elképzelhetőnek tartja a Tour de France rajtjának Magyarországra hozatalát.

Christian Prudhomme versenyigazgató az M4 Sportnak a Tour koppenhágai nyitányán úgy fogalmazott: „soha nem szabad azt mondani, hogy soha, de egyelőre nincs kandidálás”.

A holland és belga sajtóhírekre – melyek alapján Valter Attila a Jumbo-Vismánál folytathatja pályafutását – a magyar körverseny főszervezője úgy reagált: „akkor lesz biztos, ha megjelenik a Jumbo-Visma honlapján, de azt gondolom, hogy lehet nyugodtan készpénznek venni, hogy Valter Attila eddigi fantasztikus pályafutását a világ legerősebb csapatában folytatja jövőre”.

Eisenkrammer szerint a Touron Jonas Vingegaard révén az összetettet és a hegyi pontversenyt, Wout van Aert jóvoltából a sprinterek pontversenyét frissen megnyert holland sor érdeklődése „nagyon nagy dolog a magyar kerékpársport és Valter számára”.

A magyar bajnok lehetséges jumbós szerepkörét taglalva az 1992-es barcelonai olimpián szerepelt Eisenkrammer úgy vélekedett: akár segítő lesz egy háromhetesen, akár első számú versenyző egy kisebb versenyen, a fiatalokra nagyon építő holland csapatnál „rossz helyre nem kerülhet”.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Van der Poel elrontotta Pogacar diadalmenetét, Valter a 35. a Milánó–Sanremón

Kerékpár
2025.03.22. 18:03

Vingegaard múlt heti bukása miatt kihagyja a katalán körversenyt

Kerékpár
2025.03.19. 13:10

Vingegaard a bukása miatt feladni kényszerült a Párizs-Nizzát

Kerékpár
2025.03.14. 12:51

Strade Bianche: Pogacar győzött, Valter 22. lett

Kerékpár
2025.03.08. 17:34

Tour de Hongrie: három magyar csapat lesz ott a rajtnál

Kerékpár
2025.03.04. 18:12

Valter 21. lett az idei második versenyén

Kerékpár
2025.03.02. 18:30

Tadej Pogacar az Arab-félszigeten, Vingegaard Portugáliában kezdi az idényt

Kerékpár
2025.02.13. 09:29

Schneller Domonkos: Felszálló ágban van a kerékpársport itthon

Kerékpár
2025.02.07. 17:32
Ezek is érdekelhetik