Vas Blanka második a Vuelta második szakaszán, és átvette a vezetést összetettben

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.04.29. 17:20
Vas (balra) a hajrában ugyan alulmaradt, de az összetettben az élre állt (Fotó: Getty Images)
A női Vuelta a Espana második szakaszán mezőnyhajrá döntött a Bunol és Moncófar közötti 118.3 km hosszú szakaszon, a győzelmet a kanadai Alison Jackson szerezte meg, míg a remekül helyezkedő Vas Blanka a második helyen ért célba, egy kerékpárnyival lemaradva. Ez pedig azt jelenti, hogy Vas az időjóváírásoknak köszönhetően az összetett élére állt, vagyis vezeti a spanyol kerékpáros-körversenyt, így a keddi szakaszon az éllovasnak járó piros trikóban tekerhet!

 

A Valencia környéki 120 kilométeres tekerés alapvetően kellemes elfoglaltságnak tűnhet, ám esős időben ez kevésbé az, márpedig a női Vuelta mezőnye pont így járt: a táv nagyjából negyedének megtétele után elkezdett esni. A nap szökevénycsoportját bő 40 kilométerrel a céltól a nap egyetlen emelkedője előtt befogták, és innentől kezdve igazán jelentős szökés nem történt. A lejtmenet után jött a nap egyetlen részhajrája, amelyet a kissé meglépő Anneke Dijkstra nyert meg, ám a második helyen Vas Blanka haladt át, amivel négy másodperc időjóváírást kapott.

Újabb szökés már nem történt, így a mezőny egyben közelített a célhoz, ám épp a három kilométeres kapunál történt egy bukás: Vas Blanka csapattársa, Niamh Fisher-Black is földre került. Egy kilométerrel később már a mezőny elejében kerültek többen földre, s ez tovább rostálta az élbolyt, és Vasnak is le kellett tennie a lábát. Viszont ez sem hátráltatta igazán, gyorsan a többiek nyomába eredt, s az utolsó kilométerre már az ötödik helyen fordult. A magyar bajnoki trikóban tekerő 22 éves bringás remekül helyezkedett, majd a hajráját korábban indító Alison Jackson mögött egy kerékpárnyival lemaradva a második helyen haladt át a célvonalon – célfotó itt.

Ez pedig azt jelenti, hogy az időjóváírásoknak köszönhetően Vas 8 másodperc előnnyel vezeti az összetettet Jackson előtt, és további egy másodperccel a harmadik helyen rangsorolt Elisa Longho Borghinit megelőzve.

AZ UTOLSÓ KILOMÉTER

Vas Blanka az első magyar női kerékpáros, aki a Vuelta történetében vezeti az összetettet, és a magyar kerékpársport történetében is csak a második, aki valamely Grand Tour-körversenyen az összetett élére állt – Valter Attila volt az első, aki a 2021-es Girót vezette három napon át.

A női Vuelta kedden a Lucena és Teruel közötti, 130.2 kilométeres etappal folytatódik, míg május 5-én, vasárnap Madridban zárul.

ÖSSZEFOGLALÓ

A DÍJÁTADÓ

LA VUELTA FEMININA
2. SZAKASZ (Bunol–Moncófar, 118.3 km)
1. Alison Jackson (kanadai, EF Education) 2:51:03 óra
2. Vas Blanka (SD Worx) azonos idő
3. Karlijn Swinkels (holland, UAE) a. i.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Vas Blanka 3:10:14 ó
2. Alison Jackson 8 mp h.
3. Elisa Longho Borghini (olasz, Lidl Trek) 9 mp h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik