Párizs 2024: olimpiai kvóvát szerzett hegyikerékpárban Magyarország

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.06.10. 18:59
Vas Kata Blanka (Fotó: Getty Images)
Hivatalossá vált, hogy Vas Kata Blanka hegyikerékpáros kvótát szerzett a párizsi olimpiára Magyarországnak azzal, hogy tavaly ötödik lett az U23-asok között a glasgow-i összkerékpáros világbajnokságon – erősítette meg Vízer Barnabás, a magyar szövetség sportigazgatója az MTI-nek.

„Hegyikerékpárban is lezárult a kvalifikációs időszak, a nemzetközi szövetség pedig hivatalosan is visszaigazolta Magyarország női kvótáját a szakágban, amelyben így Párizsban is lesz magyar induló” – fogalmazott a sportigazgató, hozzátéve: ez a világbajnoki eredménynek köszönhető. Innen ugyanis a felnőtteknél és az U23-asok között is az első két olyan nemzet jutott kvalifikációhoz, amely a május végén zárult kvótaszerző időszakban nem volt a rangsor első 19 nemzete között. Az élen Svájc végzett, Kanada is kvótaszerző pozícióban zárt, így hárman kiestek – a tokiói ötkarikás játékokon meglepetésre a negyedik helyen végző – Vas elől, a glasgow-i ötödik helye így párizsi repülőjegyet ér. A kvóta a nemzetnek szól.

„A női induló kiválasztása még folyamatban van, az utolsó válogatóra a hétvégén, az olaszországi Val di Soléban kerül sor” – fűzte hozzá Vízer Barnabás, aki rámutatott: az országúti férfi és női kvóta után ezzel a harmadik biztos kerékpáros indulási jogot szerezte meg Magyarország. Még egyre van lehetőség: jövő hét második felében a városi sportágak olimpiai selejtezőjében a budapesti Ludovika Campuson BMX freestyle parkban Kempf Zoltán harcolhatja ki a párizsi részvételt.
 

 

Legfrissebb hírek

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
20 órája

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
21 órája

Brisbane 2032: egy évvel elhalasztották a programvázlat véglegesítését

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:41

Összefoglaló a NOB-elnökválasztásról: egy boldog és történelmi győztes, Kirsty Coventry és a csalódott vesztesek – NS exkluzív

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36

Fürjes Balázs: Történelmet írunk Görögországban, az olimpia hazájában

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:17

Csütörtökön eldől, ki lesz nyolc évre a NOB elnöke

Egyéb csapat
2025.03.19. 07:00

Szőke Alex: Borzalmas volt, hogy kihagytam az olimpiát

Birkózás
2025.03.16. 10:56

A győztes, aki ott sem volt

Népsport
2025.03.13. 07:56
Ezek is érdekelhetik