A főszervező szerint 2030-ban Drezdából is rajtolhat a Tour de France

2025.09.16. 21:49
Christian Prudhomme főszervező szerint elképzelhető, hogy 2030-ban Németországban indul a Tour de France (Fotó: Getty Images)
Van esély arra, hogy a 2030-as Tour de France kerékpáros-körverseny Drezdából induljon – hangsúlyozta Christian Prudhomme főszervező.

„Németország számít Franciaországnak, és ugyanígy Németország is számít a Tour de France-nak” – fogalmazott Prudhomme a világ leghíresebb bringás viadaláról szóló könyv berlini bemutatóján. Hozzátette: egy német pályázatot nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A kelet-német régió képviselői augusztusban jelentették be terveiket, amelyeket a három szövetségi tartomány, Szászország, Szász-Anhalt és Türingia miniszterelnökei is támogatnak.

A német egyesítés 40. évfordulóján az első szakaszt Drezda és Gera között rendeznék, korábban ezen az útvonalon haladt a keleti blokk nagy viadala, a Békeverseny. A második etap időfutam lenne Hallétól Lipcséig, a harmadik szakasz pedig Erfurtban rajtolna, és Magdeburgban érne véget.

A németországi rendezés 20 millió euróba kerülne, ám a szervezők szerint 150-200 millió euró bevételt generálna az odalátogatók révén. A Tour de France eddig négyszer rajtolt Németországban: 1965-ben Kölnben, 1980-ban Frankfurtban, 1987-ben Nyugat-Berlinben, 2017-ben pedig Düsseldorfban.

 

Legfrissebb hírek

A franciák megvédték Eb-címüket a vegyescsapat-időfutamban

Kerékpár
2026.10.06. 17:46

A csalódott Giulio Ciccone választ vár az Eb utáni célfotó miatt

Kerékpár
2026.10.06. 17:38

Jürgen Kloppot a döntetlen ellenére lenyűgözte csapata a görögök ellen

Minden más foci
2026.10.05. 08:25

A németek idegenben sem bírtak a görögökkel, csoportjuk harmadik helyén maradtak

Minden más foci
2026.10.04. 22:48

Serge Gnabry nem játszik Görögország ellen, de nem sérülés miatt marad ki

Minden más foci
2026.10.02. 19:14

Tadej Pogacar nyomás alá helyezte a csapatát, indulni akar az Eb-n

Kerékpár
2026.09.29. 18:34

Brandon McNulty új becenevet kapott Tadej Pogacartól

Kerékpár
2026.09.28. 18:12

Nemzetek Ligája: Klopp szerint nem ilyen rossz a német válogatott

Minden más foci
2026.09.28. 08:53