Giro: Narváez nyerte meg az első szakaszt, Valter 9. lett

Cz. Á.Cz. Á.
Vágólapra másolva!
2024.05.04. 19:30
Valter Attila 9. lett a Giro első szakaszán (Fotó: twitter.com/vismaleaseabike)
Jhonatan Narváez nyerte meg szombaton a Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny nyitó szakaszát, amelyen a mezőny egyetlen magyar indulója, Valter Attila kilencedik lett.

 

Ennél jobban aligha kezdhette volna idei háromhetesét Valter Attila.

A Giro d’Italia szervezői már az első napon egy kifejezetten eseménydús szakaszt szerettek volna, ezt pedig sikerült is megvalósítani. A három kategorizált emelkedőt tartalmazó etapon Tadej Pogacar meglehetősen visszafogott volt, olyannyira, hogy kiscsoportos sprintben végül csak a harmadik helyen zárt. A nyitószakaszt az ecuadori Jhonatan Narváez nyerte meg.

Valter nem sokkal, egészen pontosan tíz másodperccel lemaradva kilencedikként ért célba.

„Most nem kellett néhány nap, hogy bemelegedjek. Elképesztően jól éreztem magam, sőt, még sose éreztem ennyire jól magam, nemhogy egy Grand Tour elején, talán semmilyen verseny elején. Azt érzem, megtérül az a sok munka, amit sikerült beletennem. Jó napom volt, viszonylag könnyen értem át az utolsó előtti, hosszú hegyen – értékelt az M4 Sport helyszíni stábjának Valter, akit nagyon meglepett, hogy kevesen bírták ki a második kategóriás emelkedőt. – Az utolsó kis meredeken nagyon közel tudtam lenni az elejéhez. Próbáltam követni Pogacart, pici hiányzott hozzá és akkor akár a legjobb négybe is érhettem volna. De inkább motivált vagyok a következő napokra, nem pedig csalódott."

Valter elárulta, Filippo Ganna mögött helyezkedett, és mire végiggondolta, hogy az olasz időfutam-specialistának akár túl nehéz is lehet az utolsó emelkedő, addigra már le is szakadt, ezért kikerülte őt, és egy ideig tartani tudta a néhány méteres hátrányát, de a kétszeres Tour de France-győztes Pogacart utolérni nem egyszerű feladat.

„Tudtam, hogy jó lesz a mai nap. Ez egy érzés, amit nehéz megmagyarázni. A Liege-Bastogne-Liege egynaposon is tudtam, az nem az én napom lesz anélkül, hogy akárcsak egyet is belerúgtam volna a pedálba" – mondta Valter, aki szerint a mostani szereplése nagy önbizalmat ad neki a folytatásra. (MTI)

VALTER: SOSEM ÉREZTEM MÉG ILYEN JÓL MAGAM


107. GIRO D’ITALIA
1. szakasz (Venaria Reale–Torino, 140 km): 1. Jhonatan Narváez (ecuadori, INEOS Grenadiers) 3:14:23 óra, 2. Schachmann (német, Bora-hansgrohe) azonos idővel, 3. Pogacar (szlovén, UAE Emiartes) a. i., …9. Valter Attila (Vista-Lease a Bike) 10 másodperc hátrány
Az összetett állása: 1. (rózsaszín trikóban) Narváez 3:14:13 óra, 2. Schachmann 3 mp h., 3. Pogacar 6 mp h., …10. Valter 20 mp h. A gyorsasági pontverseny állása: 1. Narváez 25 pont, 2. Calmejane (francia, Intermarché-Wanty) 20, 3. (zöld trikóban) Fiorelli (olasz, VF Group-Bardiani CSF-Faizané) 18, …18. Valter 2. A hegyi pontverseny állása: 1. (pöttyös trikóban) Calmejane 20, 2. Ghebreigzabhier (eritreai, Lidl-Trek) 10, 3. Pellizzari (olasz, VF Group-Bardiani CSF-Faizané) 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik