A BMX-es Molnár Noémi harmadik a sanghaji világkupán

2025.10.20. 12:38
null
Molnár Noémi (jobbra) remekül teljesített Sanghajban (Fotó: FB/UCI BMX Freestyle)
A BMX-es Molnár Noémi harmadik helyen végzett az extrém sportok sanghaji világkupa-állomásán, a szabadstílusú park versenyszámban.

A Magyar Kerékpáros Szövetség arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az október elején Európa-bajnoki ezüstérmes, 15 esztendős Molnár „a kontinensviadalon bemutatott lendületes és technikás köreit megtartva” állhatott ismét dobogóra az olimpiai programban szereplő számban.

A beszámoló szerint a pálya, amelyen a BMX-esek bemutatták a gyakorlatukat, különleges volt, eltért a megszokottól, a városi sportágak tavalyi, budapesti olimpiai selejtezőjén kialakítotthoz hasonlított.

A győzelmet az olimpiai ezüstérmes, hatszoros világbajnok amerikai Hannah Roberts szerezte meg, másodikként pedig az újdonsült Európa-bajnok, német Kim Lea Müller végzett. A bronzérmes magyar tehetségnek – amint a sorozat honlapja kiemelte – ez volt az első vk-szereplése.

 

 

Legfrissebb hírek

Köhler Timon: Nemcsak nyerni, hanem segíteni is szeretnék

Kerékpár
2026.02.24. 11:51

Magyar színekben folytatja a többszörös utánpótlás vb-döntős

Kerékpár
2026.02.06. 11:15

James Jones: Hiszem, hogy a BMX-eseink ott lesznek az olimpián

Kerékpár
2025.11.19. 08:39

A jövő sztárjai: Molnár Noémi, Város Viktória

Utánpótlássport
2025.11.17. 08:58

A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik lett Rijádban

Kerékpár
2025.11.08. 18:59

Molnár Noémi 16 évesen Európa-bajnoki ezüstérmes a BMX szabadstílusú park versenyszámában

Egyéb egyéni
2025.10.04. 21:59

Kielégítő és megnyugtató az állapota Kempf Zoltán BMX-versenyzőnek

Kerékpár
2024.09.28. 14:37

Kiengedték az intenzív osztályról Kempf Zoltánt

Egyéb egyéni
2024.09.24. 12:08
Ezek is érdekelhetik