Megvan Jasper Philipsen első sikere az idei Touron

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.07.09. 18:06
Philipsen (balra) először örülhetett az idei Touron (Fotó: Getty Images)
Az idei Tour de France 10. etapján következett a verseny negyedik, sprinterekre váró sík szakasza, és a várakozásoknak megfelelően a mezőny leggyorsabbjai egymás között döntötték el a győzelem sorsát: a tavaly zöld trikós és négy etapot megnyerő Jasper Philipsen haladt át elsőként a célvonalon.

 

Az Orléans és Saint-Amand-Montrond közötti 187 kilométer hosszú táv mindössze 888 méter szintkülönbséget tartalmazott, s külön érdekesség, hogy nem iktattak be egyetlen hegyi részhajrát sem a szervezők az útvonalba, vagyis minden előjel arra engedett következtetni, hogy a hétfői pihenőnap után a mezőny tart még egy extra pihenőnapot, vagy közben kényelmes tempóban  letekeri a távot. Pont ez történt: a vasárnapi csúnya bukása után bokatörés és -repedés miatt a versenyt feladó Alekszandr Vlaszov nélkül induló mezőny mindössze 37.5 kilométeres óránkénti sebességgel tekert a közepes erősségű szélben, s még próbálkozások sem voltak szökésre az első szűk másfél órában. A nap egyetlen mezőnyhajrához közeledve megindultak, és elvitték az első két helyet, a többi zöld trikós pontért jöttek a sprinterek, majd szinte lendületből be is fogták a szökést.

A következő 100 kilométeren keresztül a legnagyobb izgalmakat az esetleges defektek, műszaki okok miatti kerékpárcserék jelentettek, majd 20-30 kilométerrel a vége előtt megérkezett az oldalszél, ám feszülten figyeltek rá a csapatok, hogy ne fújja szét a mezőnyt, így jöhetett a sprint. Ennek felvezetésében az utolsó két kilométeren belül némi szakadás állt be a mezőnyben, ám ez az alpecines világbajnokot, Mathieu van der Poelt nem zavarta, hogy tökéletesen vezesse fel a hajrát Jasper Philipsennek, aki óriási sebességről indult meg egyedül, s a többiek nem értek a nyomába. Biniyam Ghirmay a legjobb kármentést végrehajtva a második helyen futott be, megőrizve a zöld trikós versenyben 64 pontot előnyéből a második Philipsennel szemben.

Az összetett élmezőnye nem változott, továbbra is Tadej Pogacar vezet Remco Evenepoel és Jonas Vingegaard előtt.

111. TOURDE FRANCE
10. SZAKASZ (Orléans–Saint-Amand-Montrond, 187 km)
1. Jasper Philipsen (belga, Alpecin–Deceuninck) 4:20:06
2. Biniyam Ghirmay (eritreai, Intermarché Wanty) azonos idővel
3. Pascal Ackermann (német, Israel PT) a. i.
AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 40:02:48 óra
2. Remco Evenepoel (belga, Soudal - Quick-Step) 33 mp h.
3. Jonas Vingegaard (dán, Visma-Lease a Bike) 1:15 p h.
4. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull-BORA-hansgrohe) 1:36 p h.

Folytatás szerdán a nehéz hegyi szakasznak számító Évaux-les-Bains és Le Lioran közötti 211 km hosszú etappal.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik