Kerékpár: Pogacar a folyamatos sikerei ellenére évről évre fejlődni akar

2025.10.06. 12:14
null
Tadej Pogacar (Fotó: Getty Images)
Évről évre fejlődni akar a jelen legsikeresebb országúti kerékpárosa, a friss Európa-bajnok Tadej Pogacar.

A szlovén bringás tavaly 11 versenyt teljesített. A mérlege kilenc siker, illetve egy harmadik és egy hetedik hely volt. A szakaszokat és az összetett elsőségeket figyelembe véve 25 győzelemmel fejezte be az évadot, ezzel az olasz Alessandro Petacchival együtt – aki 2005-ben ugyancsak 25 sikerrel zárt – övé a rekord az egy naptári évet tekintve a XXI. században.

Idén ezt a számot már nem érheti el, ugyanakkor panaszra így sem lehet oka az eddig 15 versenyt teljesítő Pogacarnak, akit a sportágon belül egyre inkább a legendás belga Eddy Merckx szintjén emlegetnek. Megnyerte az összetettet az Egyesült Arab Emírségek körversenyén, a Critérium du Dauphinén és a Tour de France-on, az egynaposok közül pedig a Strade Bianchén, a flandriai körversenyen, a Vallon Nyílon és a Liege-Bastogne-Liege-en diadalmaskodott, mielőtt egy hét különbséggel a világbajnokság és az Európa-bajnokság mezőnyversenyében is fölényesen győzött.

„Minden évben saját magam jobb verziójává szeretnék válni: minél több tapasztalatot gyűjteni, minél többféle versenyen elindulni. Szerencsés vagyok, hogy ilyen viadalokon szerepelhetek, addig kell élveznem ezt a helyzetet, ameddig csak lehet” – fogalmazott Eb-győzelme után a kétszeres világbajnok, aki csupán két viadalon nem állt dobogóra: a ruandai vb időfutamán negyedik lett – a 27. születésnapján 1,7 másodperccel maradt le az éremről –, az egyedüli kilógó eredmény pedig a Grand Prix Cycliste de Québecen elért 29. helye.

A 2017-es Tour de Hongrie-n harmadik Pogacar úgy jár eddig 18 győzelemnél – a szakaszsikereket is figyelembe véve – ebben az idényben, hogy a Grand Prix Cycliste de Montréalon átadta a győzelmet segítőjének, Brandon McNultynak. Emellett az öt legnagyobb egynapos viadal, a Monumentumok közül a számára kevésbé fekvőkön is jól szerepelt: a Milánó–Sanremón harmadik, a Párizs–Roubaix-n pedig újoncként második lett. Még két hivatalos verseny vár a szlovén kiválóságra ebben az évben, mindkettő Olaszországban. Kedden a Tre Valli Varesinén áll rajthoz, amelyet tavaly a heves esőzések miatt nem tudtak megrendezni, Pogacar pedig ígéretet tett a szervezőknek, hogy idén visszatér. Ezt követően, szombaton az év utolsó Monumentumán, a lombardiai körversenyen szerepel majd, amelyen az előző négy kiírást megnyerte, és ötödik sikerével beérné az örökrangsor élén az olasz Fausto Coppit.

Nemcsak a bringás, hanem csapata is kiemelkedő évet fut: az UAE-XRG 90 győzelemnél jár, már most jelentősen megjavítva az eddigi 85-ös rekordot, amelyet a Team Columbia-HTC ért el 2009-ben.

 

Legfrissebb hírek

Magyar arany és ezüst a szervátültetettek Európa-bajnokságán

Egyéb egyéni
11 órája

Csapatidőfutammal kezdődik az idei Tour de France

Kerékpár
12 órája

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
19 órája

Tour de France: az Alpe d’Huezen dőlhet el a sárga trikó sorsa

Kerékpár
2026.07.02. 10:41

Országúti kerékpáros ob: Zsankó Petra az időfutam után a mezőnyversenyben is győzött

Kerékpár
2026.06.28. 12:32

Pogacar és Vingegaard is nagyszerű formában a Tour de France előtt

Kerékpár
2026.06.23. 10:45

Pogacar és Reusser ünnepelhetett Villars-sur-Ollonban

Kerékpár
2026.06.21. 18:51

25 ezer kilométert tekert a vb-re, Németország 7 góllal köszönte meg

Foci vb 2026
2026.06.15. 12:13
Ezek is érdekelhetik