Pogacar bukott, felállt és életében először megnyerte a Sanremót

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
2026.03.21. 17:54
null
Tadej Pogacar (balra) szoros sprint után győzött az olaszországi egynapos klasszikuson (Fotó: AFP)
A férfiaknál fél kerék döntött Tadej Pogacar és Tom Pidcock között a célban, a nőknél Vas Blanka sokat tett csapattársa sikeréért a szombati Milánó–Sanremo országúti kerékpárversenyen.

32 kilométer volt hátra a Milánó–Sanremóból, amikor a főmezőnyben tömegbukás történt, a földre került többek között a világbajnok Tadej Pogacar is, akinek korábban még soha nem sikerült megnyernie ezt a rangos egynapost. Ráadásul a lehető legrosszabbkor jött mindez, hiszen még a Cipressát és a Poggiót is meg kellett mászni. Pogacar azonban nem adta fel, pedig ekkor már negyven másodpernyi hátrányba került. Csapattársai segítségével visszaelőzte a teljes mezőnyt és a Cipressán már ő indított támadást.

Szakadt mezben, lehorzsolt vádlival.

Rövidesen csupán hárman maradtak elöl, rajta kívül a címvédő Mathieu van der Poel és a kiváló formában tekerő Tom Pidcock, aki szerdán a Milánó–Torinón győzött. A Poggióra menet Van der Poel már nem bírta Pogacarék tempóját, Pidcockot viszont sehogyan sem tudta lerázni a szlovén.

Brit riválisa ugyanis lejtmenetben is tapadt rá, így a sík befutóra ketten érkeztek meg. Ráadásul a főmezőnyből közelített Wout van Aert, Pogacarék sűrűn tekintgettek hátrafelé. Vicsorított a világbajnok, miközben Pidcock kibújt mögüle, de megelőzni már nem tudta, fél kerék döntött közöttük, majd összeölelkezve ünnepeltek. Egy olyan versenyt követően, amely örökké emlékezetes marad.

Tadej Pogacar ezzel az öt nagy klasszikusból már a negyediket nyerte meg, és 1983 után ő az első, aki világbajnokként győzött a Sanremón. A Monumentumok közül már csak egy hiányzik a gyűjteményéből, április 12-én jöhet a nagy csata a kockaköveken Párizs és Roubaix között Van der Poellal.

„Amikor buktam, rövid időre azt hittem, vége a versenyemnek. Szerencsére gyorsan visszaültem és a kerékpárommal sem volt nagy gond. Florian Vermeersch és Felix Grossschartner mindent beleadott, hogy visszaérjek, majd a Cipressán Brandon McNulty és Isaac Del Toro megcsinálta nekem a versenyt. A Poggión már jobb volt a szél, egyedül akartam felérni, de Pidcock nagyon erősnek bizonyult. Gyors, robbanékony és jó formában van, így láttam, hogy a sprintnél sokáig nem lehet várni” – mondta a verseny után Pogacar.

A női versenyen is történt egy nagy bukás, a Cipressa lejtemenetében egy jobbkanyarnál mintegy tíz kerékpáros, köztük az esélyes Kim Le Court és Katarzyna Niewiadoma is elesett, a legrosszabbul az olasz Debora Silvestri járt, aki átesett a szalagkorláton. Azóta kórházba szállították és kiderült, hogy nem szenvedett súlyos sérülést.

Vas Blanka a Poggióig vezette a mezőnyt, nagy szerepet vállalt abban, hogy utolérték a szökevényt. A győzelemért az utolsó emelkedő után kialakult ötfős csoport tekerhetett, közülük Vas csapattársa, Lotte Kopecky volt a leggyorsabb. A magyar bringás munkáját elvégezve a 60. helyen ért be.

MILÁNÓ–SANREMO
Férfiak (Pavia–Sanremo, 298 km)
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 6:35:49 óra
2. Pidcock (brit, Q36.5) azonos idővel
3. Van Aert (belga, Visma) 4 másodperc hátrány
Nők (Genova–Sanremo, 156 km)
1. Lotte Kopecky (belga, SD Worx) 3:47:17 óra
2. Rüegg (svájci, EF) a. i.
3. Gasparrini (olasz, UAE) a. i.

60. Vas Blanka (SD Worx) 3:56 perc h.

 

Legfrissebb hírek

Tom Pidcock nem vacakolt, elsőre megnyerte a Milanó–Torinót

Kerékpár
2026.03.18. 16:24

Vas Blanka remek idénynyitása: 4. lett a Trofeo Bindán

Kerékpár
2026.03.15. 18:57

Pogacar úgy folytatta, ahogy tavaly abbahagyta

Kerékpár
2026.03.07. 17:47

Wout van Aert kihagyja az Omloopot szombaton, Valter harmadszor a Bahrein színeiben

Kerékpár
2026.02.26. 13:47

Vas Blanka negyedik lett a terepkerékpáros-világbajnokságon

Kerékpár
2026.01.31. 16:13

Terepkerékpár-vk: Vas Blanka hatodik lett Maasmechelenben

Kerékpár
2026.01.24. 15:44

Terepkerékpár-vk: Vas Blanka kilencedik Spanyolországban

Kerékpár
2026.01.18. 15:43

Nagyot bukott, véget ért a háromszoros világbajnok kerékpáros idénye

Kerékpár
2026.01.03. 12:36
Ezek is érdekelhetik