NB III: a télen Újpesten is szóba kerülő Pető Tamás nem marad a Veszprém vezetőedzője

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.16. 09:35
Nyártól már nem Pető Tamás irányítja a Veszprémet (Fotó: vehir.hu)
A labdarúgó NB III Északnyugati csoportjában szereplő Practical Veszprém SC vezetőedzője, Pető Tamás a 2023–2024-es idény végén távozik pozíciójából, de a további együttműködésre nyitott, melyet a felek a napokban pontosítanak majd – erősítette meg a vehir.hu megkeresésére maga a tréner, illetve a klub ügyvezetője, Szabó Péter.

A vehir.hu megkeresésére a felek – Szabó Péter ügyvezető és Pető Tamás vezetőedző – megerősítették, hogy Pető nem folytatja nyártól vezetőedzőként munkáját, hozzátéve viszont, hogy a tréner a további együttműködésre maximálisan nyitott, s szakmai igazgatóként a klub kötelékében maradna – ezzel kapcsolatban további egyeztetések várhatóak. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a korábban Újpesten is futballozó, a lila-fehérekkel bajnok Pető Tamás a télen már szóba került az Újpest FC edzőjelöltjei között, és ha a nyáron ismét váltana az NB I-es csapat a kispadon (mint ismert, Mészöly Gézának lejár a szerződése), nem kizárt hogy ismét szóba kerülne a neve a klubnál, már csak azért is, mert a tavasszal felvételt nyer a pro licences edzőképzésre – mint ismert, az NB I-es edzősködés feltétele a pro licenc.

Pető Tamás a 2018–2019-es idényben vette át a veszprémi labdarúgócsapat irányítását, amely akkor még a Veszprém megyei I. osztályban szerepelt. A bajnoki cím megszerzését követően az együttes osztályozó nélkül, erőnyerőként rögtön a harmadosztályban találta magát.

A következő évadot a koronavírus-járvány félbeszakította, a 2020–2021-es kiírásban viszont már bronzérmet szerzett a csapat, mely eredményt a következő évben is elérte. Az előző idényben aztán a bajnoki cím megszerzése is sikerült, az NB II-es osztályozót viszont a Nyíregyháza nyerte.

A Veszprém két fordulóval a jelenlegi bajnokság vége előtt a tabella 4. helyét foglalja el, négy ponttal lemaradva a listavezető Tatabányától.

 

Legfrissebb hírek

Könnyedén győzte le a NEKA-t a Veszprém

Kézilabda
2025.03.25. 20:02

NB III: rangadót nyert a DEAC és a Nagykanizsa, Olalekan Ibrahim betalált a Fradi II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 18:48

A listavezető Veszprém 44 gólt dobva nyert a Győr ellen

Kézilabda
2025.03.22. 17:52

NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 12:28

„Nagykanizsaiként a Nagykanizsa ellen szurkolnak, mentálisan tönkreteszik a játékosaimat”

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 12:30

Robbie Keane: A négy rúgott gól alighanem jót tesz az önbizalmunknak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 09:32

NB III: Északkeleten és -nyugaton is új csapat az élen, csak a Nagykanizsa nyert a listavezetők közül

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 18:51

Közvetlen riválistól érkezett Bekő Balázs utódja Dorogra – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 13:07
Ezek is érdekelhetik