Kerékpár: Filutás Viktor Európa-bajnok lett stéherben

2025.09.07. 14:52
null
Európa-bajnok lett Filutás Viktor a pályakerékpárosok stéher versenyszámában, Erfurtban.

A stéher a pályakerékpározás motorvezetéses száma, amelyben a versenyzők csak néhány milliméterrel haladnak a motor mögött. A Karcagi SE honlapja szerint az egyórás magyar csúcstartó Filutás a leggyorsabb előfutam megnyerésével jutott a szám nyolcfős döntőjébe a derni és stéher Európa-bajnokságon, itt pedig komoly kockázatot vállalva már a legelején támadott. Taktikája bejött, ugyanis végül magabiztosan szerezte meg az Európa-bajnoki címet a holland Reiner Hönig és a német Luca Harter előtt.

Az előfutamokban 25 kilométer várt a versenyzőkre, a döntő pedig egy óráig tartott.

„Úgy döntöttem, nem érdekel, hányadik helyről indulunk, azonnal támadni kell és meg kell próbálni az ellenfeleknek még az életkedvét is elvenni” – mesélt a döntőre kidolgozott taktikájáról Filutás. Hozzátette, a harmadik percben már vezetett, de nagyon nehéz volt megcsinálni az első körelőnyt, a másodikat viszont már annál könnyebb, mivel a riválisai fejben viszonylag hamar feladták.

„Nagyon sokat készültem erre az Eb-re, egy álmom teljesült ezzel a győzelemmel” – fogalmazott a magyar sportoló, aki köszönetet mondott motorosának, Peter Bäuerleinnek, a szakág egyik legnagyobb ikonjának, aki már a negyedik kerékpárost segítette Eb-győzelemhez.

Filutás a jövő héten ismét országúton versenyez – itt kétszeres magyar bajnok –, ugyanis a román körversenyen indul.

PÁLYAKERÉKPÁR, STÉHER ÉS DERNY EURÓPA-BAJNOKSÁG
STÉHER
1. Filutás Viktor (motorosa: Peter Bäuerlein, német) 
2. Reinier Hönig (Hollandia, motorosa: Jos Pronk, holland) 2 kör hátrány 
3. Luca Harter (Németország, motorosa: André Dippel, német) 3 kör hátrány

 

Legfrissebb hírek

Szakaszt nyert a tökéletesen támadó Segaert a Giro d'Italián

Kerékpár
16 órája

Tour de France: Valter Attila bekerült a hivatalos matricás albumba

Kerékpár
22 órája

Giro d'Italia: Jhonatan Narváez harmadik szakaszsikere

Kerékpár
2026.05.20. 18:03

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
2026.05.19. 22:41

Giro: Ganna nyerte az időfutamot, Eulálio megtartotta a rózsaszínt

Kerékpár
2026.05.19. 17:49

Fetter Erik: Mélyről jöttünk vissza, magas helyre teszem a piros trikót

Kerékpár
2026.05.19. 06:29

Giro: Jonas Vingegaard jubilált, de kékben maradt

Kerékpár
2026.05.17. 18:35

A Tour de Hongrie főszervezője: Jó döntést hoztunk az utolsó kör eltörléséről

Kerékpár
2026.05.16. 21:40
Ezek is érdekelhetik