Kerékpár: a ruandai körverseny után dönt az UCI az országúti vb sorsáról

Vágólapra másolva!
2025.02.15. 11:03
Új helyszínt kap az országúti vb? (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Kerékpár Szövetség (UCI) a március 2-án záruló ruandai körverseny után dönt a szeptemberi országúti világbajnokság sorsáról, de jelen álláspontja szerint nem szándékozik elvenni Ruandától a rendezési jogot a közelben zajló fegyveres konfliktus és közegészségügyi veszélyhelyzet miatt.

Az afrikai ország 1988 óta ad otthont a Tour du Rwanda elnevezésű nyolcnapos versenynek, amely idén a jövő vasárnap kezdődik. Az esemény tesztként szolgál a biztonsági helyzet és a bevezetett intézkedések felmérésére – olvasható az ötkarikás hírekre szakosodott insidethegames.biz oldalon. 

Az UCI korábban jelezte, sem Svájcba, sem máshova nem kívánja áthelyezni a vb-t, mert a ruandai helyszín a szövetség vezető testülete szerint változatlanul biztonságos, ugyanakkor folyamatosan figyelemmel kíséri a fejleményeket. 

A ruandai az első bringás vb, amelyet Afrikában rendeznek, ugyanakkor Ruandából érkező fegyveres csapatok a közeli Kongói Demokratikus Köztársaságban városokat foglaltak el, és ezért a két ország azóta már felmondta a diplomáciai kapcsolatokat. Ráadásul a sok menekült miatt közegészségügyi veszélyhelyzet alakult ki. 

Sajtóhírek szerint a nemzetközi szövetség svájci központja, Aigle adhatna otthont beugróként a vb-nek, ha Ruandában mégsem lenne biztonságos a környezet.

 

 

Legfrissebb hírek

A szemfüles Brennan újabb szakaszt nyert meg Katalóniában

Kerékpár
12 órája

Kerékpár: Fetter Erik tizedik lett Szlovéniában

Kerékpár
2025.03.27. 19:30

Roglic visszavágott Ayusónak a Montserrat-hegyen

Kerékpár
2025.03.27. 17:48

Kerékpár: eggyel több csapat vehet részt a Grand Tourokon

Kerékpár
2025.03.27. 11:23

Centik döntöttek Ayuso javára a legkeményebb szakaszon, Dina Márton 89.

Kerékpár
2025.03.26. 18:28

Tadej Pogacar először indul a Párizs–Roubaix-n

Kerékpár
2025.03.26. 11:24

Sprintben dőlt el a második szakasz is a Katalán Körön

Kerékpár
2025.03.25. 18:17

Kerékpár: kihagyja a tavaszi klasszikusokat az Európa-bajnok

Kerékpár
2025.03.25. 16:36
Ezek is érdekelhetik